Mesterházi Gábor

Tegye fel a kezét, aki ötnél több Carl Philipp Emanuel Bach-versenyművet ismer! A Spányi Miklós vezette Concerto Armonico pedig már pusztán a csembalóversenyek felvételének a tizennyolcadik lemezénél tart.

A jelenkor világirodalmának egyik biztos "fogása" a mágikus realizmus. A 27 éves, délszláv származású Téa Obrecht tavaly írott, idén lefordított könyvében két mágikus szál is van: a halhatatlan ember és a tigris asszonya.

"Ki írta Shakespeare műveit?" - ez a Shakespeare-filológusok egy része szerint a Shakespeare-filológia alapkérdése. Más részük azt mondja, törődjünk a művekkel, és nevezzük a Shakespeare-művek szerzőjét (az egyszerűség kedvéért) Shakespeare-nek. Ugyanez a helyzet Schikanederrel, pontosabban A varázsfuvola szövegkönyvének szerzőjével.

Mi van, ha az ember egy baleset következtében elveszíti emlékeit? Ez akár egy közepes amerikai film témája is lehetne. Umberto Eco új könyve így is indul, és az első rész színvonala alig magasabb ennél. Nem mentség, inkább súlyosbító körülmény a rahedli irodalmi idézet, utalás: összekacsintás, ugye, milyen kurva műveltek vagyunk, te meg én, kedves olvasó.

A színpadra mindig feketében megy fel, de rózsaszín ingben szurkolja végig a focivébét a tévé előtt Sermoneta főterén, mesterkurzusának estéin.

Mi, kelet-európaiak hajlamosak vagyunk azt gondolni, mindent tudunk, mindenre emlékszünk a "népi demokráciák" történetéből - holott lassan lábjegyzetelnünk kell a vicceket is.

Ha valakirõl vastag könyv jelenik meg, elsõ ránézésre nem feltétlenül látjuk, monográfia vagy életrajz. Matthew Boyden kötete külsõben a monográfiához áll közelebb: a nagyalakú könyvhöz gazdag jegyzetapparátus és névmutató társul. Ennek ellenére nem nevezhetõ szakmonográfiának: ugyan Strauss minden jelentõsebb mûvérõl szó esik, de témája sokkal inkább Strauss, az ember.

Második regénye jelent meg magyarul idén az 1947-ben született katalán szerzõnek. Míg az 'méltósága (1991, magyarul 2002) egy 18. század végi furcsa krimi, ahol épp csak az nem derül ki, ki a gyilkos és miért, addig az új regény (1996) vegyes mûfajú. Egyszerre egy családregény vége, emlékiratok könyve, történelmi regény, eszmetörténet, szerelmi vallomás, fiktív konfesszió és gyászbeszéd.

Az őszi fesztivál egyik sztárja. Meghívásával a szervezők nyilván épp a fesztivál rangját óhajtották emelni - eddig az őszi a tavaszi mellett amolyan szekundáns szerepet kapott, most látható az igyekezet, hogy ebbe a szürke időszakba is vigyenek színeket (lásd a fesztivál logóját).

Hárman jönnek a színpadra. Elöl az Ismeretlen Idegen, visszafogott, inkább otthonos eleganciában, kezében hegedű. Mögötte az Enigmatikus Zseni, aki miatt annak idején csellózni tanultam, kezében hangszere. Hátul a Zongorista, aki akaratlanul is képes megosztani a kritikusokat, de akit nem ezért szeretünk, arca feszült, kezében kotta. Három triót fognak előadni: egy érett Haydnt 1789-90-ből, egy ifjú titán Beethovent a kilencvenes évek közepéről és egy nagyon kései Schubertet, 1827-ből.