Félreértik a Kúria ítéletét a devizahitelekről

Felcsuti Péter

„Rossz hír a devizahiteleseknek” – adta hírül számos sajtóorgánum a Kúria napokban közzétett döntését. Pedig dehogy rossz az a devizahiteleseknek, ha érvényesül a szerződéskötés szabadsága és annak betarthatósága. A gond az, hogy nem csak a pereket indító devizahitelesek értik félre az ítéletet.

„Rossz hír a devizahiteleseknek” – adta hírül számos sajtóorgánum a Kúria napokban közzétett döntését, amelyben a legmagasabb jogi fórum alapvetően a szerződéskötés szabadságára hivatkozva felülbírálja a  devizahitel-szerződések különböző passzusainak érvénytelenségét kimondó jogerős alsóbb szintű bírósági határozatokat. Vagyis a kamatokon kívül felszámított jutalékok és költségek, az egyoldalú szerződésmódosítások, illetve a már említett kamatokon kívüli tételek devizában történő felszámíthatóságáról a Kúria megállapította, hogy a bankok által folytatott gyakorlat jogszerű.

Egyelőre nem foglalkozott a vételi és eladási árfolyamok alkalmazhatóságával (amiről korábban írt bejegyzésemben már kifejtettem a véleményemet). Nem szeretnék túl korán triumfálni, mindenesetre nagyon meglepődnék, ha pont ez utóbbit illetően – amely világszerte épp annyira elterjedt és elfogadott piaci intézmény, mint mondjuk a kamaton kívüli költségek – állapítana meg a Kúria törvénysértést.

Rossz ez a hír, vagy inkább jó?

A piacgazdaság híveinek ez a hír jó, mert arról szól, hogy a legmagasabb bírói instancia megerősíti a szerződéskötés szabadságát és a törvényekkel összhangban létrehozott szerződések érvényességét, azaz végrehajthatóságát. Ennek a döntésnek a jelentőségét – különösen az elmúlt két-három év fejleményeinek ismeretében – nem lehet eléggé hangsúlyozni. Szerintem az is jó hír, és ez fontos a bankrendszer alaposan megtépázott reputációja szempontjából, hogy a bankok többsége a hitelezési feltételeket legalábbis a jogszerűség tekintetében az elvárható gondossággal és szakértelemmel alakította ki. Ezt elismerve továbbra sincs arról szó, hogy a bankok mellénye makulátlanul fehér lenne, azaz adott esetben jogi és szakmai fölényük birtokában ne éltek volna (vissza) az ügyfelek tájékozatlanságával vagy éppen tudatlanságával, és ezért ne lett volna (lenne) helye az állam akár utólagos beavatkozásának is, amellyel ezt az erő és az informáltság terén fennálló aszimmetriát ellensúlyozza. Ám az ilyen beavatkozásnak a jogszerűség talaján kell állnia, mert az egyes ügyfelek érdekeinek védelmével minimum egyenértékű a piacgazdaság egésze működőképességének a védelme. Márpedig a piacgazdaság nem tud működni, ha a felek általában nem bízhatnak a megkötött szerződések érvényességében és végrehajthatóságában.

Érdekes és a magyar közgondolkodás szempontjából talán jellemző is, hogy a sajtó – még a szakmailag felkészült, tiszteletre méltó része is – miért a másik oldaláról ragadta meg ezt a kérdést, mármint hogy a Kúria döntése rossz hír a devizahitelesek számára. Hol vannak most azok a tiszteletre méltó sajtó- és televíziós orgánumok, a „szakértők” és az érdekvédők, amelyek illetve akik hónapról hónapra arról értekeztek, hogy ezek a devizaszerződések „nincsenek is”, a bankok érvénytelen feltételeket erőltettek ügyfeleikre stb.

Nyilván a kétségbeejtő helyzetben lévő devizaadósok és az ő érdekeiket esetenként talán önzetlenül, ám gyakran nagyon is önző megfontolások alapján képviselő számos szervezet és jó néhány magánszemély örült volna, ha kiderül, hogy a bankok jogtalanul jártak el, a devizahitel-szerződések már megkötésükkor érvénytelenek voltak, ezért az általuk képviselt ügyfeleknek nem is kell a kötelezettségeiket (teljes egészében) teljesíteni, netán még kártérítésre is számíthatnak. Kiderült volna, hogy a felelősség teljes egészében másokat – a profitéhes (külföldi) bankokat, a közönyös államot, vagy akárki mást – terhel, de az ügyfelet egyáltalán nem. Elmaradhat a szembenézés, a tanulás, hogy a jövőben az egyes emberek és a társadalom egésze elkerülhesse ugyanezt a csapdahelyzetet.

Ez a gondolkodás, igaz, nem specifikusan magyar, a világ bármely országában így gondolkodik az utca embere, és ebből nagyon sokan nagyon jól megélnek. Ami specifikusan magyar, az az, hogy nálunk a kormány is így gondolkodik. Pénzre van szükség, vegyük el onnan, ahol van, nem számít a jog, nem számít a piacgazdasági normativitás, nem számít az adott szó, vagy éppen az aláírt megállapodás. Dőre az, aki nem látja a kapcsolatot a közgondolkodás és a kormány által folytatott napi gyakorlat között.

A Kúria helyes döntése mindezek fényében különösen figyelemre méltó, és annál sajnálatosabb, hogy jószerivel csak egy mínuszos „rossz hír a devizaadósoknak” maradt utána.

Neked ajánljuk

Minden elmúlik

Óbuda legújabb művészeti ékessége 2019-ben, a roncstelepként vegetáló Goldberger textilgyár egyik felújított részéből nőtt ki; a volt mosócsarnok és a hozzá kapcsolódó, négyszintes épület több mint ezer négyzetméternyi összterületén nyílt meg tavaly a „szemerei remete”, a „magyar ugar lírai krónikása”, a „mezőgazdasági művészet” megteremtője, azaz Bukta Imre kiállítása. A magát független kortárs magánmúzeumként definiáló intézményben egyeseknek kalandtúrává, másoknak a meredek és keskeny lépcsők miatt megközelíthetetlenné válik a kiállítás egészének megtekintése. Az intézmény minden pozitív kezdeményezése mellett is piaci vállalkozás: erre utal a belépőjegyek (nem csak a magyar viszonyokhoz képest) magas ára és a shop elképesztő kínálata, amely a Bukta-bögréken, -kitűzőkön, -hűtőmágneseken keresztül egészen a Bukta-művekkel díszített pólókig terjed.

A kígyó

Az influenszerekről szóló előadás nem bontja ízeire, nem szálazza szét a közösségi média világát, inkább ránk zúdítja azt a maga (hitelesen) inkoherens valójában, kicsit úgy, mint amikor az ember a vécén ülve vagy elalvás előtt pörgeti a telefonját egy kissé már módosult tudatállapotban, ami azonban megnehezíti, sőt talán el is lehetetleníti az árnyalt, problémákat is feltáró reflexiót. Megteremtődik viszont ennek a világnak egy lehetséges színpadi változata, fel-felvillannak a közösségi médiában rejlő színházi helyzetek, az influenszerekben megbúvó színészek.

Nyíltan és aktívan

A gender studies iránt érdeklődő hazai olvasók már több mint tíz éve követhetik a tudományterület témáit és eredményeit a TNTeF – Társadalmi Nemek Tudománya Interdiszciplináris eFolyóiratból. Sorra születnek monográfiák is, de átfogóbb tanulmánykötet (magyar nyelven), főleg az utóbbi időszakban, viszonylag kevés jelent meg. Ezért is örvendetes, hogy új tétellel gazdagodott a magyar gendertanulmányok szakirodalma.

Tanácsi sztárparádé

Lassan három éve, hogy Demeter Szilárdot, a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatóját miniszteri biztossá nevezték ki azzal a feladattal, hogy „koordinálja a magyar könnyűzene, valamint a kortárs magyar popkultúra megújítását és társadalmasítását”. Első hallásra csak egy újabb kulturális elmebaj körvonalazódott, de miután Demeter olyan tervezettel állt elő, amelyben a klubok és a próbahelyek fejlesztésétől a fellépési lehetőségek bővítésén át a tehetségkutatók és a turnék támogatásáig sok minden szerepelt, a hazai könnyűzenészek jó része üdvözölte a miniszteri biztos belépőjét. Különösen annak fényében, hogy Demeter belengette azt a 25 milliárd forintos állami támogatást is, amelyet szerinte öt év alatt lehet majd elkölteni a különféle programpontokra.

Fejre mentek

Máig rejtély, kik és miért lopták el sírjából Tisza István vagy később Kádár János koponyáját. A Tisza koporsójában található értéktárgyakat a tettesek nem vitték el.

Focizhat, de panaszkodni ne merjen

Magyarországon nem csak stadionok, de kondiparkok, műfüves pályák, tornatermek is épültek szép számmal – csak legyen, aki megtölti ezeket. Maroslelén a polgármester húzott mezt 47 évesen, hogy a futballcsapat végig tudja játszani a bajnokságot.

Horthy helyett Deák

Teljes arculatváltást és névváltoztatást kezdeményezett a Jobbik, azt bizonyítandó, hogy végleg szakított szélsőséges múltjával. Az új vezetés a Fidesz alternatíváját kívánja nyújtani a konzervatív választóknak. Jókora ambíció, miközben egyelőre az a kihívás, hogy a párt megugorja a parlamenti küszöböt.