M. László Ferenc

  • M. László Ferenc

M. László Ferenc cikkei

Idegenkezűség kizárható

  • M. László Ferenc
Hetek óta áll a bál a Jobbikban, amióta nagy többséggel elnökké választották Jakab Pétert. A pártból sokan kiléptek. Vannak, akik úgy vélik, valamiféle ravasz terv alapján történik mindez, míg mások szerint Jakab egyszerűen nem bírja a kritikákat, mindig visszaüt, s emiatt szét fog esni a párt.

Szlogenből valóság

Öt választási kudarc után az összes ellenzéki párt megértette, hogyan lehet megtörni a Fidesz „centrális erőterét”. A 2018-as országgyűlési választásokon még csak formálódó közös stratégia az idei önkormányzati választáson már sikereket hozott. Így jött össze Budapesten az októberi fordulat.

Stefano Bottoni történész: Orbánnak nagyobb hatalma van, mint Kádárnak

  • M. László Ferenc
Pár hónapja még az MTA kutatóhálózatának megmentéséért küzdött, ám amikor látta, hogy a kormány menthetetlenül maga alá gyűri a tudósokat, elfogadta a Firenzei Egyetem állásajánlatát. Azt mondja, nem akart szolgalelkű történésszé válni. Az Orbán-rendszer működését elemző könyve már Olaszországban jelent meg – erről beszélgettünk.

Orbán a jövőbe lát? Így készült fel a Fidesz a NER kiépítésére

  • M. László Ferenc
A 2009-es európai parlamenti választásokon elért fölényes győzelem elsősorban nem a Fidesz, hanem Orbán Viktor személyes sikere volt. A siker visszamenőleg is igazoltja a pártelnök 2002 óta hozott jelentősebb döntéseit, amiket párton belül is sokat bíráltak. Így, amikor 2010-ben nekivágott a kormányzásnak, már mindenki úgy érezhette, Orbán a jövőbe lát.

Stefano Bottoni: „Orbán radikálisabb, mint aminek mutatkozik”

  • M. László Ferenc
Pár hónapja még az MTA kutatóhálózatának megmentéséért küzdött, ám amikor látta, hogy a kormány menthetetlenül maga alá gyűri a tudósokat, elfogadta a Firenzei Egyetem állásajánlatát. Azt mondja, nem akart szolgalelkű történésszé válni. Az Orbán-rendszer működését elemző könyve már Olaszországban jelent meg – erről beszélgettünk.

„Ha esik, ha fúj”

  • M. László Ferenc
Lapzártánkkal egy időben, október 7-én vetítette az RTL Klub a történelmi legendákat feldolgozó, 2002 óta folyamatosan futó XXI. század című műsora 500. epizódját. Lázs Sándor korábbi felelős szerkesztővel és a posztot 2017 óta betöltő Borsody Istvánnal beszélgettünk.

Alaposan körülbástyázták

  • M. László Ferenc
Áprilisban az Európai Tanács elfogadta az új szerzői jogi irányelvet, amelyről számos tévhit kering. Sokan például attól tartanak, hogy a YouTube vagy a Facebook az EU nyomására cenzúrázni fogja a posztjaikat. Egy biztos, az új szabályozás csöppet sem kedvez az internet gigászainak.

Kövess minket: