Mennydörgõs örökkévalóság (Jaume Cabré: Az eunuch árnyéka)

  • Mesterházi Gábor
  • 2004. október 7.

Könyv

Második regénye jelent meg magyarul idén az 1947-ben született katalán szerzõnek. Míg az 'méltósága (1991, magyarul 2002) egy 18. század végi furcsa krimi, ahol épp csak az nem derül ki, ki a gyilkos és miért, addig az új regény (1996) vegyes mûfajú. Egyszerre egy családregény vége, emlékiratok könyve, történelmi regény, eszmetörténet, szerelmi vallomás, fiktív konfesszió és gyászbeszéd.

Második regénye jelent meg magyarul idén az 1947-ben született katalán szerzõnek. Míg az 'méltósága (1991, magyarul 2002) egy 18. század végi furcsa krimi, ahol épp csak az nem derül ki, ki a gyilkos és miért, addig az új regény (1996) vegyes mûfajú. Egyszerre egy családregény vége, emlékiratok könyve, történelmi regény, eszmetörténet, szerelmi vallomás, fiktív konfesszió és gyászbeszéd.

A regény három mottója (Joan Margarittól, Evelyn Waugh-tól, illetve Alban Bergtõl) egy irányba mutat: a jelenbõl a múltba, és ezt ismétli az elsõ mondat is: "Jóval a történtek után, ahogy ott ültem a fekete szemû,

bársonyos bõrû

Juliával szemközt, azon töprengtem, pontosan mikor is futott vakvágányra az életem." Túl egyszerû lenne azt állítani, hogy a következõ 550 oldal erre ad választ: egyrészt sokkal többrõl szól a könyv, másrészt természetesen nem kapunk feleletet.

Az alaphelyzet szerint az elbeszélõ váratlanul elhunyt barátjáról mesél kolléganõjének, az említett Juliának. A regény fõszereplõje az elbeszélõ, aki az íróhoz hasonlóan 1947-ben született, tehát a Franco-diktatúra utolsó idõszakában eszmélt. Az eszmélet persze erõs szó: magánéletbeli félszegségek, megfelelni vágyás, kamaszos lázadás és örökletes sodródási hajlam viszi a lázadás irányába. Ez a kallódás nemcsak rá, egész nemzedékére jellemzõ - korosztálya többi tag-jának sorsa is mutatja: nincs jó választás, sokszor választás sincs. Rosszkor született generáció, és a szörnyûségek elmúltával sem találja a helyét (ilyenkor döbbenünk rá, mennyire nem egyedi a mi közép-európai sorsunk). A szörnyûségek okozója persze legalább annyira a lázadók sztálinista, módszereiben is bolsevik pártja, mint az egyre töttyedtebb fasiszta diktatúra vagy épp a Gensana család számos örökletes belsõ ellentéte - de nem Miquel Gensanának hívnák az elbeszélõt, ha kívül keresné a kudarc okait. A történelem mint körülmény van jelen, s ha nemzedéki kudarcról beszélünk, annak oka, hogy a regény fiatalabb nemzedékének tagjai céltudatosabbak és sikeresebbek, bár (vagy tehát) nem értenek semmit az elõttük járók bajaiból. A mû alaphelyzete azonban épp az, hogy ezeknek a fiataloknak próbálja Miquel magyarázni a bizonyítványát.

Hasonlóan a család elõzõ nemzedékeihez, Maurici bácsihoz, aki Miquelnek mesélt. Minden elbeszélõ csak magáról tud beszélni, a mesélésben pedig van valami mágikus: az elbeszélés teremtõ, sorsformáló erejû, olyannyira, hogy nemcsak a genealógiát lehet átírni (a Gensana családról három is szerepel a könyvben), hanem a sorsot is. Fikció és valóság tehát keveredik és egymásra hat.

A regény mégis az elhallgatásról, a kibeszélhetetlenségrõl szól. Nem is mindig világos, mit mond ki Miquel, mennyi a belsõ monológ. Bolósról, a balesetben vagy gyilkosságtól meghalt barátról alig tudunk meg valamit, amit pedig igazán megtudunk - hogy miért nem lett soha olyan szoros Miquelhez fûzõdõ barátsága, mint hajdanán -, épp abból tudjuk meg, amirõl nincs szó. A dolgok egymás utáni, kronologikus elmondása bár belsõ "rendrakásnak" alkalmas, nem ad ok-okozati gondolatmenetet. Ami Miquelre igaz, maximum parabolaként érvényes másra. De igaz-e Miquelre, Maurizire, Pilar nagymamára és a többi Gensanára mindaz, ami kimondatik? Mi az aurisztosz titka - kérdezhetjük az elsõ rész címével.

Mindettõl Cabré még lehetne közepes vagy gyenge író is. Hogy nem az, az egyrészt a részleteknek köszönhetõ: a finom iróniának, a félszavas jellemzéseknek, az állandó elbeszélõváltó írásmódnak, a szereplõk hitelességének. Másrészt Cabré elõzõ regényébõl is ismert elhallgatástechnikájának. Nem kell detektívnek lenni, hogy megtaláljuk Bolós gyilkosát. De nem is keressük, mert nem befolyásol semmit, különösen nem a múltat. Másutt is felfejtheti az ok-okozati viszonyokat, aki akarja, aki a krimit szereti - ezt Cabré ránk hagyja. Amikor pl. a magányos Miquel felszed egy utcalányt, akirõl utóbb kiderül, hogy transzvesztita, egy szóval se kell kimondani, hogy Maurici bácsi emléke is szerepet játszik abban, ahogy a jelenet folytatódik. És azt se kell a szájunkba rágni, miért tagadja meg Miquel a szülõházát Julia elõtt. Sapienti sat.

Harmadrészt (és számomra mindenekfelett) a szerkesztési bravúr teszi mestermûvé Az eunuch árnyékát. Alban Berg Hegedûversenye ugyanis nemcsak a mottó és a negyedik fejezet cselekményének része: a regényszerkezet megegyezik a Hegedûverseny struktúrájával. Két rész, kétszer két fejezet, zenei címekkel,

a hegedûversenyhez hasonlóan

kevert mûfajjal, zenei idézetekkel. Mindez úgy valósul meg Cabré mûvében, hogy egy percig sem érezzük erõltetettnek, mesterkéltnek. És a végére bachi tisztasággá, fájdalmas õszinteséggé, igazi tragédiává tisztul az elõzõ részek kissé kaotikus világa. Nem requiem, kantáta, végén korállal, egy angyal emlékének.

Mirõl szól tehát Az eunuch árnyéka? Bergrõl? Bachról? A múltról? Rólunk? Kudarcainkról, kihagyott, elvesztett lehetõségeinkrõl? Vagy egyszerûen a halálról? Erre éppúgy nem tudunk pontos választ adni, mintha Berg Hegedûversenyérõl kérdeznénk ugyanezt.

Mesterházi Gábor

Európa Könyvkiadó, 560 oldal, 2600 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.