Különös mormolásra lettek figyelmesek egy májusi délelőtt az ellenzéki delegációk tagjai, miközben a budapesti jelöltekről szóló tárgyalásra készültek. „Ó, kedves, drága nagymamám, remélem, hogy onnan fentről az égből nem látod, hol vagyok és mire készülök.”
A jobbikos Szávay István fohászkodott így az MSZP Villányi úti pártközpontjában a fővárosi szocialista elnök, Molnár Zsolt irodájában, a Horn Gyula egykori miniszterelnököt ábrázoló, nagy méretű festmény alatt.
A Narancsnak nyilatkozó ellenzéki szereplők szerint e jelenet magába sűríti azt a fura lélektani állapotot, amelybe az összefogásról tárgyaló pártok – a radikális jobboldalról a centrumba húzódó Jobbik, az önálló indulást lebegtető LMP, a „régiekkel” nem szívesen vegyülő Momentum, az MSZP szavazóira is hajtó DK, a zsugorodó, de a fővárosban még erős szervezettel rendelkező szocialisták – tárgyalói és vezetői kerültek az önkormányzati választást megelőző időszakban. Azaz jelentős önfegyelemre, esetenként önfeladásra volt szükség az értelmes kompromisszumhoz, amelynek eredményeként a NER kilencedik évében végül fölényes győzelmet arattak Budapesten. A főpolgármesteri posztért folyó küzdelemben Karácsony Gergely mintegy 7 százalékpontot vert Tarlós Istvánra, a 23 kerületből 14-ben ellenzéki lett a polgármester, a Fővárosi Közgyűlésben 18 képviselővel kényelmes többséget szereztek, továbbá a kerületi szinten megszerezhető 289 képviselői helyből 217 lett az ellenzékieké.
A közös indulást több mint egyéves egyeztetés előzte meg, a tárgyalások számos alkalommal megfeneklettek. Sokszor tűnt úgy, az ellenzék arra a sorsra jut, amire 2014-ben, amikor a kampányban súlyos hibákat vétő, majd visszalépő Falus Ferenc helyére az utolsó percben Bokros Lajos ugrott be, és kapott ki Tarlóstól. Nem beszélve a kerületi vereségekről: akkor mindösszesen 5 polgármesteri széket tudtak megszerezni. „Éppen a DK-s Gy. Németh Erzsébet rukkolt elő valami ötlettel, amin a többiek felkapták a vizet. Kemény vita robbant ki. Erre Molnár Zsolt felpattant, és miközben kiviharzott a szobából, azt kiabálta: részéről ennyi volt, kész, vége. Úgy tűnt, nagyon dühös, de kifele menet rám kacsintott. Színpadias, de hatásos húzás volt, mire visszatért, elült a vita” – mesélte egy kampányszakember, milyen közjátékok zajlottak a tárgyalások alatt. Molnár megerősítette: történt ilyen, s nemegyszer fordult elő, hogy valaki, valamelyik párt megakasztotta a tárgyalásokat – de mindig megtalálták a megoldást. „Volt, hogy azt mondtuk, itt a vége, hagyjuk az egészet, aztán mindenki kért egy nap gondolkodási időt, megbeszélte a pártjával a dolgokat, és újra a tárgyalóasztalhoz ültünk. Egy idő után már tudtuk, melyik párt meddig mehet el, mit enged, és mihez ragaszkodik mindenáron” – tette hozzá Élő Norbert, a DK egyik tárgyalója.
A kör négyszögesítése
Ráadásul eleinte maga a főszereplő sem bízott abban, hogy összehozható a teljes összefogás. 2018 nyarán még érthető volt Karácsony Gergely húzódozása. A Fidesz harmadik kétharmada után cikkek, tanulmányok sokasága jelent meg arról, hogy Orbán rendszere már nem jogállam, a választáson durván lejt a kormánypártnak a pálya. A Fidesz nemcsak a médiáját, hanem az Állami Számvevőszéket (ÁSZ) és az adóhivatalt is bevetette az ellenzéki erők ellen. Egyes elemzők arra jutottak: a nemzetközi helyzet változása nélkül már nem elképzelhető a NER meggyengítése.
Félelmeivel Karácsony nem volt egyedül a pártjában, amelynek 2013-as megalapítása óta nem sikerült az áttörés. Ezért a Párbeszéd vezetői úgy gondolták, a Budapesten még mindig erős MSZP-n – amely jobb híján, a vereségbe belenyugodva fogadta el Karácsonyt közös miniszterelnök-jelöltnek 2018-ban – nehéz lenne keresztülvinni vezetőjük főpolgármester-jelöltségét. Köztudott volt, hogy Horváth Csaba több mint egy évtizede pályázik e posztra, ráadásul a szocialistáknak még az SZDSZ-szel közös kormányzás végén becsípődött, hogy a „farok nem csóválhatja többé a kutyát”, azaz nem erőltetheti rájuk az akaratát egy kisebb párt. A Párbeszédben többen úgy gondolták, ha bele is megy az MSZP az előválasztásba – amelynek ötletét egyébként még 2012-ben éppen Karácsony dobta be az ellenzéken belüli vetélkedés eldöntésére –, borítékolható, hogy a szocialisták nyerni fognak. Jelöltjüket, Horváthot viszont nem fogja elfogadni a többi párt, s végül ugyanúgy ki fog kapni Tarlóstól, mint 2010-ben (akkor 53:29 arányban veszített).
Az MSZP–Párbeszéd-vitát forrásaink egybehangzó véleménye szerint a szocialisták budapesti erős embere, Molnár Zsolt oldotta meg. Az ellenzéken belül szinte mindenki úgy gondolta, ha ő nem áll be a főpolgármesterjelölt mögé, akkor sem a kampány, sem a mozgósítás nem lesz elégséges. Pedig Molnárnak nem volt túl jó híre: 2014-ben a szocialisták izraeli kampányszakembere, Ron Werber, az előző parlamenti ciklusban pedig a rövid ideig szocialista miniszterelnök-jelöltként fellépő Botka László vádolta azzal, hogy szabotálta a kampányt, „áruló”. Molnár 2018 augusztusában meglátogatta Zuglóban Karácsonyt, és győzködte: nem igazak a róla terjedő pletykák, 2014 óta hisz abban, hogy Budapest nyerhető, minden korábbi választási eredmény, mérés ezt támasztja alá. Ám ehhez kell egy jó jelölt, aki mögé az összes párt felsorakozik, kell a közös lista és kell az összehangolt kampány. (Molnár lapuknak azt mondta, annyira hitt a győzelemben, hogy 2014-ben komolyan fontolgatta: beállítja az MSZP-t az összefogástól húzódozó LMP mögé, ha a zöldek megnevezik a saját főpolgármester-jelöltjüket.)
Molnár megígérte Karácsonynak, hogy meggyőzi az előválasztás szükségességéről a szocialistákat, de ha mégsem jönne össze a 2019. októberi győzelem, akkor is a Párbeszéd politikusa lehet a közös frakcióvezető a Fővárosi Közgyűlésben (hiszen Karácsony a főpolgármester-jelöltsége miatt nem indulhat újra a XIV. kerület polgármesteri székéért). Ezt követően megértette Horváthtal: csak akkor kerülhető el a 2010-es kudarc, ha az ellenzéknek egyetlen főpolgármester-jelöltje van, ehhez viszont szükség van az előválasztásra. Erről meggyőzte az MSZP vezetését és a többi baloldali szervezetet: a DK-t, a Párbeszédet és az akkor még életjeleket mutató Szolidaritást is.
Az előválasztás tűnt a legjobb megoldásnak Puzsér Róbert hatástalanítására is. Puzsér ugyanis 2018 októberében – pár órával azután, hogy Tarlós Orbánnal közösen jelentette be újbóli indulását – hivatalossá tette: komolyan gondolja főpolgármesteri ambícióit. Zaránd Péter, Puzsér kampányfőnöke lapunknak azt mondta, ők már ekkor megkeresték Karácsonyt, hiszen sokan rebesgették, hogy Zugló akkori polgármestere is ringbe száll, bár nekik akkor azt mondta, ez nem igaz. „Mire másodjára találkoztunk, azt mondta, nagy a nyomás, el kell indulnia” – tette hozzá Zaránd.
Az ellenzék baloldali pártjaiban senki sem gondolta, hogy az érdemi hátországgal nem rendelkező Puzsér képes nyerni – attól viszont tartottak, elvisz annyit, hogy az szoros verseny esetén Tarlóst segítse győzelemhez. Ráadásul a fővárosban nem túl erős, de azért néhány százalékra mindig jó LMP és Jobbik nem vállalhatta arcvesztés nélkül, hogy csak úgy beállnak az MSZP mellé: nekik ezért is jött jól Puzsér bejelentése. Úgy tudjuk, Vona Gábor még lelépése előtt többeknek azt bizonygatta a pártjában: a hagyományos pártpolitika ideje lejárt, a jövő a Facebookon és a YouTube-on pörgő influenszereké.
Tavaly októberben aztán Molnár és az MSZP elnöke, Tóth Bertalan bejelentette: a rövid decemberi regisztrációs időszak után januárban megtartják az előválasztást. Karácsony ekkor már jelezte, bár szívesen folytatná zuglói polgármesterként, ha lesz előválasztás, azt nem hagyja ki. Gyurcsány Ferenc húzódozott, de legfőképp az volt a baja, hogy a DK nem tudott jó jelöltet kiállítani. „Karácsony tavaly december elején írt egy e-mailt a Momentum vezetésének, hogy üljünk le és egyeztessünk” – mondta a Narancsnak Bedő Dávid, a Momentum hálózati igazgatója. „Bár a Momentum tagsága a kezdetektől nehezen tudta elfogadni, hogy közösen induljunk a régi pártokkal, a 2018-as újabb fideszes kétharmad után a párton belüli hangulat is megváltozott. Nem tehettük meg, hogy eljátsszuk ugyanazt, amit 2014-ben az LMP” – tette hozzá Bedő, aki aztán tagja lett a Momentum tárgyaló delegációjának.
Forrásaink szerint a tárgyalások elején a Momentum nem volt elégedett az addig bejelentkezett szocialista Horváthtal, de Karácsonyt sem tartották jó jelöltnek: túl „puhának” látták őt ahhoz, hogy mozgósítani tudja az összes ellenzéki szavazót. Hivatalosan nem is Karácsony Gergelyt támogatták, csupán azt vállalták, hogy beállnak az előválasztás győztese mögé. A pártban már akkor felmerült Kerpel-Fronius Gábor jelölése, de nem tartották elég erősnek magukat ahhoz, hogy saját jelöltet nevezzenek meg. És mivel formai okokra hivatkozva Puzsér sem akart beszállni a januári előválasztásba, az első forduló az MSZP és a Párbeszéd házi vetélkedője maradt.
A 350 ismeretlenes egyenlet
Ezzel 2018/2019 fordulóján úgy tűnt, hogy nem lesz teljes ellenzéki megállapodás. Karácsony ugyan megegyezett abban Puzsérral, hogy lesz egy második forduló 2019 júniusában, ám ez alapjaiban kezdte ki az eredeti, általa is helyeselt koncepciót, miszerint a személyi kérdéseket nem lehet sokáig halogatni, mert az a kampányfelkészüléstől veszi el az időt. A fő kérdés az lett, meddig várjanak a kerületi szintű egyeztetésekkel.
A főpolgármester-jelölti előválasztás lebonyolításához képest ugyanis sokkal nagyobb kihívás volt megegyezni a 23 polgármester, a 289 egyéni jelölt személyéről, a 23 kerületi lista és a fővárosi kompenzációs lista összetételéről – több mint 350 posztról kellett megállapodniuk. Ráadásul a baloldal hiába próbálta bevonni az „új” pártokat (az LMP-t, a Jobbikot és a Momentumot), a „régiek” sokszor kiábrándító szkepszissel találkoztak. „Megkaptuk azt is, hogy az MSZP vállalhatatlan lett, oszlassa fel magát” – mesélte a párt egyik kampányszakembere.
A januári hangulatról mindent elárul, hogy még a Párbeszédben is azt gondolták az előválasztás első fordulója előtt (ami január 9. és 23. között zajlott), hogy az a szocialisták belügye lesz – hiszen a voksolás zömében az MSZP irodáiban zajlott. Az előválasztás első napján aztán – amikor 6 ezer szavazat érkezett be – úgy vélték, a Fidesz hekkeli a rendszert Horváth Csabának kedvezve. Végül 34 ezren voksoltak, Karácsony pedig csaknem 81 százalékkal győzött. Ez érdemi legitimitással ruházta fel őt – a stábjához tartozók szerint elkezdett hinni az októberi győzelemben, s ekkortól mindinkább valódi vezetőként viselkedett, egyre gyakrabban vett részt a vitás ügyek elsimításában. De az eredmény megerősítette Molnár Zsoltot is: a többi párt zokszó nélkül elfogadta, hogy a kerületekről folyó egyeztetések a Villányi úti irodájában folyjanak, ahol mindig ő ült az asztalfőn.
Annak érdekében, hogy időt nyerjenek, két részre osztották a tárgyalásokat. Az előválasztás első fordulója után a baloldali pártok elhatározták, hogy a kerületi jelöltekről még tavasszal megegyeznek, függetlenül attól, hogyan alakul az EP-választás – még ha többen azzal számoltak is, májusban átrendeződhetnek az ellenzéken belüli erőviszonyok. Ezeken a Villányi úti megbeszéléseken minden párt két-két delegálttal képviseltette magát. Hetente egyszer biztosan, ha vita volt, akkor többször is találkoztak. Esetenként idegtépő volt a procedúra: hiába egyeztek meg valamiben, egyes pártok esetében várni kellett a kerületi vagy a budapesti szervezetek áldására. A budapesti egyezkedést csak akkor kötötték össze az országos tárgyalásokkal, ha valakit egy fővárosi „sérelemért” egy vidéki jelöléssel kellett kompenzálni. Ilyenkor a pártközpontok segítségét kérték.
A főpolgármester-jelölt kiválasztását szolgáló második előválasztási forduló megszervezését átengedték a mindenki által elfogadott, Magyar György ügyvéd vezette Civil Választási Bizottságnak és az aHang nevű, online petíciók lebonyolításában profi csoportnak. Ezeket az üléseket az aHang akkori székhelyén, a VII. kerületi Szövetség utcában tartották.
A Villányi úti egyeztetésekbe az LMP-t és a Jobbikot még jó ideig nem tudták bevonni, mi több, a Momentum is húzódozott. Sőt, az LMP és a Jobbik országos vezetése március 14-én megállapodott arról, hogy az „új pólust” létrehozva közösen indulnak és kampányolnak. A 2018-as választásokon érdemben csak a Jobbik, az LMP, valamint a Momentum tudta növelni a szavazótáborát, ami megerősítette a zöldpárt vezetőit abban, hogy az új pólus koncepciója sikeres lehet (ebben az esetben októberben két ellenzéki lista lett volna). Ez a koncepció vezetett el ahhoz is, hogy az LMP Puzsérban találta meg a saját főpolgármester-jelöltjét; úgy tudjuk, az ötlet Ungár Pétertől származott.
Noha az LMP az első perctől hivatalos volt az összellenzéki tárgyalásokra, azokon csak fél szívvel vettek részt. „Hiába szavazta meg a budapesti kongresszus, hogy elfogadjuk az összefogás feltételeit, Moldován László akkori budapesti elnök egyszerűen nem hajtotta végre a döntést”, noha a tárgyalások korai szakaszában felmerült, hogy akár 2-3 polgármestert is jelölhetne a párt – mondta a Narancsnak Kanász-Nagy Máté, az LMP szóvivője. Moldován még akkor is irreális elvárásokat támasztott – például 10 polgármesteri helyet, köztük három nyerhető belvárosi kerületet akart pártjának –, amikor népszerűségük már bezuhant, és a többi párt egyre inkább arra hajlott, hogy az LMP legfeljebb egy kerületet kaphat.
Az MSZP, a DK, a Párbeszéd és a Momentum nem húzta tovább az egyeztetéseket: április 6-án bejelentették a polgármesterjelöltek (majdnem) teljes listáját. S bár akadtak olyanok a soraikban, akik ezzel lezárták volna az ügyet – Gyurcsányék nem szívesen bútoroztak volna össze a Jobbikkal, mások az LMP mélyrepülése és Moldován konoksága láttán egyszerűen feleslegesnek érezték a zöldek bevonását –, végül mégsem csapták rá az ajtót a különutasokra. Forrásaink szerint ebben a szavazatmaximalizálás célján túl szerepet játszott az is, hogy az ellenzéki pártok vezető politikusai között erős szolidaritás alakult ki a „rabszolgatörvény” elleni megmozdulások idején 2018/2019 fordulóján. Ekkor hozták létre a parlamentben az Ellenállás nevű bizottságot éppen azért, hogy közösen léphessenek fel. Minden pártban voltak olyanok, akik áprilisban is úgy vélték: ahogy az országházi Ellenállásban, úgy a Villányi úti tárgyalásokon is létrejöhet az egyezség.
A nagy megbékélés
A Jobbik és az LMP esetében a fordulatot a május 26-i EP-választás hozta el. „Arra számítottam, hogy a Jobbikot lesz a legnehezebb behúzni a tárgyalásokra. Ám hamar kiderült, hogy a Vonát célzó lejárató kampányok és a számvevőszék támadásai óta ők elsősorban NER-ellenes pártnak tartják magukat, és csak másodsorban jobboldalinak” – idézte fel akkori véleményét az egyik baloldali kampányszakember. Az LMP-nél a fordulatba belejátszott az is, hogy Puzsér május végére kihátrált az előválasztásból, Moldován pedig lemondott a budapesti elnöki posztról – bár nyilván egyik sem függetleníthető a párt siralmas május 26-i eredményétől. Az EP-választás után hamar világossá vált, hogy Puzsér nem fog elindulni az előválasztáson; rövid vita után két addigi támogatója végül szakított vele, hisz mindkét pártban úgy látták, Puzsér kiszámíthatatlan és megbízhatatlan. A csatlakozásuk ennél is nyomósabb oka pedig az volt, hogy enélkül a még nyitott fővárosi helyek a májusi voksoláson megerősödött Momentumnak és DK-nak juthatnak. A Jobbik egyébként korábban is kompromisszumkész volt, de várt az LMP-re, és Puzsér kiszállásáig nem akart kiugrani az új pólus megállapodásból. „Szabó Gábor, az országos választmány elnöke, Szávay István volt parlamenti képviselő és Bencsik János budapesti elnök személyében kőkemény, de egyben nagyon racionális tárgyalókat ismertünk meg, akik ügyesen győzték meg vitás kérdésekben a pártjuk alapszervezeteit, hogy ne fusson zátonyra az egyeztetés” – dicsérte a Jobbik tárgyalóit az egyik szocialista politikus. Bár néhány kerületben nem jött össze a közös indulás – és nem is mindenhol a Jobbik hibájából (erről lásd a Tuti, nyerhető, talán, bukó című
keretes írásunkat), ez a végső célt már nem
veszélyeztette. A baloldali pártok a Budapesten május 26-án rosszul szereplő két politikai erőnek jelezték azt is: kerületenként kinéz nekik egy-egy nyerhetőnek tűnő egyéni választókerület, sőt, ha győz az ellenzék, az alpolgármesteri és bizottsági helyek szétosztásában is tekintettel lesznek rájuk.
Azt pedig több forrásunk is megerősítette, hogy a Momentummal esetenként nehezebb volt tárgyalni, mint a Jobbikkal vagy az LMP-vel – és nem csak azért, mert tapintható volt az ellenérzésük a szocialistákkal szemben. „Egy alkalommal a végsőkig ragaszkodtak egy egyéni választókerülethez Csepelen. Erre Molnár fejből felmondta, hogy ott milyen lakótömbök vannak, mi az ott lakók demográfiai összetétele. A momentumosok összenéztek, és elfogadták az ő javaslatát” – mesélte a tárgyalások egyik résztvevője arról, hogy ki mennyire volt felkészült. Ha pedig megmerevedtek az álláspontok, a tárgyalóik – Hajnal Miklós és Bedő Dávid – felhívták Fekete-Győr Andrást, a párt elnökét, aki a pártérdeket szem előtt tartva racionális döntést hozott.
Az EP-választás eredménye nemcsak korábbi dilemmák feloldásával, hanem újabbak keletkezésével is járt. Gyurcsány Ferenc pártja a legjobban szereplő ellenzéki erő volt május 26-án, megelőzte az MSZP-t. Ráadásul vérszemet kaptak a választáson szintén várakozáson felül jól szereplő Momentum húzásától: a párt bejelentette, hogy saját jelölttel, Kerpel-Fronius Gáborral száll be az előválasztás második fordulójába. A DK EP-listavezetője, Dobrev Klára erre reagálva június 6-án is saját jelölttel állt elő, s megnevezte a korábbi műsorvezetőt és tv-riportert, Kálmán Olgát. Csakhogy MSZP-s és párbeszédes forrásaink szerint Kerpel-Fronius indítása előre egyeztetett volt: a Momentum idejében jelezte, hogy nem trollkodni akarnak, hanem felépíteni egy új politikusukat; s nem mellesleg Kerpel-Fronius elindítása megmentette a második fordulót is. Kálmán jelölését viszont Gyurcsány a hivatalos bejelentés előtt nem sokkal közölte telefonon Karácsonnyal – ahogy ezt a pártelnök a lapunknak adott interjújában elmesélte. A DK elnöke a Narancsnak akkor azt fejtegette, Karácsony „túl puha”, „még a Puzsér-problémát sem képes megoldani”. (Lásd: „Olga mindig visszautasított”, Magyar Narancs, 2019. június 13.) Azt állította, ő volt az utolsó pártja elnökségében, aki kifarolt a zuglói polgármester mögül. Több forrásunk elbeszélése viszont arra utal, hogy ez nem feltétlenül igaz: a DK elnökségében ül olyan politikus, aki részt vett az ellenzéki tárgyalásokon is, de korábban egyszer sem jelezte, hogy elégedetlenek lennének Karácsonnyal.
Aknák között
Politikai szempontból érthető volt a DK húzása, hiszen Kerpel-Fronius színre lépése után nem hagyhatták, hogy kizárólag az MSZP–Párbeszéd és a Momentum használja ki az előválasztással járó nyilvánosságot. Ugyanakkor a DK korábban megígérte, hogy nem indít saját jelöltet és támogatni fogja Karácsonyt. Persze nem ingyen. Gyurcsányék azt a feltételt szabták a támogatásért cserébe, hogy Karácsony – a pártszövetség legnépszerűbb politikusa – ne legyen rajta az MSZP–Párbeszéd közös EP-listáján, és az EP-kampányban se vegyen részt. Tény, hogy Karácsony valóban kivonta magát a tavaszi kampányból, és az is tény, hogy az MSZP–P mindössze 1, a DK viszont 4 mandátumhoz jutott az EP-ben. De a DK Karácsony támogatására hivatkozva kért és kapott több helyet a fővárosban is. Egy forrásunk szerint a volt miniszterelnök szűk körű beszélgetésen elismerte, Kálmán Olga nem a legjobb választás, hisz gyakorlatlanul mozog a politikai terepen: Karácsonnyal és Kerpel-Froniusszal vitázva súlyosan felkészületlennek bizonyult, az utcai kampányolásban, a szavazókkal való érintkezésben esetlen volt. Az előválasztási kampányban ráadásul előjött régóta húzódó mozgásszervi problémája, később műteni is kellett.
Ám Kálmán váratlan előbukkanásakor egy pillanatig úgy tűnt, hogy emiatt minden felborul. Forrásaink szerint, amikor Karácsony megtudta, hogy a DK őt indítja, „teljesen lefagyott, látszott rajta, hogy nagyon nem örül”. Azt gondolta, a baloldalon népszerű műsorvezető képes lesz mozgósítani az MSZP és a DK idősebb szavazóit, a fiatalabb, liberálisabb választókat Kerpel-Fronius nyeri meg, ő meg két szék között a pad alá esik. „A legfontosabb számunkra az előválasztás és a Fidesz legyőzése volt, az összefogás érdekében pedig nem akartuk kiélezni a konfliktust a DK-val” – idézte fel a Gyurcsányék húzása utáni dilemmákat Béres András, a Párbeszéd elnökségi tagja. „Egy dolgot viszont Gyurcsány javára kell írni: eszébe sem jutott a kerületi egyezségeket felmondani. Tudta, ha azt megteszi, elúszik az egész választás. Hiába látta meg az esélyt, hogy május 26-a után átzsilipelheti a DK-ba az MSZP maradék szavazóit, nem kockáztatta, hogy ő legyen a bűnbak vereség esetén” – emlékezett erre a kiélezett szituációra egy MSZP-s politikus. És bár utólag Tarlós mást mondott – miszerint mindvégig azt szerette volna, hogy Karácsony legyen a kihívója –, információink szerint a Fideszben kifejezetten feldobta a hangulatot a DK húzása. A jobboldali szavazók nagyon nem szeretik Kálmánt, így abban bíztak, hogy ha végül ő nyeri az előválasztást, és ő indul a választáson, az mozgósítani fogja a táborukat.
Karácsony végül magabiztosan, 12 százalékpontnyi különbséggel verte meg Kálmánt a június 20. és 26. közt zajló előválasztáson – ám újabb nagy meccs várt rá a saját térfelén. Ferencvárosban fel kellett oldani a Baranyi Krisztina és a Momentum miatti patthelyzetet.
A főpolgármester-jelölt a legutolsó percben csapott az asztalra. Hiába magyarázta ugyanis a momentumosoknak, hogy a konok Baranyi nem fog visszalépni a polgármester-jelöltségtől, és ha nem rendezik a kérdést, elindul függetlenként, nem hittek neki. Végül, mielőtt július 5-én kiállt volna a sajtó elé bemutatni a kerületi polgármesterjelölteket, azt közölte a pártok delegáltjaival: ha nem egyeznek meg a IX. kerületben, ő egyoldalú bejelentést tesz az újságírók előtt. Választhatnak, hogy mi legyen ez: vagy visszalép a főpolgármester-jelöltségtől, vagy bejelenti Baranyi indulását, aztán utólag cáfolhatják azt, vagy az utolsó percben megszervezik az előválasztást a kerületben, s ha Baranyi nyer, a Momentum elfogadja. Az érintettek a fenyegetés hatására az utóbbi megoldást választották. „Ekkortól kezdve nem pusztán hitt, hanem biztos volt a győzelmében. Már nem ült görbén az asztalnál” – mondta Karácsonyról egy párbeszédes forrás.
Bár a ferencvárosi előválasztás után maradt még néhány kisebb súlyú, nyitott személyi ügy, forrásaink szerint augusztus utolsó heteiben a kampányra koncentrálhattak. Igaz, ott is akadtak problémák: sokáig nem volt ugyanis világos, hogyan folyjon az egyeztetés a helyi erők, a pártok és Karácsony központi stábja között. De aztán ebben is megtalálták a megoldást (a kampányról részletesen lásd: A kátyú és a remény kampánya, Magyar Narancs, 2019. október 17.). „A szocik szerettek volna ledolgozni valamennyit a májusi népszerűségvesztésükből, ezért kérték, hogy minél több helyen szerepeljen a szegfű és a piros szín. Miután ez az egyeztetéseken elhangzott, odajött hozzám az egyik polgármesterjelöltjük, és halkan közölte: ebből ő nem kér, mert nyerni szeretne” – elevenített fel egy furcsa esetet a stáb egyik tagja. „Akkor nyugodtam meg igazán, hogy összeállt ez a csapat, amikor László Imrét, a XI. kerület DK által delegált polgármesterjelöltet megrágalmazta a lakájmédia. Amikor előjött ezzel a Tv2 (a Tények azt állította, hogy orvosként zaklatott egy nőt, végül a fideszes tévé helyreigazításra kényszerült – a szerk.), hamar világossá vált, hogy ez rágalom. Körbehívtuk a polgármesterjelöltjeinket, beleállnak-e egy tüntetésbe a Tv2 székháza elé, kiállnak-e Imre mellett. Perceken belül mindenkitől jött a pozitív válasz. Szlogenből valóság lett az összefogás. Felemelő érzés volt” – mesélt a tapasztalatairól Gál J. Zoltán kampányfőnök.
| Tuti, nyerhető, talán, bukó A Villányi úton legelőször is abban állapodtak meg, hogy a könnyebb kérdéseket veszik előre, a vitatott ügyeket hagyják a végére. Legelőször a polgármesterjelöltekről egyeztettek, az egyéni választókerületek szétosztásánál pedig törekedtek a méltányosságra, vagy legalább arra, hogy senki ne járjon rosszabbul annál, mint amit a korábbi választási eredmények mutattak. A kerületeket négy csoportra bontották. „Tuti” nyerhetőnek vélték a XIII., a XIV. a XV. és a XIX. kerületet, ahol már 2014-ben is ellenzéki polgármesterjelölt győzött. Molnár Zsolt egyik alapfeltétele volt, hogy nem képezheti vita tárgyát olyan kerület, ahol ellenzéki a polgármester, még akkor sem, ha voltak botrányai (mint a kispesti MSZP-s Gajda Péternek), vagy ha negligálja a budapesti összellenzéki megállapodást. (A szocialista Tóth József Angyalföldön hallani sem akart arról, hogy a Jobbik logóját feltegye a plakátjaira, és a Párbeszédnek sem adott helyet annak ellenére, hogy a pártnak az előző öt évben is volt képviselője a kerületben – nem mellesleg Karácsony tanácsadójának, Dorosz Dávidnak az édesanyja). Zuglóban ugyan a Párbeszéd adta a polgármestert, ám föl sem merült, hogy ne kapja vissza az MSZP – a XIV. kerület Tóth Csaba parlamenti képviselő felségterülete, vele pedig botrányai ellenére a pártközpontban sem tudnak mit kezdeni. A Párbeszédet az erősen billegő I. és VII. kerülettel kárpótolták – volna, ha nem viszi el Erzsébetvárost a DK, épp Karácsony támogatásáért cserébe. (A VII. kerületben a hűtlen kezeléssel vádolt volt szocialista polgármester, Hunvald György is indulni akart, hiszen tavasszal még ő volt a helyi MSZP elnöke. Végül a Momentum és a Párbeszéd erőteljes fellépésére volt szükség ahhoz, hogy az MSZP kihátráljon mögüle.) A tárgyalók a korábbi választási eredmények alapján nyerhetőnek gondolták a VI., a VII. és a VIII. kerületet. A „talán” kategóriába került a fideszes polgármesterek botrányai miatt billegő I., II., IX., XI., XVIII. és a XXI. kerület. A III. és a IV. kerületről úgy vélték, a képviselő-testületi többség talán összejöhet, a polgármesteri szék aligha. A VIII. és a XXI. kerület ügyében az MSZP is megosztott volt. Az előbbiben az MSZP hamar passzolta a jelölést a Momentumnak, az viszont átengedte a terepet a civilek által segített Pikó Andrásnak. Volt olyan kerület, amelyet első perctől a Jobbiknak szántak, mert bíztak benne, hogy a párt végül tárgyalóasztalhoz ül. Soroksáron (XXIII.) mindössze az volt a baloldal kitétele, hogy ne a Jobbik, sőt, ne párt legyen a jelölőszervezet, mert helyben a „civilség” a vonzó. Végül a Jobbik keresztülvitte az akaratát, és a DK kivételével az összes párt logója felkerült Bereczki Miklós plakátjaira. A taktika nem jött be a független Bese Ferenccel szemben – bár a különbség kettőjük között minimális lett. A nem eleve „bukónak” tartott kerületek közül csak Csepelt és a XX. kerületet veszítette el az ellenzék – jellemző módon mindkét helyen épp a pártok közötti egyezkedés kudarca miatt. Csepelen hiába járt közben Molnár, a helyi szocialisták sokáig ragaszkodtak ahhoz, hogy a botrányokba keveredett helyi frakcióvezetőjüket tegyék fel a kompenzációs listára. Ráadásul a kerület parlamenti képviselője, Szabó Szabolcs a helyi Bucka Szövetséget támogatva az LMP-nél is rendre az összefogás ellen érvelt – jóllehet épp annak köszönheti országgyűlési mandátumát, hogy tavaly tavasszal a szocialista jelölt visszalépett a javára. A végül polgármesterjelöltnek megtalált párbeszédes Erdősi Éva szinte ismeretlen volt a kerületben, és a Bucka Szövetség jelöltjei elvittek annyi szavazatot, hogy a Fidesz nyerni tudott. A XX. kerületben a bajok azzal kezdődtek, hogy az egykor szocialista Szabados Ákos a Fidesz támogatottjaként nevezett be a versenybe. Ezek után az ellenzéki jelöltséget a Jobbik kérte volna el fővárosi elnökük, Bencsik János számára – ám a többi párt úgy ítélte meg, Soroksár után Pesterzsébet már túl sok lenne, a párt korábbi választási eredményei ezt nem indokolják. A jobbikosok végül kiálltak a csapatból, nem is tették fel az emblémájukat a koalíciós jelölt, Balog Róbert plakátjaira – örök kérdés marad, hogy a támogatásuk segíthetett volna-e Balognak, aki kevesebb mint 3 százalékponttal maradt alul. Az viszont tény: számos budai kerületben több jobbikos egyéni jelölt jobban szerepelt, mint az adott evk.-ban a baloldali polgármester, azaz érdemi szerepük volt egyes kerületekben a képviselő-testületi többség megszerzésében. Az eleve „bukónak” gondolt városrészeket – Pokorni Zoltán XII. kerületét és az erős fideszes bástyának számító X., XVI., XVII., XXII. kerületet – a Fidesz megnyerte. |
| A kakukktojás Forrásaink szerint végig kakukktojás volt az egykor Rogán Antal vezette Belváros. Ez akár kerülhetett volna a Fidesz ingatlanbotrányai miatt a nyerhető kategóriába is, mégsem jön össze a közös indulás. Molnár erősen ragaszkodott a XII. kerületben politizáló Tüttő Kata indításához, ám az ő nevére hamar folt került. Épp lapunk írta meg, hogy volt élettársa, a Népszava-tulajdonos milliárdos, Leisztinger Tamás érintett a helyi ingatlanmutyikban. A Jobbik pedig ragaszkodott az önálló induláshoz, mert a V. kerületi főembere, Losonczy Pál úgy vélte, hogy így is nyerni tud. Végül maradt a fideszes városvezetés. A széttartás ellenére érdemi vitát nem okozott a Belváros ügye a Villányi úton. Ennek oka forrásaink szerint az, hogy az MSZP nem hajtott a győzelemre, fontosabb volt, hogy Tüttő bekerüljön a budapesti közgyűlésbe, többek közt azért, mert az első perctől neki szánták a főpolgármester-helyettesi széket – amit más engedményekért cserébe a többiek is elfogadtak. |
