Sz. Bíró Zoltán

Már jó ideje érzékelhetõ volt, hogy Moszkva kitartó erõfeszítései ellenére sem képes lezárni a második csecsen háborút. Hiába fejezõdtek be 2001-re a jelentõs észak-kaukázusi katonai mûveletek, a béke és stabilitás nem jött el. A két évvel ezelõtti Dubrovka utcai tömeges túszejtés és -szabadítás drámája pedig nyitánya lett a háború utáni háborúnak, amely azóta is tart, sõt 2003 nyarán kiegészült egy új elemmel. Színre léptek az öngyilkos merénylõk.

A múlt héten elkezdõdött Moszkvában a Jukosz olajtársaság két vezetõjének, Mihail Hodorkovszkijnak és közvetlen munkatársának, Platon Lebegyevnek a pere. Az államügyész bûnszövetkezetben elkövetett sikkasztással, adócsalással és privatizációs visszaélésekkel vádolja õket: mindösszesen 3,5 milliárd dollár értékben. De vajon nem politikai indíttatású perben gyönyörködhet-e a nagyközönség?

Aki persze nem rohant visszadni mandátumát. Inkább február végén ő maga is csatlakozott a brit napilap munkáslevelezőihez, és leszögezte, hogy elsőként ő maga követelte a Gongadze-gyilkosság körülményeinek "átlátható" kivizsgálását. Kifejtette továbbá azt is, hogy a tavaly december óta tartó politikai események egyszerűen provokációk, amelyek arra irányulnak, hogy őt ellehetetlenítsék. Mindez pedig akkor történik - háborgott az elnök -, amikor az ukrán gazdaság végre kezd kilábalni a válságból, a föld magántulajdonba adása kezdi meghozni első eredményeit, az állam kifizette a szociális területeken felhalmozott tartozásait, és egyre többen mutattak készséget az ukrán gazdaságba történő befektetésre.

Akijevi internetes lap szerkesztője az ukrán politikai és üzleti elit kétes ügyleteit feltáró írásai révén vált ismertté, és feltehetően terhessé is az elnök és környezete számára. Egyes sajtóközlések szerint az utolsó ügy, amin Gongadze dolgozott, az ukrán elnök egyik legközelebbi bizalmasát, Alekszandr Volkovot vette célba. A kiterjedt üzleti és politikai kapcsolatokkal rendelkező Volkov a Kucsma körüli oligarchikus csoportok egyikének vezetőjeként állítólag meghatározó szerepet játszott az ukrán elnök újraválasztásában úgy is, mint a kampány egyik legfőbb finanszírozója.

Az elmúlt hetek oroszországi fejleményeiről beszámoló híradások szinte kivétel nélkül azt sugallták, hogy a politikai történések legfőbb színterévé ismét a Kaukázus vált, és Oroszországot csak pillanatok választják el a második csecsen háborútól. Az események alaposabb vizsgálata azonban óvatosságra int. Felettébb kérdéses ugyanis, hogy Moszkva valóban elszánta-e magát egy újabb átfogó csecsenföldi háborúra. A fenyegető hang, a jelentősnek tűnő szárazföldi erők fölvonultatása, de még a légierő immáron több hete tartó bevetése sem elég bizonyíték erre.

Nem ez volt az első utam Kirgíziába. A 80-as években már többször jártam ott. Igaz, utolsó látogatásom óta több mint tíz év telt el. Azóta szétesett a Szovjetunió, Kirgízia függetlenné vált.

Az orosz állam tavaly augusztusi pénzügyi megroppanása számos vonatkozásban teremtett radikálisan új helyzetet. Ebben az új helyzetben egy miniszterelnök, bizonyos Primakov már otthagyta politikai értelemben vett fogát. Az utódját Sztyepasinnak hívják, egyelőre nagyjából ennyit lehet tudni róla, bár ez sem kevés.

Ezerkilencszázkilencvennyolc nem Oroszország éve volt, annyi szent. Olyannyira nem, hogy még Budapesten is - pedig itt már régóta nem szokás - sokan kezdtek megint Moszkvára figyelni. Ez pedig csak egyet jelenthet: nagy baj van Oroszországban.