Visszafelé tekintve már tisztára balladai homály volt ez a város, sötétben tapogatóztunk, vagy eleve elrendelés egy magára hagyott, éretlen népre napos köztársaságot bízni? A téma az asztalon hevert, lehet mondani. A városon úgyis minden meglátszik – Kelet-Európában nem is olyan nagy a múlt eltüntetésének igyekezete. A házak szanálásra várnak, minden repedés látszik. „Démonizált hely – súgta a feleség.” Hálószobai ágyakon ébredő maszatolt érzések sora – ami nem új, mert rá van fújva a tömény magyar irodalmi nosztalgia, és a férfiéletek csődje itt is meglesz. A kötet alcíme novellákat ígér, de ez így túl kevés, és nem is igaz. Az Átkelés Budapesten verseskötet, prózaverseket tartalmaz. Vagy verses album, mert fotográfiák vannak benne. A magyar városirodalom nosztalgikus attitűdjét is erősen megidézi (Krúdy, Mándy, Ottlik). Költőnk alteregói utaznak földalattin, hídon, villamoson, bőrüléses Škodában. Párbeszédet lopnak, lépcsőházban kémkednek, piacról, uszodáról, de egy nő arcának vágásnyomáról is mindent megírnak.
Térey új könyvének egyik első versében félig ruhátlanul, kitakarózva fekszik Natasa, immár paplan és fiatal szerető nélkül („Ah! perfido!”). Kimentek az oroszok. Finom képekbe bebugyolált, olykor meg direkt, szókimondó – majdnem szlogenes – politikája van ennek a költészetnek, és ez a legjobb benne. Kerületeken vágunk át, felmászunk a budai elithegyre, és leereszkedünk Kőbányára. Semmi különbség a bűnökben, kiváltságos polgár vagy proli bevándorló, Térey ábrázolásai szellemesen ironikusak. Történeteket kapunk, dátum, hely és idő erősen rögzített. Sűrű emlékezetet mozgatnak a versek figurái, életük fordulópontjához érnének, mire vége a versnek – külön szépek a versvégi elvágások. Homályos képek: a néző/olvasó érzéseit így a legkönnyebb felkavarni. A fotók a Fortepan gazdag gyűjteményéből valók, kivéve egyet, amin a Fekete Lyuk pincéjében látjuk elmosódni az alakokat.
A költő és hőse – akit mindig máshogy hívnak: hol Diószegi, hol Regős, Rádler vagy Binder – egyszer csak ott van a Fekete Lyukban. Ma már ez a luk műanyag kínai diszkont. Egy másik versben elmegyünk Kőbányára, kínai kolóniát figyelni (Elfordulás). Semmi jó nem sül ki a leselkedésből persze – Chinatown bumfordi, műanyag város. Nem szép, s nem is csúnya, mindig más arcot mutat: ez Budapest lényege, a lappangó, titkos öröm, ami – ugyanez – máskor hisztéria. Az emlékezetkihagyás még mindig tragikus botrány. Bárány, az özvegy énektanár ennek megfelelően reagál; bármikor ki lehet vonulni a telekre, horgásztanyára, söröskrigli passzív rezisztenciájába. „Elválasztva a Magyar Emberkerttől”. Budapest szépsége mindig kérdéses. Vagy amikor egy moziban furcsa művészek osztják egymásnak az észt (Érzelmi zsarolás) – főhősünk fejvesztve menekül a pesti értelmiségtől.
Máskor egy nyugtalan svábhegyi házban az öreg mérnök látogatásakor feltárulnak a Gestapo kivégzései és a transzport képei (Aki élő, zajjal jár), a „salátává alázott emberek”. Rettegő káderek, gyáva mérnökök, szeretetlen nők otthona – ez is része Térey Budapestjének.
A versek többsége így leginkább értelmiségi elmagányosodás. Kedvencem az Early Winter – Mátyásföld és a nőábrázolás miatt. Híres és kecses dunai hidak alatt tátong a szakadék. Budapestnek persze, hogy lelke van, és a falak tudnak beszélni. Mivel karnyújtásnyira a rendszerváltás eltűnt értékei: akkor legyen ez a versbéli cezúra ideje is. Se nosztalgiát, se büszkeséget nem érzünk, sem a bűnös várost nem korholjuk közben. Mert Budapest pont úgy van jól megfogva ezekben a versekben, amilyen. Bűnösen csillog, kérkedik, és újabb lelkes, balkézről fogant gyerekeket gyárt. Budapest Térey kötetében különben is csak egy metafora. Fiktív falakból van összerakva, szép, igen, és lehet igaz is, mindegy, honnét nézzük, mert nem büszke a múltjára, vagy ha az, annál nevetségesebb.
Libri, 2014, 124 oldal, 2990 Ft
