Meddőségi kezelés alatt álló több pár is csalódottan fordult ki az orvosától január első napjaiban. A decemberi hírek alapján ugyanis abban reménykedtek, ingyen juthatnak azokhoz a hormonkészítményekhez, amelyek nélkülözhetetlenek az eljárás során – azaz nem nekik kell állni a 100–150 ezer forintos költséget. Ám az orvosok széttárták a karjukat: mivel a szükséges szabályozás nem született meg időben, nem tudják, hogyan kell a receptet kitölteni.
Pedig Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára december 19-én nagy csinnadrattával jelentette be: januártól az állam átvállalja még azt a 10 százalékos önrészt is, amelyet eddig a párok fizettek; sőt, három nappal később a Kossuth rádióban is januári indulásról beszélt. Január elején viszont kiderült, Novák félretájékoztatta a nyilvánosságot. Az Emmi persze nem ismerte el, hogy hibázott, inkább a Magyar Közlönyben megjelent friss rendeletre mutogatott, amelyben 2020. júliusi időpont szerepel – mintha az emberek rendeletek olvasgatásával töltenék a szabadidejüket.
Csakhogy a kezelésben részt vevő nők nem tudnak várni addig, amíg a kormány összekapja magát, és korrigálja a hibát: ki kellett váltaniuk a drága készítményt. Az eljárásnak ugyanis feszített a menetrendje: az államilag támogatott beavatkozásoknak rendszerint egyéves a várólistája, s ha a párok nem élnek a lehetőséggel, akkor hónapok telnek el, mire ismét sorra kerülhetnek. Ha pedig nem az államilag támogatott beültetést kérik, saját zsebből 1–1,5 millió forintot kell kicsengetni.
| ||
A beavatkozást ráadásul rengeteg vizsgálat előzi meg, amelyek eredményét csak egy évig fogadják el a szakintézmények, utána meg kell ismételni azokat – ezekre a vizsgálatokra sokszor a magánlaborokban is heteket kell várni. Márpedig a mesterséges megtermékenyítés versenyfutás a nők biológiai órájával: minél idősebb az érintett, annál kisebb az esélye, hogy teherbe esik.
A kormány végül felismerte az időfaktor jelentőségét: maga Orbán Viktor korrigált, amikor január 9-i sajtótájékoztatóján közölte: meggondolták magukat, már februártól ingyenessé teszik a meddőségi készítményeket. Igaz, ennek az a feltétele, hogy a párok az állami – vagy a most államosított – intézményekben vessék alá magukat a kezelésnek.
Rém- és sikertörténetek
„Ha ezt sem képesek normálisan rendezni, akkor mire számíthatok most, hogy visszakényszerítenek az állami kórházba?” – méltatlankodott az embrióbeültetésre váró egyik nő egy zárt Facebook-csoportban január elején.
A bejegyzésében szereplő tévedés azt is mutatja, milyen káosz alakult ki a kormányzati kommunikációs ámokfutás következtében. Ugyanis Novák a decemberi sajtótájékoztatójára – ahol azt is közölték, hogy államosítják azt a hat meddőségi magánklinikát, amelyekben a magyarországi beavatkozások zömét végzik – a nem kormánypárti médiumok többségét meg sem hívták, így aztán nem kérdezett rá senki az ügylet hátterére, és számos részlet tisztázatlan maradt.
Hiába hangsúlyozták az eseményen részt vevő Kaáli Nagy Géza és Forgács Vince szülész-nőgyógyászok, hogy „sem a minőség, sem a színvonal, sem a hangulat” nem változik meg az államosítandó klinikákon, sokan úgy értelmezték a bejelentést, hogy mindenkit visszaterelnek az állami kórházakba. Ám ez tévedés: senkit nem terelnek sehova, csak a cégek tulajdonosa változott. Kaáli három, Dévai István két, Forgács pedig egy cégét, a budapesti klinikáját adta át az állami vagyonkezelőnek.
| ||
Az érintettek félelme viszont érthető: sokan azért választották ezeket az intézményeket, mert itt is igénybe tudták venni az inszemináció és a lombikbeavatkozás után járó állami támogatást (illetve a készítmények 90 százalékos állami térítését), ugyanakkor magas színvonalú ellátást kaptak. „Mi az egyik állami kórházban vágtunk bele, de lelombozó volt, amivel ott szembesültünk” – mondta a Narancsnak Attila, a meddőségi programban részt vevő egyik pár férfi tagja.
Először tévedésből megsemmisítették a feleségétől levett vér felét, a vizsgálatok jó részét így el sem végezték. Majd a kiértékelést a szakorvos a magánrendelésén végezte el, többször visszahívta őket, s minden alkalommal elkért 10–15 ezer forintot. „A doki lecseszett minket, hogy miért vagyunk túlsúlyosak, majd javasolt egy fogyasztószert, s azt érdekes módon az egyik pláza parkolójában kellett átvennünk tőle. Persze számla nélkül, az autója csomagtartója tele volt ilyen dobozokkal. Miután a harmadik találkozás után is foghegyről beszélt velünk, bejelentkeztünk a Forgács Intézetbe” – mesélte Attila, aki azóta már két gyermek édesapja.
Egy másik pár nő tagja pedig arról számolt be lapunknak, hogy férje az egyik budapesti állami kórházban végeztette el az andrológiai vizsgálatot – ahol többek közt vizsgálják például a spermát –, de a lelet értékelhetetlen volt, mert a számok után nem tüntettek fel bizonyos mértékegységeket.
„A dokik, a nővérek hozzáállása volt a legrosszabb: én egy alkalommal végighallgattam, hogy vajon milyen anyák lesznek azokból a nőkből, akik a karrierjük miatt 35 éves koruk előtt nem vállaltak gyereket, most meg kétségbeesetten lombikoznak” – mesélte lapunknak, hozzátéve, ők jóval korábban terveztek gyereket, de évekig nem jött össze, így fordulhatott elő, hogy 36 évesen került sor az első beültetésre. Az első dolgok egyike, amit a meddőségi kezeléseken részt vevő párok hallhatnak a szakemberektől, hogy vigyázzanak a stresszel.
Nem mindegy, milyen lelkiállapotban vágnak bele a rengeteg vizsgálattal, nagy dózisú hormonkezelésekkel tarkított, esetenként évekig elhúzódó eljárásba, mert ez az eredményre is kihathat. Hozzá kell tenni, nem minden állami intézményben bánnak rosszul a párokkal: a Szent János Kórház meddőségi centrumában, a SOTE szülészetén, a pécsi egyetem Reprodukciós Központjában dolgozó szakemberek többsége komoly elismerésnek örvend. Ám az is tény, hogy az állami körülmények közepette – alacsony ápolói bérek, rosszabb felszereltség a laborokban, a páciensek magas száma – a személyzet csöppet sem szolgáltatásként fogja fel a végzett munkát.
Ezzel szemben a most államosított intézetekben sokkal inkább odafigyeltek a párokra, hiszen érdekükben állt megtartani pácienseiket. A magánklinikák között verseny volt. Jellemző, hogy a lapunknak nyilatkozó érintettek arról számoltak be, miután hátrahagyták a kórházat, úgy választottak magánklinikát, hogy megnézték, a különféle netes fórumokon hogyan értékelik az adott helyet, az ott dolgozó nőgyógyászokat.
Nagyon sokan keresik fel e fórumokat: a statisztikák szerint 150 ezer pár küzd meddőségi problémákkal. És ez a szám a közeljövőben növekedni fog, hiszen későbbre tolódott a gyerekvállalás, ami kihat a nők teherbe esési esélyeire. Különböző okok miatt drasztikusan emelkedik a meddőségi gondokkal küszködő férfiak aránya is; ez nem impotenciát, hanem egyre alacsonyabb spermiumszámot jelent, amire szintén a lombikprogram nyújthat megoldást.
Cui bono?
A decemberi bejelentés óta mindenki csak találgat, miért vette meg a hat céget az állam. Miért van szükség a relatíve jól működő rendszer átalakítására? S ha csak a tulajdonos változik, minden más marad a régiben, akkor miért éri meg közpénzt felhasználva kivásárolni Kaáli Nagyot, Forgácsot és Dévait? Igaz, azt sem tudjuk, mennyi az annyi, mert a vételárat nem kötötték a nyilvánosság orrára. Teljes nyilatkozatstop van, a volt tulajdonosok elérhetetlenek, úgy tudjuk, még az alkalmazottaiknak sem árultak el részleteket az ügyletről.
| ||
Miért éri meg kockáztatni, hogy a magánklinikákon dolgozó, nemzetközi elismertségű szakemberek (nemcsak az orvosok, hanem például a lombikos megtermékenyítésben kulcsszerepet játszó embriológusok) az alacsonyabb állami bérektől tartva esetleg lelépjenek? „Néhány éve elcsábította egy skandináv meddőségi centrum a vezető embriológusunkat, utána hónapokig csúsztunk a beavatkozásokkal, mert nem tudtuk pótolni” – mesélte az egyik frissen államosított intézet névtelenséget kérő alkalmazottja, mennyire fontos a szakemberek megtartása.
S ezek a magánklinikák igen jól voltak eleresztve: volt miből megfizetni az alkalmazottakat, hiszen hatalmas haszonnal dolgoztak. A hat cég a 2018-as, utolsó nyilvános mérlegeik alapján együtt 3,7 milliárd forintos forgalmat ért el, s ebből közel 837 millió volt az adózás utáni tiszta profit. A profitot egy vállalkozás kivételével a tulajdonosok teljes egészében ki is vették osztalékként a cégekből, sőt, volt, ahol még a tartalékhoz is hozzányúltak – mintha tudták volna, mi következik 2019-ben.
A lapunk által megkeresett, az adott területet ismerő nőgyógyász arra a következtetésre jutott, hogy a cégek profittermő képességére figyelt fel a kormány, esetleg a hozzá „közeli” orvosvállalkozó némelyike. Ugyanis az Emmi bejelentette: az idén 3,5 milliárddal költ többet a beavatkozásokra, egyúttal eltörli a volumenkorlátot, azaz annyi beavatkozásra fog sor kerülni, amennyire csak kapacitásuk van az intézményeknek és az állami kórházaknak.
Ráadásul a miniszterelnök világossá tette: senki ne gondolkodjon a jövőben ilyen magánklinika alapításán, mert az állam nem fog kiadni több engedélyt – vagyis a most államosított intézmények versenytárs nélkül működhetnek, főleg, hogy a megmaradt három magánvállalkozás fokozatosan ki fog szorulni a piacról, mivel állami támogatásra nem jogosultak, és a gyógyszerek árát is csak 55 százalékban térítik meg azoknak a pároknak, akik hozzájuk fordulnak.
A vonatkozó kormányrendeletben van amúgy egy érdekesség: az Állami Egészségügyi Ellátó Központ 2022. december 31-ig gyakorolja a tulajdonosi jogokat a hat intézmény felett. Hiába kérdeztek rá, Orbán nem adott rá választ a sajtótájékoztatóján, hogy mi lesz ezekkel a cégekkel 2023-tól. Ebből sokan arra következtetnek, hogy a most államosított cégeket privatizálják, az új tulajdonosokat pedig felülről fogják kijelölni.
Egy volt kormányzati forrásunk, aki minisztériumi tevékenysége alatt rálátott a területre, azt állította lapunknak: további központosítás jöhet, azaz beolvasztják valamiféle állami intézménybe ezeket a klinikákat. Tény, az utóbbi években több intézkedés is ebbe az irányba mutatott. Két évvel ezelőtt, amikor legutóbb hozzányúltak a rendszerhez – 6-ról 12 ezerre emelték az államilag támogatott beavatkozások volumenkorlátját, s 70-ről 90 százalékra növelték a gyógyszertámogatást –, felmerült, hogy ezek az akkor még magánkézben lévő cégek a támogatás növeléséből ne részesüljenek.
Ettől a kormány végül elállt, de információink szerint akkor dőlt el, hogy e területen is kialakítanak egy állami erőközpontot. Az Asszisztált Reprodukciós Centrum (ARC) tavaly októberben meg is nyitotta kapuit a SOTE-n: az orvosi egyetem közlése szerint a kormány segítségével 790 millió forintot fordítottak a legkorszerűbbnek számító embriológiai laboratórium felszerelésére és egyéb eszközök beszerzésére. A tervek szerint 40 fős lesz a stáb, és évi 2–2,5 ezer beavatkozást végeznek.
Összehasonlításképp: a legnagyobbnak számító Kaáli Ambuláns Nőgyógyászati Intézetben a cégnyilvántartás szerint százan dolgoznak, a 16 fős Forgács Intézetben 2019-ben 1500 beavatkozást végeztek. Az ARC úgy indult zöldmezős beruházásként, hogy a SOTE-n több mint huszonöt éve működik egy másik reprodukciós osztály is, ahol az egyetem honlapja szerint szintén fejlesztések várhatók.
Az is sokat elárul, ki lett az új centrum vezetője: Sipos Miklós korábban a Forgács Intézet második számú szakembere volt. Szintén az állami szektor erősítését szolgálta egy másik intézkedés: 2017-ben kiszorították a debreceni klinikáról az ottani Kaáli Intézetet, miközben az utóbbi alapító tulajdonosa a miniszterelnökhöz írt nyílt levélben lobbizott azért, hogy még több államilag támogatott beavatkozást engedélyezzenek.
Van egy másik szempont is, ami forrásaink szerint az államosítás mellett szól. Kaáli Nagy 77, Forgács 76, Dévai 69 éves, tehát mindhárman bőven túl vannak a nyugdíjkorhatáron. A szakma úgy véli, a szaktudásukat a 80–90-es években külföldön megszerző szülész-nőgyógyászok nem nevelték ki az utódaikat, így cégeik, a bennük lévő know-how állami kivásárlása valóban nemzetstratégiai érdek. (Persze ez az érv továbbra sem zárja ki azt a lehetőséget, hogy ezeket a cégeket később privatizálják.)
Gyerekgyárak felárral?
A kormány információink szerint már korábban is kiemelten figyelte mind a hat céget. A korábbi kancelláriaminiszter, Lázár János néhány éve egy zárt körű háttérbeszélgetésen azt mondta, megnézett különféle statisztikákat, és „megvan a véleménye” az állami támogatást felvevő intézetekről – azaz a most államosított magánklinikákról. Kerestük a volt minisztert, hogy 2015-ben milyen statisztikákra utalt, miért volt elégedetlen, de nem kívánt nyilatkozni. Márpedig nyilvános adatok arról, hogy mire megy el az állami támogatás, nem állnak rendelkezésre.
2008 óta ugyan hatályban van egy jogszabály, ami előírja minden szereplő számára az adatszolgáltatást, de az elérhető állami jelentések közül 2014-es a legfrissebb. Mi több, az adatokat gyűjtő állami intézmény 2010-től arra panaszkodott jelentéseiben, hogy kevesebb beavatkozásról kapnak információt, mint amennyi „az állami egészségügyi pénzalap felé lett lejelentve finanszírozás céljából”.
„Összességében az adatok statisztikai feldolgozásra alkalmatlanok” – szögezte le a 2013-as jelentés; lehetetlen összerakni, hogy milyen eredményességi mutatóik voltak ezeknek a klinikáknak, hogy a fentebb említett jelentős profitjuk mennyiben származott az államilag támogatott vagy a teljesen piaci alapon végzett beavatkozások díjából. Akárhogyan is volt, a netes fórumok bejegyzői kifejezetten elégedettek a Kaáli-, a Forgács- és a Dévai-féle intézetek szolgáltatásaival.
| ||
Egy korábban kiszivárgott kormányzati kalkuláció szerint 2–3 ezer gyerekkel is több születhetne, ha többen férnének hozzá a beavatkozásokhoz. Az államilag támogatott lombikbeavatkozásokért a most államosított intézetek nem kértek el pénzt, ám előfordult, hogy a lombikot megelőző kísérleteknek, az inszeminációknak (a mesterséges spermafelhelyezésnek) volt pluszdíja. Nem beszélve a mostanáig borsos árú gyógyszerekről vagy a magánlaborokban végzett kivizsgálások díjáról: e kiadásokat legfeljebb a felső középosztályba tartozó párok engedhették meg maguknak gond nélkül.
Kérdés persze, hogy a mostani kormányzati döntést milyen számítások előzték meg. A minisztérium nem vagy rosszul kommunikál, nyilvános statisztikák nincsenek. Azt sem lehet tudni, van-e elég kapacitás minden igény kielégítésére a volumenkorlát eltörlése után.
S ha mindenkit beterelnek az állami rendszerbe, ahol több beavatkozást lehet elvégezni, az nem megy-e a minőség rovására? Czeizel Endre a halála előtt sokat bírálta a hazai lombikprogramot, azt hangsúlyozva, nem az egy nőre eső, államilag támogatott beültetések számát kellene növelni, hanem több pénzt költeni a meddőség okainak a kivizsgálására.
A futószalagon végzett beavatkozásoknak a hormonkezelések révén a nők egészségére is komoly kihatásuk van. A 2015-ben elhunyt orvos-genetikus szerint arra is jobban kéne figyelni, hogy genetikailag minden rendben van-e a beültetendő embriókkal, hogy ne legyen kilökődés. A hivatalos kommunikációból viszont most az derül ki, hogy a kormány abban bízik: a több beültetés több gyereket eredményez, javul majd a statisztika, s lehet négyévente kampányolni a számokkal.
Az sem világos, nem fognak-e növekedni a várólisták, ha még többen jelentkeznek be. Ki tud előrelépni abban az állami rendszerben, amelyben a kormány lassan legalizálja a hálapénzt? Feltehetően továbbra is azok, akik meg tudják majd fizetni: csak most már nem adóköteles számla ellenében, hanem borítékban.
| Bioetikai megfontolások Január 9-i sajtótájékoztatóján Orbán Viktor „bioetikai megfontolásokkal” indokolta a meddőségi központok állami kézbe vételét, és arra hivatkozott, hogy „életvédő kormányként” tudni akarják, mi történik a megtermékenyített petesejtekkel. A miniszterelnök itt azokra az embriókra utalt, amelyeket a lombikeljárás során nem ültetnek be, és amelyek sorsáról a pároknak kell nyilatkozni. A jelenleg hatályos magyar szabályok szerint az embriókat lefagyasztják, a törvény szerint legfeljebb 10 évre, de a párok dönthetnek úgy is, hogy más meddő pároknak ajánlják fel örökbefogadásra (a 2014 előttről elérhető statisztikák szerint erre elvétve volt csak példa), tudományos célokra (főleg őssejtkutatásra), vagy az őrzési idő lejárta után meg kell őket semmisíteni. A hatályos magyar szabályok szerint azonban nem világos, hogy egyáltalán meg lehet-e semmisíteni a testen kívüli embriókat, ha az alaptörvény kimondja, hogy „a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg”, az egészségügyi törvény szerint viszont magzatnak csak a méhen belül fejlődő emberi lény számít a terhesség 12. hetétől. Az Emberi Jogok Európai Bírósága egy ügyben egyszer kimondta, hogy az in vitro eljárással létrejött embriók nem feltétlenül rendelkeznek az élethez való joggal, de az uniós joggyakorlat sem egységes a kérdésben. Székely László ombudsman egy 2018-as jelentésében felhívta e problémára a kormány figyelmét, de egyúttal sérelmezte azt, hogy a párok nem rendelkezhetnek teljesen szabadon az embrióik megsemmisítéséről – sőt nem is tudnak azok sorsáról, a lefagyasztott embriókat pedig akár évtizedekig is őrizhetik, a legtöbb klinika ugyanis nem vállalja fel az embriók megsemmisítését a 10 év lejárta után sem. Az életvédő és a radikális keresztény álláspont szerint az egész lombikprogrammal viszont az a baj, hogy ha létre is hoz új életeket, valójában hatalmas pazarlással jár. Az egészséges babák többszörösét teszik ki ugyanis a lefagyasztott, illetve megsemmisített embriók, amelyeket szerintük ugyanúgy megillet az élethez való jog. 2017-ben Veres András győri katolikus püspök részben ezért támadt neki az egész, éppen akkor kibővített lombikprogramnak, bűnösnek kiáltva ki az abban részt vevő párokat. Balog Zoltán akkori emberi erőforrás miniszter erre válaszként változtatásokat ígért, s nagyobb figyelmet a be nem ültetett embriókra, a kormány azonban mindeddig nem nyúlt hozzá érdemben a vitatott szabályozáshoz. |
