Felcsuti Péter

A magas inflációt bónuszként kapjuk.

Németország kilépése az eurózónából azonnal az euró leértékelődéséhez vezetne, ami két szempontból is jó lenne az adós országok számára: megnövelné versenyképességüket, és csökkentené adósságuk reálértékét.

Azon nem lehet csodálkozni, hogy azt a katyvaszt, amit a magyar kormány unortodox gazdaságpolitikának nevez, az IMF a legnagyobb jó indulattal sem tudja elfogadni (már ha az elmúlt két évben neki címzett kormányzati szidalmazás, kipaterolás és egyebek után beszélhetünk legnagyobb jóindulatról).

A következtetés egyértelmű: a hitelezés lefagyása súlyosan rontja gazdasági növekedés kilátásait, ezért a politikának, ha fontosnak tartja a gazdasági növekedést, ki kell egyezni a bankszektorral.

Az isztambuli értékpapírpiacon fog az állam török lírában denominált magyar államkötvényt kibocsátani. Nem szabad a dolgot egy kézlegyintéssel elintézni.

Az egyenlőtlenséggel foglalkozva Stiglitz könyvében a válság egyik legfontosabb tényezőjére tapint rá, ami az európai döntéshozókat is foglalkoztatja. Franciaországban az újonnan hatalomra került szocialista kormány 75 százalékra emelte a legmagasabb szja-kulcsot.

Elég érzéke van a realitásokhoz, hogy észrevegye, valami nem stimmel, de nem tud vagy nem képes korrigálni. Tanácstalan és gazdaságpolitikai értelemben iskolázatlan, ezért vevő bármilyen közgazdasági kuruzslásra, feltéve, hogy az gyors sikert és kevés fájdalmat ígér.

„Rossz hír a devizahiteleseknek” – adta hírül számos sajtóorgánum a Kúria napokban közzétett döntését. Pedig dehogy rossz az a devizahiteleseknek, ha érvényesül a szerződéskötés szabadsága és annak betarthatósága. A gond az, hogy nem csak a pereket indító devizahitelesek értik félre az ítéletet.

És mi lesz a lakosság megtakarításaival? Komolyan gondolja a miniszterelnök, hogy a lakosság ezermilliárd forintos nagyságrendben takarékszövetkezetekbe (most ment csődbe az egyik) vagy bizonytalan tulajdonosi hátterű kis bankokba fogja vinni a megtakarításait? Vagy mindegyik bank állami tulajdonba kerül?

Az állami újraelosztás nagyságrendje, a beruházások aránya és a növekedési kilátások számszerű tükörként mutatják a kormány gazdaságpolitikájának sikerét.

Az Orbán-kormány stratégiája, hogy először előállnak egy lehetetlen gazdaságpolitikai elképzeléssel, aztán ami megvalósul, az jóval enyhébb. Az eredmény: az állampolgár szinte örül. Hisz minden csak viszonyítás dolga.