Gyárfás eladta
a Magyar Labdarúgó Ligának egy ismert sportújság bizonyos tulajdoni hányadát, s a vita azon folyt, objektív lesz-e ezután az orgánum, avagy nem. Az értelmesebb állampolgároknak ekkor az juthatott az eszükbe, hogy talán várni kellett volna legalább addig, amíg megjelenik az új lap. Egy valódi vitaműsor lehetősége persze végig kísértett, mint Hamlet atyjának szelleme, de mivel se szerkesztői elv, se háttéranyag nem segítette az adás készítőit, a szellem csöndben nyugovóra tért.
Gyárfás egyébként remek médiaszereplő, jól metakommunikált, nyugodtan, higgadtan érvelt a sajtószabadság és az újságírással együtt járó objektivitás mellett. Derűs mosollyal az arcán, könnyedén vette a nem túl nehéz akadályokat, s még arra is nyílott lehetősége, hogy számtalanszor megemlítse annak a sajtóorgánumnak a nevét, amit most juszt se fogok elárulni.
Lőn hét este, lőn hét reggel, a következő műsort Vitray Tamás televíziós legenda konferálta fel az új helyszínen, mely egy tönkrement vendéglátó-ipari egységre emlékeztetett. Még a szakmai berkekben járatlan lakosság is tudhatja, hogy akkor érdemes külső helyszínre kiköltöztetni a stábot, ha annak a sok hercehurcának, technikaszállításnak, stábmozgatásnak oka van. Megtérül a befektetés, ha a műsor például azt a látszatot tudja kelteni, hogy kitelepül közénk, emberek közé, s mi, a hálás közönség, a kép hátterében beszélgetünk, visítozunk, háttérmozgunk. De a második adást tényleg nem zavarta meg immár semmi, olyan sterilre sikeredett, mint egy rosszul kitalált stúdiókép a kihalt világmindenség végtelen unalmában. A korábbiakhoz képest megváltozott a vitatkozó "csapat" összetétele is, Vitray Tamás szavajárása szerint a "háztáji változat" következett, azaz a sportosztály jeles fiatal munkatársait köszönthettük. Próbáljunk eltekinteni (amennyiben ez lehetséges) a vállalkozás bizarr jellegétől: a főnök és a beosztottak lazán cseverésznek a nagy nyilvánosság előtt. Természetesen ránehezült az együttlétre a főnöklegendának kijáró tekintélytisztelet, amit Vitray úgy próbált meg feloldani, hogy ő is az érdektelen felszín irányába tolta az amúgy magától is arrafelé tartó eszmecserét. Talán nem okozok nagy meglepetést, ha elárulom: ugyanarról a lebilincselően izgalmas és előremutató kérdéskörről volt szó, mint legutóbb: mi fog történni azután, hogy a liga megvette Gyárfástól a lap bizonyos tulajdonhányadát. De mivel a csont annyira, de annyira le volt már rágva, hogy a legrutinosabb
öreg róka sem
talált rajta mást, csak csontot, Vitray elmozdította a diskurzust a holtpontról, és arról folyt a szó, mit tegyen a sajtó, dicsérjen, szidjon, vagy egyáltalán: miért nem győzzük le mi egyszer az ellenfeleket? Meg hogy miért vagyunk kishitűek? Miért vagyunk ilyenek, és nem olyanok? Külön nehezítette az érdeklődés fenntartását, hogy a sportszerkesztőség egyébiránt szimpatikus tagjai mindenben egyetértettek. Sőt, egymásnak végszavaztak. Négy magyar, ha összehajol. Széthúzásokkal terhelt időkben mindez melengeti a szívünket, annyira jó látni egy munkahelyet, ahol mindenki egy irányba húz. Merre is?
Igazi szakmai kérdésekről persze szó sem esett, például arról, miért szorult vissza a sportosztály az elmúlt évtizedben a Magyar Televízió műsorstruktúrájában, miért veszítette el szinte az összes reklámértékű sportesemény közvetítését, s ha tudósított is, miért nem próbálta meg soha komplex műsorként, médiaeseményként s nem közvetítésként felfogni az adott mérkőzést, miért repült el az idő vasfoga, miért szűnt meg minden, miért üresek a hátterek, hová tűntek a nézők? S miért kell heteken keresztül arról beszélni, ami már régóta nincs? A magyar fociról.
Lőn hét este, lőn hét reggel, a következő adást a 70-es évekből itt maradt animációs főcím után ismét Komlósi Gábor vezette be, a következőkkel: Amiről nem beszélünk eleget, vagy igazatÉ Ezek után ismét érdekes témára futottak rá a résztvevők, a magyar futballról esett szó, arról, miért kevés a néző, miért nem ír jobbat és szebbet a sajtó, és miért nem közvetítheti országos televízió a magyar focit, amit egyébként már régóta nem néz senki, s Gyárfás Tamás laptulajdonos, aki továbbra is mint a Nap Tv producere szerepelt a műsorban, ismét hitet tett a független és elfogulatlan magyar sporújságírás mellettÉEzen a ponton feladtam mindent, és átkapcsoltam valamelyik adóra, ahol megtekintettem a Kiloccsant agyvelő című filmet.
Pálos György
Amiről nem beszélünkÉ november 10., 17., 24., este 23 óra körül, m1; szerkesztő: Komlósi Gábor, Molnár Csaba; rendező: Sass Csaba; főszerkesztő: Vitray Tamás
