A nép ópiuma: Képszólamban (Friderikusz - A szólás szabadsága - M 1)
Vasárnap esténként láthatja a nagyérdemû a Magyar Televízió közéleti-politikai háttérmûsorát, amely a mûsorvezetõ személyétõl nem függetlenül szerényen csak a fenti címet viseli. Jelenleg nyári menetrend szerint készül az adás, azaz késõ estére csúszott a kezdés, tehát éppen hogy súrolja a fõmûsoridõt. Normál esetben ez annyit tesz, hogy a melegebb hónapokban kicsit lazábban készülhet a stáb, kisebb teher nyugszik a vállukon azáltal, hogy a magyar ember kánikulában kevesebbet tévézik, de vasárnap késõ este aztán végképp. Ezzel szemben az utóbbi két hét során az élet - mely köztudottan nagy dramaturg - ugyancsak besegített a szerkesztésbe és a nézettségi mutatók emelésébe, s tálcán kínálta a szenzációkat, a kormányfõ lemondását, illetve a magyar dobóatléták különös kalandjait Hellászban. Mivel mindkét témával sokat foglalkoznak a hozzáértõk, a magunk részérõl a megvalósítás mikéntjét tekintjük feladatunknak.