A "női" itt most nem az irodalom minőségére vagy az írásmódra vonatkozik (bár arra is ráírhatnánk), hanem a lány és a két anya sorsára. A címmel ellentétben a főszereplő természetesen nem a normalitást, hanem a boldogságot választja.
Winterson könyve a nemzetközi sikerek után viszonylag gyorsan megjelent magyarul is, amit simán tarthatunk igazi eseménynek. Az önéletrajzi regény szerzője örökbe fogadott gyerek, aki középiskolásként megszökik otthonról egy másik nővel. Valamikor a hatvanas-hetvenes években járunk, az angol munkásosztály köznapjaiban, egy ellentmondásos textilvárosban, Manchesterben, szelídítetlenül nyers otthonokban. Nevelőapja textilipari munkás, anyja háztartásbeli, meddő, depressziós; vallásos asszony, aki a szexualitás helyett Jézust választja. És persze azt szeretné, ha a kislány normális (aranyos, rendes, hívő) lenne, ezért veri, szidalmazza. De ő író lesz, dühös és szabad, önmegvalósító, aki már elég korán felforgató könyvekbe költözik, később pedig maga is regényeket ír. Ezekben kiadja a magánéletét, legféltettebb érzéseit - például gyűlöletét anyja iránt, a szeretetvágyát, emancipált magányát. Igazi anyja örökbe adta, és bár szerette volna később felvenni a lányával a kapcsolatot, mikor négyéves volt, Mrs. Winterson nem engedte be többé az életükbe. Lányával a regény végén, napjainkban egymásra találnak ugyan, de mikor hazafelé tart az elbeszélő, már csak nagy távolságban láttatja. Ellöki őt, marad a magány, a küzdelem a szeretetért. Egy hallgatásra, megbújásra nevelt lány letehetetlen beszéde ez a regény.
Fordította: Lukács Laura. Park, 2013, 264 oldal, 3500 Ft
