A nép ópiuma: Szúrós tekintettel(Amiről nem beszélünk... - m1)

  • Pálos György
  • 2003. december 11.

Zene

Egyik hétfő este rákapcsolódtam erre a műfajilag igen nehezen meghatározható "műsorra". Így nevezzük általában azt az ember által elkészített produktumot, melyet az eleje és a vége főcím foglal keretbe, s amelyet egy médium a nyilvánosság elé tár. Ennek a lebonyolítása többféleképpen történhet, például úgy, hogy egy korábban kiválasztott és beavatott személy, nevezzük műsorvezetőnek, összekötő kapocsként szolgál a készítők és a potenciális nézők között, működése elősegíti a beavatatlanokat abban, hogy megértsék, miről is lesz szó. Ám hétfőn azonnal belecsaptak a lecsóba, bocsánat, a magyar focit pocskondiázó sajtó problematikájába. A vitat-kozók jól megvoltak egymással, bennfentes, félszavas infók, csipkelődések röpködtek. Komlósi Gábor igen komolyan és szúrós tekintettel faggatta a külső helyszínen üldögélő asztaltársaság tagjait, többek között Gyárfás Tamást (a másik két kolléga alig jutott szóhoz), aki ebben a helyzetben éppen az egyik népszerű sportújság tulajdonosaként volt jelen. Ez az információ nyilván késve érkezett a műsort feliratozókhoz, ugyanis a névaláírás szerint a Nap TV producereként ismerhettük fel e sokoldalú médiaszemélyiséget. A probléma, aminek kapcsán az adok-kapok zajlott, a következő:
Egyik hétfő este rákapcsolódtam erre a műfajilag igen nehezen meghatározható "műsorra". Így nevezzük általában azt az ember által elkészített produktumot, melyet az eleje és a vége főcím foglal keretbe, s amelyet egy médium a nyilvánosság elé tár. Ennek a lebonyolítása többféleképpen történhet, például úgy, hogy egy korábban kiválasztott és beavatott személy, nevezzük műsorvezetőnek, összekötő kapocsként szolgál a készítők és a potenciális nézők között, működése elősegíti a beavatatlanokat abban, hogy megértsék, miről is lesz szó. Ám hétfőn azonnal belecsaptak a lecsóba, bocsánat, a magyar focit pocskondiázó sajtó problematikájába. A vitat-kozók jól megvoltak egymással, bennfentes, félszavas infók, csipkelődések röpködtek. Komlósi Gábor igen komolyan és szúrós tekintettel faggatta a külső helyszínen üldögélő asztaltársaság tagjait, többek között Gyárfás Tamást (a másik két kolléga alig jutott szóhoz), aki ebben a helyzetben éppen az egyik népszerű sportújság tulajdonosaként volt jelen. Ez az információ nyilván késve érkezett a műsort feliratozókhoz, ugyanis a névaláírás szerint a Nap TV producereként ismerhettük fel e sokoldalú médiaszemélyiséget. A probléma, aminek kapcsán az adok-kapok zajlott, a következő:

Gyárfás eladta

a Magyar Labdarúgó Ligának egy ismert sportújság bizonyos tulajdoni hányadát, s a vita azon folyt, objektív lesz-e ezután az orgánum, avagy nem. Az értelmesebb állampolgároknak ekkor az juthatott az eszükbe, hogy talán várni kellett volna legalább addig, amíg megjelenik az új lap. Egy valódi vitaműsor lehetősége persze végig kísértett, mint Hamlet atyjának szelleme, de mivel se szerkesztői elv, se háttéranyag nem segítette az adás készítőit, a szellem csöndben nyugovóra tért.

Gyárfás egyébként remek médiaszereplő, jól metakommunikált, nyugodtan, higgadtan érvelt a sajtószabadság és az újságírással együtt járó objektivitás mellett. Derűs mosollyal az arcán, könnyedén vette a nem túl nehéz akadályokat, s még arra is nyílott lehetősége, hogy számtalanszor megemlítse annak a sajtóorgánumnak a nevét, amit most juszt se fogok elárulni.

Lőn hét este, lőn hét reggel, a következő műsort Vitray Tamás televíziós legenda konferálta fel az új helyszínen, mely egy tönkrement vendéglátó-ipari egységre emlékeztetett. Még a szakmai berkekben járatlan lakosság is tudhatja, hogy akkor érdemes külső helyszínre kiköltöztetni a stábot, ha annak a sok hercehurcának, technikaszállításnak, stábmozgatásnak oka van. Megtérül a befektetés, ha a műsor például azt a látszatot tudja kelteni, hogy kitelepül közénk, emberek közé, s mi, a hálás közönség, a kép hátterében beszélgetünk, visítozunk, háttérmozgunk. De a második adást tényleg nem zavarta meg immár semmi, olyan sterilre sikeredett, mint egy rosszul kitalált stúdiókép a kihalt világmindenség végtelen unalmában. A korábbiakhoz képest megváltozott a vitatkozó "csapat" összetétele is, Vitray Tamás szavajárása szerint a "háztáji változat" következett, azaz a sportosztály jeles fiatal munkatársait köszönthettük. Próbáljunk eltekinteni (amennyiben ez lehetséges) a vállalkozás bizarr jellegétől: a főnök és a beosztottak lazán cseverésznek a nagy nyilvánosság előtt. Természetesen ránehezült az együttlétre a főnöklegendának kijáró tekintélytisztelet, amit Vitray úgy próbált meg feloldani, hogy ő is az érdektelen felszín irányába tolta az amúgy magától is arrafelé tartó eszmecserét. Talán nem okozok nagy meglepetést, ha elárulom: ugyanarról a lebilincselően izgalmas és előremutató kérdéskörről volt szó, mint legutóbb: mi fog történni azután, hogy a liga megvette Gyárfástól a lap bizonyos tulajdonhányadát. De mivel a csont annyira, de annyira le volt már rágva, hogy a legrutinosabb

öreg róka sem

talált rajta mást, csak csontot, Vitray elmozdította a diskurzust a holtpontról, és arról folyt a szó, mit tegyen a sajtó, dicsérjen, szidjon, vagy egyáltalán: miért nem győzzük le mi egyszer az ellenfeleket? Meg hogy miért vagyunk kishitűek? Miért vagyunk ilyenek, és nem olyanok? Külön nehezítette az érdeklődés fenntartását, hogy a sportszerkesztőség egyébiránt szimpatikus tagjai mindenben egyetértettek. Sőt, egymásnak végszavaztak. Négy magyar, ha összehajol. Széthúzásokkal terhelt időkben mindez melengeti a szívünket, annyira jó látni egy munkahelyet, ahol mindenki egy irányba húz. Merre is?

Igazi szakmai kérdésekről persze szó sem esett, például arról, miért szorult vissza a sportosztály az elmúlt évtizedben a Magyar Televízió műsorstruktúrájában, miért veszítette el szinte az összes reklámértékű sportesemény közvetítését, s ha tudósított is, miért nem próbálta meg soha komplex műsorként, médiaeseményként s nem közvetítésként felfogni az adott mérkőzést, miért repült el az idő vasfoga, miért szűnt meg minden, miért üresek a hátterek, hová tűntek a nézők? S miért kell heteken keresztül arról beszélni, ami már régóta nincs? A magyar fociról.

Lőn hét este, lőn hét reggel, a következő adást a 70-es évekből itt maradt animációs főcím után ismét Komlósi Gábor vezette be, a következőkkel: Amiről nem beszélünk eleget, vagy igazatÉ Ezek után ismét érdekes témára futottak rá a résztvevők, a magyar futballról esett szó, arról, miért kevés a néző, miért nem ír jobbat és szebbet a sajtó, és miért nem közvetítheti országos televízió a magyar focit, amit egyébként már régóta nem néz senki, s Gyárfás Tamás laptulajdonos, aki továbbra is mint a Nap Tv producere szerepelt a műsorban, ismét hitet tett a független és elfogulatlan magyar sporújságírás mellettÉEzen a ponton feladtam mindent, és átkapcsoltam valamelyik adóra, ahol megtekintettem a Kiloccsant agyvelő című filmet.

Pálos György

Amiről nem beszélünkÉ november 10., 17., 24., este 23 óra körül, m1; szerkesztő: Komlósi Gábor, Molnár Csaba; rendező: Sass Csaba; főszerkesztő: Vitray Tamás

Neked ajánljuk

Grandiózus pamparamm

Raffaello 1514-ben befejezett freskóján I. Leó pápa és Attila néz farkasszemet egymással. Míg az egyházfő felett Szent Péter és Szent Pál levitál, a hun lovak riadtan szökellnek hátra, a barbár küldöttség pedig megretten a keresztény Isten jelenlététől.

Vivát!

Ha azt mondjuk, hogy augusztus 20. Magyarországon immár hagyományosan a nagy fővárosi falunap izzadmányos ünnepe, a színes, szagos, hangos talmi kunsztstüklik, égbe lőtt hamburgerek rajongóinak nagy találkozója, amikor megnyílnak a főváros csak erre az alkalomra tartogatott csodái az egymás sarkára hágni, falkában élvezkedni imádó tömegek előtt, akkor nyilvánvalóan lenézzük a vidéket, a vidékieket, a városi alacsonyabb néposztá­lyo­kat, mindenkit, aki úgymond felutazott, aki szembejön, s nincs kalap a fején.

Bármilyen szakos

Az elmúlt napokban több felől hallottuk rebesgetni – és nemcsak tanároktól, szülőktől, hanem tankerületi szakelemektől is –, hogy a kormány az ősszel a koronavírus-járvány újabb hullámára hivatkozva online oktatást rendel el. Néhány nappal ezelőtt Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő is erről posztolt a közösségi oldalán, mi több, szerinte már „főispáni hivatalból” is érkezett ilyen értelmű szóbeli jelzés. A képviselő „teljesen életszerűnek” nevezi e lehetőséget, ámbár némi kétkedés is kiérződik soraiból.

Nadrágszíj a függönyre

Nem hirtelen támadtak és nem is múlnak el egyhamar a színházi szakma gazdasági nehézségei. A független, az önkormányzati és az állami fenntartású teátrumok növekvő rezsiárakkal és csökkenő nézőszámmal számolnak, de a jegyárakon senki sem mer nagyot emelni.

„Ha nem dicsérnek”

Urbán András előadásaiban láthattuk először itthon, aztán egyre több darabban tűnt fel. Nagyabonyi Emese újvidéki színésznővel a hazai és vajdasági színjátszás közötti különbségekről, a pálya nehézségeiről és a megtett útról beszéltünk.

A pimasz légy

A nemzetközi jog alapja az államok szuverén egyenlősége. Ebből adódóan bármely állam nemzetközi kapcsolataiban szinte semmi sem történhet annak kifejezett hozzájárulása, azaz szavazata nélkül. Kende Tamás írása az uniós magyar vétók margójára.

Haptákban

A kormány 52 milliárdos bérfejlesztést jelentett be, amelyből a rendőrök is részesülnek. Ez komoly emelés, de kérdés, hogy hosszú távon megállítja-e az állomány csökkenését.

Lombjuk se rezzen

A közelmúltban a mindenféle szükséghelyzetre hivatkozva született, s nagy szakmai felháborodást kiváltó kormányrendelet az egyéb szempontból is sérülékeny erdőállományban könnyítené meg a fakivágást. Nem véletlenül.

„Ötven százalék!”

Évek óta 25 ezer szakdolgozó hiányzik a magyar egészségügyi rendszerből, és ha nem jön érdemi változás, 2023 januárjára ötszörös lesz a különbség az orvosok és a szakdolgozók bére között. A MESZK javaslatcsomagot küldött az államtitkárságnak, és bízik a párbeszédben, a mielőbbi béremelésben.

Nagykapu

Aj Vej-vej következetesen és mindenáron, minden megnyilatkozásával, ideértve a műalkotásait is, az emberi szabadságról, mint alapvető jogról beszél. Nála nincs kiskapu és mellékzönge: az üzenet a kezdetek óta ugyanaz. A kifejezési formák változtak, azok is szervesen egymásból építkezve.