Az egyenlőtlenség ára

  • Felcsuti Péter
  • 2012.08.13 07:07

Felcsuti Péter

Az egyenlőtlenséggel foglalkozva Stiglitz könyvében a válság egyik legfontosabb tényezőjére tapint rá, ami az európai döntéshozókat is foglalkoztatja. Franciaországban az újonnan hatalomra került szocialista kormány 75 százalékra emelte a legmagasabb szja-kulcsot.

Ezzel a címmel (The Price of Inequality) jelent meg a Nobel-díjas amerikai közgazdász, Joseph Stiglitz új könyve. Ebben a szerző az Egyesült Államokban a jelenlegi válságot megelőző években kialakult extrém jövedelmi egyenlőtlenségekkel foglalkozik, amelyeket a válság még tovább fokozott. Ismert tény, hogy a többi fejlett országhoz képest az Egyesült Államokban hagyományosan nagyobbak a jövedelmi különbségek. Ezt méri az ún. Gini index egy 0-tól 1.0-ig terjedő skálán. 0,3 alatt a jövedelemkülönbségeket mérsékeltnek, 0,3–0,5 között jelentősnek, 0,5 felett extrém magasnak tartják. Számos európai országban – köztük Magyarországon is – az index 0,3% alatt van. Az Egyesült Államokban az 1980-as évek 0,4-es szintjéről a Gini index mostanra a kritikus szintet közelítő 0,47-ra emelkedett.

Stiglitz nem csupán azt állítja: méltánytalan, hogy a lakosság 1 százaléka aránytalanul nagy mértékben – 20 százalékban – részesedik az ország által megtermelt jövedelemből, pláne, hogy a többletjövedelem 93 százaléka jutott ennek az 1 százaléknak. Szerinte sokkal többről van szó: az Egyesült Államokban az 1 százalék kormánya kormányoz az 1 százalék érdekében. Példák sokaságával igazolja, hogy a társadalom és a gazdaság működését befolyásoló seregnyi törvény, szabály és intézmény nem a társadalom egészének, sokkal inkább az 1 százaléknak az érdekeit szolgálja. Szerinte ezért romlik az amerikai társadalom teljesítménye és nemzetközi versenyképessége. Mindez természetesen gátolja a kilábalást is az elhúzódó válságból.

Stiglitz, aki egy időben Clinton elnök gazdasági főtanácsadója, később a Világbank vezető közgazdásza is volt, a globális kapitalizmus egyik legélesebb, akár még baloldalinak is nevezhető kritikusa. Az elmúlt évtizedek során könyvek és cikkek sokaságában fejtette ki nézeteit, amelyek közül számosat  – például az IMF/Világbank szerepe, az állam és a piac viszonya, és széles értelemben a neoliberális gazdasági modell kudarca – az idő maradéktalanul igazolt. Sokak szerint azonban ezek a nézetek túlságosan leegyszerűsítőek, sarkosak.

Nos, mondhatnánk, ez legyen az amerikaiak problémája, döntsék el ők, mennyire fogadják el Stiglitz érveit, nekünk itt Európában, illetve Magyarországon megvan a magunk baja.

Ám ez nem így van; az Egyesült Államoké ez idő szerint még mindig a világ legnagyobb és legversenyképesebb gazdasága, ami ott történik, nagymértékben meghatározza a világ többi részének a helyzetét. A társadalomtudományok, köztük a közgazdaság-tudomány élvonala ugyancsak nagyrészt amerikai. 1968-ban történt megalapítása óta a legtöbb közgazdasági Nobel-díjat amerikai tudósok kapták (49-en, míg a többi nemzet tudósai közül összesen 20-an). Tehát ami Amerikában történik, egyaránt fontos gazdasági és szellemi értelemben.

Nem vitás az sem, hogy az egyenlőtlenséggel foglalkozva Stiglitz könyvében a válság egyik legfontosabb tényezőjére tapint rá, ami az európai döntéshozókat is foglalkoztatja. Franciaországban az újonnan hatalomra került szocialista kormány 75%-ra emelte a legmagasabb személyijövedelemadó-kulcsot. A motiváció nem feltétlenül pénzügyi-költségvetési természetű, sokkal inkább lélektani; a Financial Times híradása szerint a francia pénzügyminiszter „nem büntető célzatú, sokkal inkább a hazafiasságot erősítő intézkedésnek” nevezte a döntést, amellyel a gazdagok lehetőséget kapnak arra, hogy „erejükhöz mérten hozzájáruljanak” a francia gazdaság problémáinak megoldásához.

Nem tudom, hogy a francia gazdagok mekkora lelkesedést éreznek e lehetőség láttán, a trend azonban világszerte érezhető; a fejlett világ országaiban egyre többen vélik úgy, hogy a leggazdagabbak nem csupán aránytalanul nagy mértékben részesednek a megtermelt javakból, de ráadásul gyakran ezt nem is feltétlenül kiemelkedő teljesítménnyel érik el. Amint azt korábban írtam, Stiglitz szerint a többletjövedelem gyakran járadékvadászat eredménye, azaz az érintettek a piaci körülményeket, a szabályozói környezetet képesek tartósan a maguk javára befolyásolni, illetve alakítani.

Harminc évvel ezelőtt Ronald Reagan és Margaret Thatcher vezetésével a fejlett világ elindult a neoliberális modell – minimális állam, szabályozatlan piacok, alacsony adók, nagy jövedelmi különbségek – útján, ami végül is a mostani, két emberöltő óta legsúlyosabb válsághoz vezetett.

Az elmúlt években Nobel-díjasok, más briliáns elmék, gyakorló politikusok és köznapi emberek sokasága keresi a választ a válság okaira és a kilábalás mikéntjére. Stiglitz könyve fontos esemény ebben a folyamatban, ám az útkeresésnek koránt sincs vége.

Neked ajánljuk