A nép ópiuma: Autót már mindenki látott (TotalCar)

  • Pálos György
  • 2003. november 27.

Zene

Általánosan elterjedt előítéletes hiedelmek szerint amennyiben szűkebb-tágabb baráti társaság jön össze, adott időintervallumon belül a hölgyek a szépségápolástól a konyhaművészeten át a gyereknevelésig, az urak a duálprocesszoros számítógépektől a 4 légzsákos, 8 hangszórós gépjárművekig jutnak el. Hiszen mindenki az érdeklődésének leginkább megfelelő témakörben nyilvánít véleményt, illetve kezdeményez szenvedélyes beszélgetést embertársaival. Tehát ha valaki azt hallaná egy szombat esti partin: Képzeljétek, amióta a feleségem a 16 szelepes, 4 literes turbódízel dzsippel jár, többé nem is akar beülni a benzines merdzsómba! Gondoltátok volna? - nos, ebben az esetben 1. uralkodjunk idegeinken, 2. vegyünk mély levegőt, 3. ne öntsünk beszélgetőtársunk világos zakójára negyed liter vörösbort. Tereljük inkább a beszélgetés fonalát népszerű televíziós műsorokra, ezen belül is például az autósmagazinokra. Tehát amennyiben a TotalCar címmel futó, hetente jelentkező televíziós magazint ajánljuk, nem hibázhatunk nagyot, hiszen a műsor egyaránt megcélozza a milliomos újgazdagokat és vérprofikat, valamint az epekedő régszegényeket és a dilettánsokat.
Általánosan elterjedt előítéletes hiedelmek szerint amennyiben szűkebb-tágabb baráti társaság jön össze, adott időintervallumon belül a hölgyek a szépségápolástól a konyhaművészeten át a gyereknevelésig, az urak a duálprocesszoros számítógépektől a 4 légzsákos, 8 hangszórós gépjárművekig jutnak el. Hiszen mindenki az érdeklődésének leginkább megfelelő témakörben nyilvánít véleményt, illetve kezdeményez szenvedélyes beszélgetést embertársaival. Tehát ha valaki azt hallaná egy szombat esti partin: Képzeljétek, amióta a feleségem a 16 szelepes, 4 literes turbódízel dzsippel jár, többé nem is akar beülni a benzines merdzsómba! Gondoltátok volna? - nos, ebben az esetben 1. uralkodjunk idegeinken, 2. vegyünk mély levegőt, 3. ne öntsünk beszélgetőtársunk világos zakójára negyed liter vörösbort. Tereljük inkább a beszélgetés fonalát népszerű televíziós műsorokra, ezen belül is például az autósmagazinokra. Tehát amennyiben a TotalCar címmel futó, hetente jelentkező televíziós magazint ajánljuk, nem hibázhatunk nagyot, hiszen a műsor egyaránt megcélozza a milliomos újgazdagokat és vérprofikat, valamint az epekedő régszegényeket és a dilettánsokat.

Egy magára valamit is adó kereskedelmi televíziótársaság kínálatából amúgy sem hiányozhat az autósmagazin, hiszen autót már mindenki látott, ezért aztán

könnyebben szponzorálható,

mint mondjuk egy Pilinszky-felolvasóest. A TotalCar ezért is jól illeszkedik a műsorfolyamba, a szombatonkénti déli időpont (főműsoridőn kívül esik) pedig lehetőséget kínál a készítőknek arra, hogy bizonyos határokon belül kísérletezzenek és feszegessék a műfaji határokat. S meg kell vallanunk, az itt tárgyalt műsor esetében történnek is ilyen típusú kezdeményezések. Vegyük például a két műsorvezetőt, Bazsó Gábort és a Narancsból is jól ismert Winkler Róbertet, akik az újkori magyar televíziós hagyományokat felrúgva, azaz a kötelezően előírt művigyorgást megkerülve, jókedvűen készítik az adást. E szokatlan jelenség értelmezésére két diagnózis lehetséges: az egyik szerint mindketten mélységes depresszióban szenvednek, viszont jó színészek; a másik, sokkal aggasztóbb verzió szerint tényleg derűvel, életszeretettel megáldott urak, akik örömmel készítik a heti magazint. Ez utóbbi esetben csak azt javasolhatjuk, sürgősen forduljanak szakemberhez.

A TotalCar állandó rovatokkal jelentkezik, úgymint Tartalomjegyzék, Baleset-megelőzés, Zárógondolat, valamint két-három modell bemutatása. Műfaji szempontból a fel- és lekonfok (a bejátszást megelőző, illetve lezáró részek) több innovációs lehetőséget kínálnak, a helyszín kiválasztásakor igen széles skálán mozoghatnak, mely a csillogó műanyag stúdióháttértől az egyik műsorvezető betegágyáig terjedhet. A felkonf mint olyan kijelöli ugyanis a televíziós vállalás kereteit, megadja a műsor hangnemét, a fel-konfot követő bejátszás azonban jobban megköti az alkotók kezét. Amíg a konfoknál a szpíkerek saját magukból simán csinálhatnak bohócot, a bemutatandó autótermék esetén már a belső, illetve kívülről sugallt önkorlátozás lehetősége is fennforog. Maguk a bejátszások, az adások tulajdonképpen érdemi részei engem kevésbé érdekeltek, ami fakadhat abból, hogy engem semmilyen kabrió nem tud lázba hozni, továbbá, hogy valószínűleg igen nehéz hosszú heteken keresztül (több mint 50 adáson vagyunk túl) mindig újat, szellemeset kitalálni egy-egy modell kapcsán. Ezért néha döcögősek, a kelleténél hosszabbak az autóportrék, néha még annál is hosszabbak. Elbizonytalanít az is, hogy amikor körbejárunk például egy VW Transportert, megismerjük külső-belső tulajdonságait, egy-két jó poén közbeiktatásával miért kell felolvasni tételesen az árlistából, külön részletezve a termék nettó, illetve bruttó értékét, s a bejátszás végén miért kell feltüntetni még egyszer a termék áfás árát. Nyilvánvaló, hogy a műsorkészítők a kötöttségek finom szövésű hálójában keresik a korlátlan szabadság virágokkal borított zöld mezejét, de azért mégis.

Jobban szívemhez szólt például a legendákkal övezett ZSUK kisteherautó pszichoanalízise, hiszen jómagam is ennek a dekoratívnak nehezen mondható járműnek a platóján fedeztem fel a lengyelországi autóstoppolás szépséges hagyományát, amit igen nagyon elősegített az akkor még legendás, népeink között feszülő barátság. Arról nem is beszélve, hogy a frizsiderszocializmus fénykorában Wartburg jellegű kisteherautón, illetve ZSUK-on szállították ki a vadiúj hűtőszekrényeket a lakosság szálláshelyére. S ennek, mármint az új frizsidernek mindenki nagyon örült. A ZSUK gyönyörűséges otrombasága egyébként sokkal inkább hazai pálya Winkler Asszociációzsonglőr Róbertnek, bár meg kell vallani, a sokhengeres turbóban is otthon van.

A TotalCar képi világa kicsit kusza, de ettől nézhető, ritmusa pergő, ami átsegít a nehéz időszakokon. Sok apró ravaszság, ötlet bújik meg, mindenki megszólalhat, ha van mondanivalója, akár a hangmérnök is, egy-két jó vágás felpörgeti a lankadó figyelmet, a zene meg olyan, hogy ne erre altassuk kisdedeinket. Egyébiránt korszerű médiavállalkozás, nem kizárólag a televíziós sugárzás az egyetlen megjelenési helye, a korábbi adások megtalálhatók a neten, s ha véleményünk vagy kérdésünk lenne, az adás fórumán mindezt előadhatjuk.

Az alkotók játékos-gyermeki lelkét, azaz a műsor esszenciáját leginkább a Baleset-megelőzés rovatban érhetjük tetten, ez ugyanis úgy marhaság, ahogy van. Mindenkit

kiver a veríték

általában az olyan, médiumok által megfogalmazott közlekedési jó tanácsoktól, mint: vezessünk kicsit lassabban, ha rossz az aszfalt, ha jeges az aszfalt, ha nincs aszfalt stb. A Baleset-megelőzés ezzel szemben vállaltan infantilis, nem is próbál tanár uras lenni, hiszen mindannyian tudjuk: a magyar, jogosítvánnyal rendelkező lakosság úgyis olyan, amilyen. Állat. Bazsó és Winkler pajtások betegágyon fekve matchboxokat tologatnak, berregnek is hozzá, ahogyan kell, pláne, ha erőlködik az autó egy erősen behavazott lepedőn. S ha véletlenül megszegik a józan ész előírásait, és téli gumi nélkül vágnak neki a jeges ágytakarónak, akkor vissza- és egymásra csúsznak, máris kész a katasztrófa, ütközés, robbanás, csak úgy ropog a sok karosszéria. Viszont a tömeges baleset következtében nem cigánygyerekek, hanem narancsok potyognak valahonnan. Talán a gyógyszerek mellől.

Pálos György

TV2, szombat dél körül; szerkesztő: Szalay Ádám, rendező Iván Róbert

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.