lemez

Concerto Armonico

  • Mesterházi Gábor
  • 2012. július 22.

Zene

Tegye fel a kezét, aki ötnél több Carl Philipp Emanuel Bach-versenyművet ismer! A Spányi Miklós vezette Concerto Armonico pedig már pusztán a csembalóversenyek felvételének a tizennyolcadik lemezénél tart.

Az összkiadás - mert az lesz - nagy szerzők esetében kincsesbánya, melyben újra ráébredhetünk, milyen rövid az élet, és hogy ez mekkora kár. Mert akár a jelen lemezen hallható négy versenyműben is érdemes hosszan elidőzni.

A Berlinből húsz év után elszabaduló Bach fiú üzleti okokból technikailag könnyű műveket ír ugyan régi-új hamburgi vevőinek, ám hogy ne unatkozzék, kissé játszik az értőkkel. Merész hangnemváltások, egyszer csak félbeszakadó tételek, idilli és fázós hangulatok egymásutánjai. A c-moll versenymű négy tétele voltaképp egy, melyet meg-megszakít az adagio és a menüett. Nyilván az eddigi tizenhét lemez is hasonlóan izgalmas. Hogy most miért a tizennyolcadikat ajánljuk, annak az az oka, hogy itt egy megújult Concerto Armonico játszik, melynek koncertmestere - Ábrahám Márta - a nem ortodox régizenélés híve (lásd férjével, Schweigert Györggyel és Spányival közös vállalkozását, az Ensemble Mimage-t is), és ezt tanítja a két-két fúvóssal kiegészülő nyolc vonósnak, akik az együttest alkotják. Egyedül a kürtök natúrak (mondhatni hamisak) olykor, de nincsenek a más régizenéseknél megszokott nyögések és dagasztások minden hangnál.

Carl Philipp Emanuel Bach egyszerű, ám finom hangszerelése ebben az intelligens együttmuzsikálásban tökéletesen érvényesül, a nagyszerű csembalószólót kísérő vonós pizzicatók vagy a lendületes tuttik meglepő újdonságként hatnak. Mellesleg a lemez valamennyi résztvevője magyar, a Diósdról jól ismert technikai személyzet is, csak a kiadó svéd. Spányi Miklóst nyugaton és északon egyre többre értékelik - de megfér-e több régizenész guru egy magyar csárdában?

BIS, 2012

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)