Az összkiadás - mert az lesz - nagy szerzők esetében kincsesbánya, melyben újra ráébredhetünk, milyen rövid az élet, és hogy ez mekkora kár. Mert akár a jelen lemezen hallható négy versenyműben is érdemes hosszan elidőzni.
A Berlinből húsz év után elszabaduló Bach fiú üzleti okokból technikailag könnyű műveket ír ugyan régi-új hamburgi vevőinek, ám hogy ne unatkozzék, kissé játszik az értőkkel. Merész hangnemváltások, egyszer csak félbeszakadó tételek, idilli és fázós hangulatok egymásutánjai. A c-moll versenymű négy tétele voltaképp egy, melyet meg-megszakít az adagio és a menüett. Nyilván az eddigi tizenhét lemez is hasonlóan izgalmas. Hogy most miért a tizennyolcadikat ajánljuk, annak az az oka, hogy itt egy megújult Concerto Armonico játszik, melynek koncertmestere - Ábrahám Márta - a nem ortodox régizenélés híve (lásd férjével, Schweigert Györggyel és Spányival közös vállalkozását, az Ensemble Mimage-t is), és ezt tanítja a két-két fúvóssal kiegészülő nyolc vonósnak, akik az együttest alkotják. Egyedül a kürtök natúrak (mondhatni hamisak) olykor, de nincsenek a más régizenéseknél megszokott nyögések és dagasztások minden hangnál.
Carl Philipp Emanuel Bach egyszerű, ám finom hangszerelése ebben az intelligens együttmuzsikálásban tökéletesen érvényesül, a nagyszerű csembalószólót kísérő vonós pizzicatók vagy a lendületes tuttik meglepő újdonságként hatnak. Mellesleg a lemez valamennyi résztvevője magyar, a Diósdról jól ismert technikai személyzet is, csak a kiadó svéd. Spányi Miklóst nyugaton és északon egyre többre értékelik - de megfér-e több régizenész guru egy magyar csárdában?
BIS, 2012
