Györe Balázs „budapesti” prózájának helyszínei. Vágyott és mégis örömtelen helyek, az érzelmekre hatnak, azt kell megírni, milyen volt az anya, aki most elment. Nehéz, nem lehet, de igen, meg kell próbálni. Györe regénye napló és testamentum. A második világháború után vagyunk, amikor az anya felnőtt lesz, szerelmes valakibe, aki meghal, majd férjhez megy Györe Pálhoz, aki szerelmes valaki másba, élete végéig. A Rákosi- és a Kádár-kor szellemétől szaglik a nappali, hiába húzódnak meg, hiába boldogtalanok. Hálószobájuk is beporosodik, pedig ők rendes emberek, nem hágnak át semmilyen szabályt. Csak hát így nem lehet élni, itt nincs normális élet.
Szeretem ezt a prózát, állít és visszavon: „Anyám összeroppant.”, „Anyám csinálja a kakaót.” A regény lapjai a lehető legtermészetesebb nyelven közlik a családi titkokat. Mindezt közben áthatja az igazi Györe Balázs-i melankólia, ami utánozhatatlan és egyedülálló a magyar irodalomban. Gyűjtögetés, megírás, rögzítés, két lépés előre, aztán hátra, meg oldalra még egy, elcsuklott boka. Kezdjük elölről! Levelek, naplójegyzetek, olvasgatás, átmásolás. Kommentek. Látás, szaglás, érzékelés, az életrajz mini kockái. Sorsok törött tükörben, a közvetlen családtagok krónikása az író. Banális és szent, érzelem és harag keveredik a kirakós játékban. Nyelvi nyomkodás, a szó pecsét a lepedőn, ágyban, kredencen hagyták. Ki mit mondott a másikról? Hogy szólította? Mit érezhetett? A szülők kényszerítő ereje. Szocializmus és nevelődés. Elengedés, morfondírozás, visszatekintés. Vagy ez az egész csak álom volt? (Györe szereplői feltűnően sokat alszanak, a tudat alatti látás fontosabb, mint az ébrenlét.) De ki az anya? Hogy volt? Sosem kapunk végleges választ. Ez a könyv így „az anya” kendőzetlen (körbe)írása, akárcsak Kántor Péter nemrég megjelent verseskötete, a Köztünk maradjon.
„Egy köteg levelet hagyott anyám a hajóládán. Legfölülre ráírta: halálom után eltüzelendő. Mindenkinek van néhány féltve őrzött levele. Nem dobjuk ki, megőrizzük őket, valóban, halálunkig. Legtöbbször a legelső szerelmünk leveleit őrizgetjük mint féltett kincset. Anyám is ezeket tette el. A fiú, akibe szerelmes volt, meghalt. Bombatalálat is érte a házukat. Anyám összeroppant. Tizenkilenc éves volt.”
Mintha a Kádár-kor rózsái lennének ebben a regénykollázsban még egyszer megszagolva és eltaposva. Szerethető, ám beteg; kedves, mégis neurotikus, láthatatlan sorsok bontakoznak ki. Nők, anya és apa, az apa barátja. Tanárok, érintetlen „szeretők”, besúgók, nagynénik, gyerekek és unokák. Györe utóbbi években írt prózájának hősei újra részei az elszámolásnak, és persze maga az író is jelen van, aki mások által saját életrajzát írja. A nyelvi tétova, a jófiú, a lázadó, öklendező fiú. Sok a betegség, a kórházi jelenet, a szeretetlenség és az elfojtott testi vágy, akárcsak a Halottak apjában (2003) és a Megszakítottam egy regénytben (2004). Végrendeletek és cédulák formájában jelenik meg a direkt személyesség. Egy ablakban, egy árnyékban, a sparherten, a kredencen, egy titkos naplóban. A nemi vágyban és vágytalanságban, a beletörődésben, a lázadástól való félelemben. Nem szabad emberek ezek a hősök, puritán életet élnek, és nem is nagyon választanak semmit, mert nincs mi közül választani. Kis, pici életek. Óriáscsecsemők.
Anya rajztanár. Szolgál és kiszolgál, szeret és ápol, kakaót főz, kalácsot vajaz, tereget. Anya beszél, majd a fiú beszél, e két szólam változik a regényben, megható, megkapó végig a hang. Beszéd váltakozik a kifejezhetetlenséggel, a szeretet a szeretetlenséggel. Napló a memoárral, levél a jegyzettel, séta a megfigyeléssel. A kórház hideg, az otthon is hideg. Újpest vált Rózsadombra. New York Budapestre. Györe Balázs Rilkét idézi és Nemes Nagy Ágnest, akik közel állnak hozzá: „Belepusztulok, míg mondatomat // A végtelenből elrekesztem.” Papírcédulákból és levelekből szedi össze az anyát, így próbálja megrajzolni őt, keresi, kutatja, és e montázsregényforma az anyáról való beszéd lehetősége lesz, de a lehetetlenségét is felmutatja, a fecsegést (az anya is annyit fecsegett) és a hallgatást, a fájdalmas titkokat. A Duinói elégiák megidézése után jön az egyik legfontosabb forrása: az a végrendelet, ahol az anya halálában szeretne lemondani a házasságáról. Mert az apa halála után egy naplóból kiderült számára férje kettős élete. Györe Pál egész életében egy másik nőt, Wolf Editet szerette, akit a háború választott el tőle.
„Apám hallgat. Anyám beszél. Apám nyugodt, anyám izgatott. Apám férfi, anyám nő. Apám lassú, anyám gyors. Az egyik apa, a másik anya.” „Az egyik fél, a másik nem.” „Nem tudok melléjük állni. Senki mellé sem tudok odaállni.” „Akik kitartanak mellettem, kitartanak. Én már senki mellett sem tudok kitartani.” Drámai és megrázó szillogizmus, adás és visszavonás. Részigazságok, érzelmek, lemondás, beletörődés, Györe Balázsnál nem ismerek lemondóbb írót.
Anyám meghalt, anyámat hozom haza a kórházból, az idő is folyton felcserélődik, ahogy a beszélők is, minden visszafelé folyik. Hol az anya, hol a fiú beszél, Györe a siralom műfaját idézi. Fiú siratja az anyát, anya a fiút és az apát. A Halálom után eltüzelni nagy anyaregény a szerelem- és az aparegények után. Györe Balázs írói világának újabb fénypontja.
Kalligram, 2015, 256 oldal, 3000 Ft
