Magyar Narancs: Valóban vége a szabad internetezésnek – ahogyan ezt egyes jogvédők, illetve a YouTube kampánya állítja? Vagy egyébként sem lehet szabad nethasználatról beszélni egy olyan korban, amikor az internetet magukba szippantják az infotechnológiai óriáscégek?
Grad-Gyenge Anikó: Hadd kérdezzek vissza: biztosan azt értjük-e az internet szabadsága alatt, hogy használhassuk a YouTube-ot?
MN: Ha a YouTube és a Facebook illetékeseit kérdeznénk, azt mondanák: arról a szabadságról van szó, ami a felhasználóikat illeti, merthogy a történelemben soha ilyen szabadon és gyorsan nem érték még el egymást az emberek, nem jutott el egy-egy alkotás ekkora közönséghez. Az EU szerzői jogi reformja pedig ezt a szférát korlátozza.
GGYA: Amikor 2000-ben hatályba lépett az elektronikus kereskedelmi irányelv, a mai internetes szolgáltatások legfeljebb gyerekcipőben jártak. A legnépszerűbb közösségi oldal 2004-ben kezdte működését, a legnagyobbá vált videómegosztó pedig 2005-ös alapítású. Nem csoda, hogy a szabályozás egyáltalán nem tartalmazott előírásokat például a keresőmotorokra sem.
Ugyanakkor az elmúlt két évtizedben kiemelt cél volt az internetes iparágak felpörgetése nemzetközi, uniós és tagállami szinten egyaránt, a cégek érdekeit pedig az szolgálta, hogy minél kevesebb jogi korlátba ütközzenek. Ezeket a mentességeket kihasználva csupán tartalomtovábbító platformként, tárhelyszolgáltatóként tekintettek magukra, hogy minél kevesebb felelősséget kelljen vállalniuk azért az adott esetben jogsértő tartalomért, ami a rendszerükön átment.
Mindez jót is tett az iparágnak, hiszen számos vállalat rendkívül gyorsan nőtte ki magát garázscégből globális piacvezetővé. De most már olyan nagyok, hogy további „felpörgetésük” egyértelműen csak mások jogos érdekeinek a rovására történhetne: nemcsak szerzői jogi, de adózási szabályokat is ki tudnak kerülni.
| ||
MN: Gyakran hangoztatott érv a vitában, hogy a Google lassan több bírságot fizet, mint adót.
GGYA: Igen, most már kimondhatjuk: az internet szabadsága nem lehet egyenlő azzal, hogy ezek a vállalatok a szabályok fölé helyezhetik magukat azt kihasználva, hogy nem egyértelmű a jogállásuk. Igaz, hogy korunkban a véleménynyilvánítás szabadságának egyik fontos sarokköve lett az internethez való hozzáférés akadálymentessége. De ez nem egyenlő egy konkrét cég – mondjuk a YouTube – szolgáltatásaihoz való hozzáférés szabadságával, és pláne nem azzal, hogy a cégre ne vonatkozzanak a másokra is alkalmazandó szabályok.
Más szemszögből: az nagy baj, ha valaki a véleményét csak úgy tudja kifejezni, hogy megoszt egy Madonna-számot az interneten. Főleg, ha ez után még bevételei is keletkeznek akár a megosztónak, akár a platformot fenntartó cégnek, csak a szerzőnek, az előadóművésznek nem. A véleménynyilvánítás szabadsága több, értékesebb és szofisztikáltabb az egyszerű üzleti érdeknél.
MN: Akkor most kikről, miről szól az EU szerzői jogi csomagja? A felhasználókról, az alkotókról vagy a piac szabályozásáról? Az olyan óriások, mint a Google és a Facebook megrendszabályozásáról?
GGYA: A szerzői jog mindig is gazdaságszabályozó eszköz volt. Mindig arról szólt, hogyan jut el egy alkotás a szerzőtől, előadóművésztől a közönséghez, és az ebből adódó anyagi sikert az is élvezhesse, aki az energiáját, a tehetségét, illetve sok esetben a tőkéjét fektette a mű létrehozásába, vagyis ne csak a teljesítményt a közönséghez eljuttató közvetítő keressen vele.
Ez nem új gondolat, a könyvnyomtatás feltalálása és elterjedése után is éppen a kiadói monopóliumokat próbálták megtörni az első mai értelemben vett szerzői jogi szabályokkal az 1700-as évek elején.
MN: Egyes júzerek úgy érzik, őket korlátozzák az alkotásban azzal, hogy letiltják a videóikat, mert felcsendül benne egy kölcsönvett, közismert dallam, feltűnik benne egy képsor.
GGYA: Muszáj többféle júzert megkülönböztetnünk. Van, aki csak meg akarja osztani a neki tetsző zeneszámot, ezért feltölti azt a közösségi médiafelületére. Ezt nevezzük felhasználó feltöltötte tartalomnak (user uploaded content – a szerk). Ez a korábbi szabályok szerint sem volt megengedett, sőt, sohasem. Van, aki saját maga készít tartalmat, de kérdéses, hogy van-e bármi szellemi értéke annak, amit feltöltött. Elképesztő megtekintésszámmal futnak például a gyerekjátékok kicsomagolásáról szóló videók.
| ||
Sem a játék, sem a felvételhez illesztett, rendszerint meglehetősen gépinek ható zene nem a feltöltő szellemi terméke. Ez lenne a felhasználó generálta tartalom (user generated content). A harmadik típus a felhasználó alkotta tartalom (user created content), aminek szintén számos típusa ismert, de közös bennük, hogy van érdemi hozzáadott értékük a feltöltő részéről, gyakran teljesen önálló alkotásnak tekinthetők.
De még ebben az esetben sem egyértelmű a helyzet. Mert mi van akkor, ha a júzer egy más által komponált, előadott, rögzített zeneszámra táncol – akár virtuóz módon? A zeneszám felhasználását ilyenkor éppúgy jogosítani kell, mintha azt egy tévés tehetségkutatóban használták volna fel.
MN: Az uniós csomagot sokan titulálták „mémgyilkosnak”. A gyakran szerzői jogilag védett képeket, dallamokat, idézeteket újrafelhasználó mémeket hova sorolná?
GGYA: A mémnek nincs jogi definíciója. Leginkább a paródiával lehet rokonítani. S bizony, arról régóta folyik a vita, hogy a paródia önálló alkotás-e, és milyen „szabadságjogokat” élvezzen. Más, ha valakinek a beszédstílusát karikírozzuk, és megint más, ha egy meglévő zeneszámra írunk új, humoros szöveget. Az irányelv 17. cikke külön kitér arra, hogy a véleménynyilvánítás ezen módját, lényegében a mémek közzétételét nem lehet korlátozni, szabad felhasználást biztosít az idézeteknek, kritikáknak, karikatúrának, paródiának.
| ||
Az EU nagyon komolyan gondolja azt, hogy minden érintett érdekeit figyelembe kívánja venni, a végső, elfogadott javaslatban ezért is duzzadt az eredeti tervezetben szereplő cikk szövege az ötszörösére. Alaposan körülbástyázták.
MN: A kritikusok nem is azt állítják, hogy a csomag betiltja a mémeket, hanem azt, hogy a percenként 300 órányi feltöltött videót nem lehet emberi erővel szűrni, az algoritmus viszont nem fog tudni különbséget tenni a mémek és a valóban jogsértő tartalmak között.
GGYA: Ne legyünk kishitűek, ami a mesterséges intelligencia fejlettségét vagy a fejlődési potenciálját illeti. Az nem feltétlenül baj, ha a YouTube algoritmusa még nincs ezen a szinten. Egyrészt számos olyan cég, kis- és középvállalkozás van a piacon, amelyektől ezeket az arc-, kép- és hangfelismerő szoftvereket be lehet szerezni.
Ez egy pezsdítő technológiai, innovációs kihívás. Nem beszélve arról, hogy ezek a programok öntanulók, képesek fejlődni. A BME-n beszélgetünk: bizton állíthatom, hogy magyar fejlesztők is dolgoznak hasonló algoritmusokon, ezt is támogatja ez a szabályozás. Egyébként már eleve, az irányelv megszületését megelőzően ebbe az irányba mutatott a piac fejlődése, a YouTube saját szolgáltatása, a Content ID lehetővé tette, hogy be lehessen azonosítani a szabálytalanul megosztott alkotásokat.
MN: Éppen ezt nem értem. Ha úgyis ebbe az irányba mozdul a piac, akkor miért van szükség ezekre az új szabályokra?
GGYA: Ennek a szabályozásnak nem az a legfontosabb üzenete, hogy az azonosítást szolgáló megoldásokkal lehet segíteni a jogszerű felhasználást, hanem hogy egyértelművé tette azt, hogy a nagy megosztó platformok szerzői jogi szempontból nem különböznek a Netflixtől, a Deezertől, a Spotifytól, az HBO Gótól, amelyek eddig is kértek a nyilvánossághoz közvetítésre engedélyt a jogosultaktól, és fizettek érte jogdíjat.
A megosztó platformok esetében az a kiskapu zárult be, amelynek alapján a felelősség alóli mentességükre hivatkoztak. Tegyük hozzá, az irányelv így figyelembe vette az üzleti modellek fair feltételek melletti fejlődését is.
MN: A Google érdekeltségébe tartozó YouTube azzal védekezik, hogy eddig is fizetett, összesen csaknem 2 milliárd dollárt.
GGYA: Valóban, de az inkább csak az üzleti erőn múlt, hogy mikor, kinek, miért. Fontos látni azt, hogy az Európai Bíróság az elmúlt 15 évben az uniós jog talaján állva komoly jogfejlesztő gyakorlatot követett. Eljutott oda például, hogy kimondta, a Pirate Bay engedélyköteles, nyilvánossághoz közvetítő tevékenységet folytat, és nem csak egy tárhely, amely legfeljebb támogatja mások szerzői jogi aktivitását.
A bíróság döntései ugyan kötelezőek a tagállamokban, de inkább egy-egy részletkérdésre adnak nagyon általános választ. A döntéseinek kisebb a jogharmonizációs hatása, mint egy irányelvnek, amely a tagállamokban beépül a nemzeti joganyagba, könnyebben értelmezhető, érvényesíthető.
MN: Az irányelv másik sokat vitatott cikke a 15-ös. Ez hoz-e megnyugvást a lapkiadóknak, hírportáloknak, amelyek évek óta kifogásolják, hogy a drágán előállított tartalmaikat az említett platformok ingyen veszik át, majd jelentős bevételhez jutnak a reklámokból?
GGYA: A kiadók valóban jó ideje szenvednek attól a bevételkieséstől, amelyet az online másodfelhasználások okoznak nekik a piacon. Azt gondolom, erre a problémára még mindig nem találták meg a jó választ. Az irányelv kimondja, hogy ha a sajtótermékek cikkei online hozzáférhetővé válnak, akkor e másodközlések engedélyezésére jogosultak. A végső szövegben két évre korlátozták a védelmet, és kizárólag a többszörözésre és nyilvánossághoz közvetítésre vonatkozik az engedélyezési jog.
Persze, nem vonatkozik arra sem, ha valaki magáncélra oszt meg híreket. Ami, lássuk be, életszerű kivétel, hiszen a közösségi médiában folytatott tevékenységünk egy jelentős része éppen a hírek megosztása az ismerőseinkkel.
MN: Ráadásul itt is ütköznek a különféle szabadságjogok, illetve a piaci érdekek. Hiszen a régi szerzői jog is kiemelt közérdeknek tartotta, hogy a hatalmat ellenőrző médiumok hírei a lehető legszélesebb körhöz eljussanak.
GGYA: Így van, bár a hiperlinkelésre vonatkozóan az Európai Bíróság a GS Media-ügyben már rég kimondta, hogy ahhoz nem kell külön engedély. Mondhatjuk azt is, hogy az irányelv megoldásában végül egy picit kedvezett az EU a Google-nak is, hiszen a nagyon rövid kivonatok megjelenítése – amiket például a keresőlistában is láthatunk – továbbra is szabad.
Spanyolországban és Németországban próbálkoztak korábban már ilyen jellegű szabályozással egyébként, de ezek csúfos véget értek, és a kiadók végső soron nem jutottak érdemi pluszbevételekhez, ami nem tűnik jó ómennek az irányelv megoldásával kapcsolatban sem.
MN: Mit gondol arról, hogy az irányelv nyomán a tagállamokban is felmerülhet: vonják-e szigorúbb, adott esetben médiajogi szabályok alá ezeket az óriáscégeket?
GGYA: Bizonyos mértékben ezek a szolgáltatások most is a médiaszabályozás alá tartozhatnak mint nem lineáris audiovizuális médiaszolgáltatások. A hagyományos tévére, rádióra azért vonatkoznak nagyon szigorú szabályok, mert a működésük során szűkös erőforrást használnak: pályázatokon elnyert frekvenciákat, illetve a digitális átállás után multiplexeket. Csakhogy a két világ őrült sebességgel közeledik egymáshoz, pontosabban a hagyományos televíziózás közeledik az interaktivitás, a hagyományos internetes szolgáltatások felé.
Gondoljunk csak arra, hogy a hagyományos tévétársaságok piaci pozícióját milyen mértékben gyengítik a streamingszolgáltatók, amire a lineáris tévék – szerencsés esetben – úgy reagálnak, hogy maguk is hasonló szolgáltatásokat indítanak. Tehát a szigorú szabályok alá vont médiaszolgáltatók egyre kevésbé használják kizárólagosan azokat az állami erőforrásokat, amelyekre hivatkozva ezeket a szabályokat megalkották az EU-ban és a nemzeti parlamentekben is.
| Névjegy Grad-Gyenge Anikó a BME Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar innovációs dékánhelyettese, az üzleti jog tanszék tanszékvezető egyetemi docense. Kutatási területe az uniós és nemzetközi szerzői jog, a szabad felhasználások és a nyílt hozzáférést biztosító modellszerződések. A Szerzői Jogi Szakértő Testület tagja, a Szerzői Jogi Fórum Egyesület alelnöke, Bolyai-ösztöndíjas kutató. |
