A miniszterelnökséget vezető államtitkár, Lázár János furcsa bejelentést tett a minap: kérni fogják Svájctól az összes, ott elhelyezett magyar betét azonosítására alkalmas adatokat, és 35 százalékos forrásadóval fogják sújtani e betétek tulajdonosait. Mielőtt bármit mondanánk erre, nézzünk néhány példát, ahogy mondani szokás, "az életből ellesve".
Nem mindenki bűnös
2011 decemberében felhívott egy ismerősöm, hogy segítsek neki. Emlékszünk az időszakra: az unortodox gazdaságpolitika a tetőpontjára hágott, az euró árfolyama 315 forint fölé emelkedett. Ahogy ilyenkor mindig, a városban vad hírek keringtek: államcsőd lesz, a forint tovább zuhan, a kormány zárolni fogja a bankbetéteket - az összeset vagy csak a devizabetéteket. Ez az ismerősöm tiszteletre méltó polgárember, aki egyszerűen csak félni kezdett; óriásinak éppen nem mondható megtakarításai füstbe mennek, és védtelen marad öreg napjaira. Szívesen segítettem, és kisvártatva számlát nyithatott Bécsben. A hazai bankszámláján lévő pénzt euróra váltotta, és Bécsbe utalta, ahol a bank - olcsónak éppen nem nevezhető számlavezetési feltételek és gyakorlatilag nulla kamat mellett - fogadta a betétet.
Vajon elkövetett-e bármilyen bűncselekményt az illető úr, és ugyanezen oknál fogva vajon bűnsegéd voltam-e én, netán a magyarországi bank, amely közreműködött a tranzakció lebonyolításában? A válasz egyértelműen nem; 2001 óta Magyarországon teljes a forint konvertibilitása, és az állampolgárok szabadon, összegkorlátozás nélkül dönthetnek arról, hogy törvényesen birtokukban lévő (megkeresett, megtakarított, örökölt stb.) készpénzüket vagy más pénzügyi vagyonukat (kötvények, részvények) milyen valutában és hol kívánják tartani.
Fotó: REUTERS
Nézzünk egy másik példát. Egy magyarországi exportőr vállalat megállapodik külföldi partnerével, hogy ez utóbbi a megvásárolt áru vételárának egy részét vagy az egészet nem e magyar vállalat magyarországi, hanem egy külföldön nyitott bankszámlájára utalja. Tegyük fel megint a kérdést: követett-e el bármilyen bűnt az exportőr? A válasz ismét egyértelmű: az említett jogszabály a vállalkozások számára is teljes szabadságot biztosít a tekintetben, hogy eldöntsék, hol és milyen pénznemben akarják tartani a pénzeszközeiket. Ez a szabadság egyébként most különös aktualitást nyer a tranzakciós adó bevezetésével.
A két példában abból indultam ki, hogy mind a magánember, mind a vállalkozás minden szempontból az érvényes hazai adótörvényekkel összhangban jár el, azaz idehaza bevallják és leadózzák jövedelmüket (árbevételüket), és ezt követően viszik a pénzüket külföldre.
Természetesen ez nem mindig van így. Nézzünk egy harmadik példát. Egy importőr vállalat megállapodik külföldi partnerével, hogy az nagyobb árat állít be a számlába, mint amennyibe az áru valójában kerül, és a különbséget a külföldi eladó az importőr utasítása szerint egy külföldi bankszámlára utalja. Vagy egy negyediket: egy offshore cég magyarországi leányvállalatával végeztet el egy belföldi munkát, de a számlát (az áfa eltüntetésének szándékával vagy bármilyen más megfontolásból) az anyavállalat állítja ki, és a pénzt is ő szedi be.
A példák sora nyilván folytatható. A lényeg, hogy a bűncselekmény nem a forint átváltása euróra vagy bármely más valutára, majd külföldre utalása, hanem az azt megelőző adócsalás (vagy bármilyen más törvénysértés: kábítószer-kereskedelem, prostitúció és a többi), amihez az átváltás és a külföldre utalás csak eszköz. Ráadásul önmagában törvényes eszköz.
Mindenki legyen bűnös
A magyar állam helyesen teszi, ha fel akar lépni a bűncselekmények ellen. Jogos és méltánylandó, ha ehhez a külföldi bankok és államuk együttműködését igényli. Az államok rendszerint méltányolják is az ilyen kéréseket. Különösen az uniós tagországok - de még Svájc is, amelynek törvényhozása 2010 előtt nem tette lehetővé, hogy bankjai külföldi országok adócsalásra hivatkozó adatszolgáltatási kérelmeinek eleget tegyenek. Ám az idők változnak. Az Egyesült Államok meg az Európai Unió nyomásának engedve Svájc is beállt azon országok sorába, amelyek lazítottak a banktitkon, és ha fennáll a törvénysértés gyanúja (ami immáron az adócsalást is magában foglalja), akkor együttműködnek az érintett államok nyomozó hatóságaival. Sőt. Egy kétoldalú államközi megállapodás alapján (jelenleg ilyen nincs érvényben Magyarország és Svájc között) a svájci állam az adócsalással ugyan nem vádolt, de anonimitást kérő ügyfelektől az anonimitásért cserébe átalányadót von le, azt összegyűjti, és egy összegben átutalja az illető országnak.
Lázár János azonban nem erről beszélt, hanem arról, hogy a magyar kormány minden magyar eredetű, Svájcban elhelyezett betétről tudni akar, amivel azt sugallja, hogy az ilyen pénzek szükségképpen bűnös eredetűek. Az én ismerősöm viszont törvénytisztelő állampolgár. Miért kell őt adócsalónak nyilvánítani, és megfenyegetni? A törvényes utat betartva juttatta külföldre a pénzét, egyszerűen azért, mert félt. Sokadmagával félt az általa kiszámíthatatlannak tartott kormánytól, amely az anyagi biztonságát súlyosan veszélyezteti. Hogy okkal félt-e, vagy ok nélkül, abban a pillanatban nem volt eldönthető, de nem is ez az érdekes. A pénzét akarta biztonságban tudni bármi áron, a biztonságot pedig - vélte - csak a külföld jelentette. Hogy veszített rajta, mert a forint árfolyama azóta javult, az átutalás költséges volt, a fogadó bank pedig elkéri a "félelem árát"? Bizony veszített, de ő akkor nem ezen morfondírozott.
Amit ez a sok ember 2011 vége felé csinált, azt a szakmai zsargon tőkemenekítésnek hívja. Menekítették a magyarok a tőkéjüket, ahogy a görögök is a magukét Görögországból, a spanyolok Spanyolországból, az olaszok Olaszországból. Az emberek menekítik a tőkéjüket mindenhonnan, ahol nem bíznak a kormányban. Nem vitás, ez veszteség a kibocsátó országnak. Az sem, hogy nyereség a fogadónak. Ahogy az is biztos, hogy a tőkemenekítők között voltak adócsalók is - de nagyon sok, a pénze biztonságáért aggódó tisztes polgár is.
Ne tudná ezt Lázár János? Biztosan tudja, akárcsak azt, hogy nem csak Svájcban, másutt is vannak magyar vagyonok. Tudja, hogy a magyar államnak csak azokkal szemben van joga fellépni, akik törvénysértést követtek el, és az abból származó vagyont juttatták külföldre, s tudja, hogy a bizonyítás kényszere a magyar államot terheli. Tudja azt is, hogy ennek hiányában sem Svájc, sem más ország semmilyen információt nem fog adni az ott tartott magyar pénzekről. Természetesen tudja, hogy a legális tőkemenekítést az európai uniós jogi keretek között nem lehet adminisztratív eszközökkel korlátozni. Lelke mélyén talán még azt is tudja, hogy a tőkemenekítés a kormánnyal szembeni bizalmatlanság tipikus megnyilvánulása. Akkor hát miért ez a szűkítés Svájcra, és miért az érthetetlenül kiterjesztő általánosítás, hogy az állam minden betétesről tudni akar?
Szaporodnak az ilyen bombasztikus lépések és bejelentések. Pár héttel ezelőtt a külföldi gáz- és áramszolgáltatók mesterkedései ellen kellett a kormánynak fellépnie (ez volt rezsicsökkentés), aztán sokadjára értesültünk arról, hogy spekulációs támadás áldozatai lettünk (ez volt a Roubini-legenda). Közben meg kell védenie a kormánynak a lakosságot a Bajnai-féle Haza és Haladás minimálbér-csökkentő elgondolásaival szemben (a hír igaz, csak nem osztogatnak, hanem fosztogatnak). Azt is rebesgetik, hogy már a minap elfogadott költségvetéshez is hozzá kell nyúlni, például azért, mert tovább csúszik az útdíjtender. Most pedig kiderül, hogy gonosz adócsalók gátolják a nemzet felemelkedését.
Nehéz nem gyanakodni: az unortodox gazdaságpolitika lassan kimeríti lehetőségeit. Még lehet próbálkozni a jegybank forrásaival (bár ennek korlátaira az elmúlt napok árfolyammozgásai elég szemléletesen felhívták a figyelmet), de aztán igazából vége. Marad egy leharcolt, növekedési lehetőségeitől megfosztott, Európából lassan kifelé tartó ország. Korlátoltság, kognitív disszonancia vagy cinikus és egyre kétségbeesettebb hatalomféltés - netán mindegyik együtt? Akárhogy is, a kormány képtelen szembenézni saját kudarcaival. Marad a sikerpropaganda és az ügyek, ürügyek, okok, ellenségek és összeesküvések sorozatgyártása.
