Kiss Noémi

Kavics utca, Rózsadomb, Rákóczi út, Úttörő Áruház, Duna-part, Újpest meghitt, kispolgári utcái.

Csúnya tündér, boszorkány, sápkóros vénasszony – így emlegeti és feledi a magyar irodalom Czóbel Minkát (1855–1947).

Kilencvenes évek: aluljárókból, pincékből, remízből és lyukakból indulunk el. Változások évei jöttek.

Egy kétlaki mennyei féreg csámcsog a köldöködön, írja André Ferenc, mikor körbenéz Kluzsban. Igen, van ennek az antológiának a címében egy enyhe utalás arra, mintha a fiatal erdélyi füstös mozdonnyal utazna, az „irodalom” meg elavult és elcsatolt foglalatosság lenne a Facebook-generáció korában is.

Kettéoszthatjuk a világot, vannak az olvasó, művelt, csendes, szelíd nők, illetve a balga, érzéki, veszélyesek. Hát, nem ilyen egyszerű. Korunk fontos, állandóan formálódó kérdését feszegeti az irodalmi múzeum új kiállítása: hogyan olvastak és mit írtak a nők a különböző évszázadokban? Valóban veszélyes volt a társadalomra a művelt nő? Ki gondolta ki ezt a hülyeséget, és miért? Mi a nő metaforája, hol a nő helye a "nemzeti" művelődéstörténetben?

Örökbe fogadtak, nem bírtam elviselni szentfazék anyámat, és leszbikus lettem. Szerencsére nem csak erről szól ez a könyv, bár ez is éppen elég volna. Nagyszerű, nagyszerűségében fájdalmas, megkapó, olykor eléggé nyers, mégis humoros, felszabadító női könyvet tarthat a kezében az olvasó.

A sport testi és szexuális kiszolgáltatottság, ezer szállal kötődik az erőszakhoz és a libidóhoz. Az úszásról eddig így nem beszéltek, az biztos.

Támogatott szerző volt, szocialista lányregényekről váltott a mesékre. Milyen szerepe volt az életében és a műveiben az államszocializmusnak? És mi máig tartó sikerének és szerethetőségének a titka?

A lányok malacok és árvák. Kívánatosak és prostituálódnak. Énekelnek, sikertelenül, kártyát vetnek, ingyen, bárkinek.

Beengedték a nőket, a Nyugat óta van nőirodalom. Osvát Ernő szerkesztő ilyen ügyekben a szenvedély megszállottja volt, "dilettánsok légióját" engedte publikálni, aztán még beléjük is szeretett.