Az írástudók felelőssége és a devizahitelek

  • Felcsuti Péter
  • 2013.02.05 08:40

Felcsuti Péter

A pénzügyi jogok biztosáról, Róna Péterről és az írástudók felelősségéről.

Már ha az érintettek ismerik az írást. Itt van például a kormány által a múlt év novemberében kinevezett pénzügyi ombudsman Doubravszky György, aki a róla közzétett rövid életrajz szerint se pénzügyi-gazdasági végzettséggel, se pénzintézeti tapasztalattal (pláne vezetőivel) nem rendelkezik. Nézeteit – amelyek jól illeszkednek a gazdasági miniszter unortodox felfogásához – a szaksajtó egyszerűen pénzügyi ezotériának nevezi (Támad a pénzügyi ezotéria, Portfolio.hu, 2013. január 10.).

Doubravszky György- komoly tudásra támaszkodik


Doubravszky György- komoly tudásra támaszkodik

Fotó: MTI

Közbevetőleg: önmagában már az is érdekes, hogy miért volt egyáltalán szükség e pozíció létrehozására, amikor a PSZÁF a miniszterelnök bizalmasának vezetése alatt meglehetős szigorral és szakszerűséggel végzi fogyasztóvédelmi tevékenységét. A választ nem tudjuk, csak sejtjük – a hangsúlyozottan független pozícióból érkező, vadabbnál vadabb bankellenes kirohanások egyszer még kapóra fognak jönni a kormány alkupozíciójának erősítésére, amikor majd rászánja magát, hogy felújítsa a tárgyalásokat a bankszektorral a hitelezés újraindítása és a bankadó csökkentése szövevényes témájában.

Nos, pénzügyi ombudsmanunk az időt nem vesztegetve a múlt héten már konferenciát hívott össze annak kiderítésére, hogy vajon egyáltalán léteznek-e a devizahitelek. A felkért előadók között érdekes módon nem szerepeltek az MNB, a PSZÁF, netán az egykor volt pénzügyminisztérium szakemberei, esetleg pénzelméleti tudósok, mondjuk a Corvinusról vagy más egyetemekről. Szerepelt viszont, sőt főszerepelt Róna Péter, a neves bankár, hogy a magyar sajtóban immáron ezt az eposzivá vált jelzős szerkezetet használjam.

A neves bankár


A neves bankár

Ennek kapcsán most már nem állhatom meg, hogy fel ne világosítsam mindazokat, akik előszeretettel használják ezt a jelzőt, hogy Róna Péter valóban bankár, ám csak úgy, ahogy a fogorvos is orvos. A helyzet az, hogy a nevezett úr szakmai előélete alapján úgynevezett  befektetési bankárnak nevezhető, ami feltétlenül tiszteletre méltó foglalatosság, de történetesen meglehetősen más ismereteket tételez fel, mint a kereskedelmi bankári szakma. (Minden tiszteletünk a fogorvosé, de a tüdőgyulladásunkat mégsem vele kezeltetjük). Ez utóbbi ettől még megtanulható (lenne), kiváltképp egy befektetési bankár számára, ha az illető venné magának a fáradságot és elolvasna egy-két kézikönyvet, vagy ha már ezt nem teszi, horribile dictu odafigyelne a vele vitatkozó kereskedelmi bankárok érveire (jelen sorok írója például többször is polemizált vele a sajtóban).

 

Ám a neves bankár nem hajlandó sem kézikönyveket elolvasni, sem mások érveire odafigyelni. Az említett konferencián megismételte szokásos érveit a devizahitelekről mint romlott (ti. hibás) termékekről, ám ez alkalommal egy lépéssel továbbmenve és újabb érveket csatasorba állítva kijelentette, hogy a devizahitelek tulajdonképpen nem is tekinthetők hitelnek. És hogy miért nem? Hát azért, mert az adós a hitelszerződés aláírásakor még nem tudja, mennyit kell majd az esedékességkor visszafizetnie.

Ez az a pont, amikor az ember kínjában csak nevetni tud.

Aztán gyorsan erőt vesz magán, és akkor eszébe jut a magyar állam, a magyarországi vállalatok sokasága, amelyek mind felvesznek euróban és más devizákban hiteleket anélkül, hogy tudnák, esedékességkor hány forintot kell adniuk a törlesztőrészlet teljesítéséhez szükséges deviza megvásárlásáért. De azt tudják hitelfelvételkor is, hogy az árfolyam változhat – és jó eséllyel változni is fog.

És mi a helyzet a kamattal? Természetesen vannak olyan hitelek, amelyeket a bankok a teljes futamidőre rögzített kamat mellett nyújtanak – devizában és forintban is. Ám legalább annyi, ha nem több, az úgynevezett referenciakamathoz kötött, azaz változó kamatozású hitel, amely a nevéből adódóan azzal jár, hogy a kamat bizonyos feltételek bekövetkeztekor változik, tehát az adós a hitel igénybevételekor értelemszerűen nem tudhatja, mennyi kamatot fog fizetni a futamidő alatt és végén. De azt tudja hitelfelvételkor is, hogy a kamat változhat – és jó eséllyel változni is fog.

Általánosságban elmondható, hogy a hitelezés különleges viszonyt teremt a hitelező és az adós között abból a szempontból is, hogy alapértelmezésben a hitelnyújtó a nulladik pillanatban eleget tesz kötelezettségének (folyósítja a hitelt), míg az adós szélsőséges esetben évtizedeken keresztül teszi ugyanezt (törleszt és kamatot fizet), ami a kockázatok tekintetében aszimmetriát, vagyis a hitelnyújtó számára többletkockázatot teremt (az adós „van a bank pénzénél”, és nem fordítva). A hitelezők ezért igyekeznek erre a hosszú időszakra jogi védelmet biztosítani a maguk számára. Természetesen áthárítják az árfolyamváltozás kockázatát az ügyfelekre (régen rossz lenne a betéteseknek, ha akár csak részben elvállalnák, hisz azt az ő bankba tett pénzük bánná), és ugyanígy áthárítják a kamatváltozás kockázatát is. Róna professzor szíves figyelmét felhívnám a nemzetközi hitelezés olyan bevett angolszász jogi kategóriáira, mint az „increased costs”, „yield protection”, „rate substitution due to market disruption”, amelyek a dolog lényegét tekintve mind egyoldalú jogosítványokat biztosítanak a hitelnyújtóknak, hogy bizonyos esetek bekövetkeztekor kamatot emeljenek. Ezek mindegyike természetesen valamilyen módon szembemegy az ügyfelek érdekeivel, és így felveti az erőfölény (információs aszimmetria) kérdését – mondjuk egy nagyvállalat vagy pláne egy állam esetében nem, de egy lakossági ügyfél esetében igen. Ezért ezekben az esetekben igenis van helye, sőt kifejezetten szükséges az állami fogyasztóvédelem. Ez az, ami a devizahitelezés legújabb kori magyarországi történetében a leginkább hiányzott, és ezért vált lehetővé, hogy a bankok túl messzire menjenek egyébként létező kockázataiknak az ügyfelekre történő áthárításában.

Ám egy dolog a fogyasztóvédelem, és egy másik dolog kijelenteni, hogy ezek a hitelek nem léteznek. Ez így nettó ostobaság, amit immáron egy egyébként tiszteletre méltó intézmény is hitelesít. Ám az igazán nagy baj az, hogy az ombudsman és fegyvertársai, köztük a neves bankár, nem csupán ostobaságokat beszélnek, de ráadásul felelőtlenül heccelik az amúgy is épp eléggé ingerült ügyfeleket. Az említett konferenciáról szóló tudósítások azt emelték ki, hogy a hallgatóság belefojtotta a szót azokba, akik ellenvéleményt nyilvánítottak (ti. a Bankszövetség jogászaiba), sokan pedig egyenesen utcai tüntetéseket szorgalmaztak.

Életképek a mai Magyarországról.

Neked ajánljuk