Könyv

Jeanette Winterson: Miért lennél boldog, ha lehetsz normális?

  • Kiss Noémi
  • 2013. november 30.

Könyv

Örökbe fogadtak, nem bírtam elviselni szentfazék anyámat, és leszbikus lettem. Szerencsére nem csak erről szól ez a könyv, bár ez is éppen elég volna. Nagyszerű, nagyszerűségében fájdalmas, megkapó, olykor eléggé nyers, mégis humoros, felszabadító női könyvet tarthat a kezében az olvasó.

A "női" itt most nem az irodalom minőségére vagy az írásmódra vonatkozik (bár arra is ráírhatnánk), hanem a lány és a két anya sorsára. A címmel ellentétben a főszereplő természetesen nem a normalitást, hanem a boldogságot választja.

Winterson könyve a nemzetközi sikerek után viszonylag gyorsan megjelent magyarul is, amit simán tarthatunk igazi eseménynek. Az önéletrajzi regény szerzője örökbe fogadott gyerek, aki középiskolásként megszökik otthonról egy másik nővel. Valamikor a hatvanas-hetvenes években járunk, az angol munkásosztály köznapjaiban, egy ellentmondásos textilvárosban, Manchesterben, szelídítetlenül nyers otthonokban. Nevelőapja textilipari munkás, anyja háztartásbeli, meddő, depressziós; vallásos asszony, aki a szexualitás helyett Jézust választja. És persze azt szeretné, ha a kislány normális (aranyos, rendes, hívő) lenne, ezért veri, szidalmazza. De ő író lesz, dühös és szabad, önmegvalósító, aki már elég korán felforgató könyvekbe költözik, később pedig maga is regényeket ír. Ezekben kiadja a magánéletét, legféltettebb érzéseit - például gyűlöletét anyja iránt, a szeretetvágyát, emancipált magányát. Igazi anyja örökbe adta, és bár szerette volna később felvenni a lányával a kapcsolatot, mikor négyéves volt, Mrs. Winterson nem engedte be többé az életükbe. Lányával a regény végén, napjainkban egymásra találnak ugyan, de mikor hazafelé tart az elbeszélő, már csak nagy távolságban láttatja. Ellöki őt, marad a magány, a küzdelem a szeretetért. Egy hallgatásra, megbújásra nevelt lány letehetetlen beszéde ez a regény.

Fordította: Lukács Laura. Park, 2013, 264 oldal, 3500 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.