A Jukosz-ügy és az orosz demokrácia: Harc a nagyúrral

  • Sz. Bíró Zoltán
  • 2004.06.24 00:00

Külpol

A múlt héten elkezdõdött Moszkvában a Jukosz olajtársaság két vezetõjének, Mihail Hodorkovszkijnak és közvetlen munkatársának, Platon Lebegyevnek a pere. Az államügyész bûnszövetkezetben elkövetett sikkasztással, adócsalással és privatizációs visszaélésekkel vádolja õket: mindösszesen 3,5 milliárd dollár értékben. De vajon nem politikai indíttatású perben gyönyörködhet-e a nagyközönség?

Attól a pillanattól kezdve, hogy tavaly július elején letartóztatták Platon Lebegyevet, a Jukosz olajipari vállalat többségi tulajdonát kézben tartó MENATEP-csoport igazgatótanácsának elnökét, sejteni lehetett: a putyini politika új szakaszba lépett. Immár nem éri be azzal, hogy csupán a politikai döntéshozatal világából tessékelje ki a 90-es évek zavaros privatizációs ügyleteiben meggazdagodott és jelentõs politikai befolyást nyert tulajdonosi elitet. A feltételezhetõ cél ekkor már ennél több volt: az oligarchákat attól a képességüktõl is meg kellett fosztani, hogy - a szereplõk némelyikének szponzoraként - érdemi alakítói maradhassanak a nyilvános politikai versenynek. Ha ehhez nincs más eszköz, mint a hihetetlen méretû vagyon eredetének firtatása, akkor alkalmazzuk ezt - foglalhatnánk össze az új irányvonal lényegét. Mindez okoz majd ugyan néhány problémát, és a megoldások nem lesznek minden tekintetben jogállamiak - ám a vagyon megszerzése sem volt az. Vagy ha az is volt, mindez csak azért történhetett, mert az elit a maga kedvére alakította a privatizációs szabályokat.

A közérzület

És valóban, nincs olyan felmérés, amely ne mutatná ki, hogy az orosz társadalom nagy többsége ne tekintené már-már szabad rablásnak mindazt, ami a 90-es évek magánosítási ügyleteiben Oroszországban végbement. Ilyen közhangulatban - és ezt bizonyára pontosan érzékelték Putyin környezetében - nincs az az oligarchák elleni kampány, amely ne számíthatna jelentõs társadalmi támogatásra.

Ami nem is maradt el. A Jukosz tulajdonosai elleni ügyészi fellépés hatékony eszköznek bizonyult a Kreml számára számos rövid távú feladat megoldásában. Az ügy tavaly õszi intenzív napirenden tartása lényegében fölöslegessé tette, hogy a decemberi dumaválasztások elõtt az elnök elsõ számú politikai szövetségesének számító párt, az Egységes Oroszország komolyabb kampányra kényszerüljön. Az olajóriás fõ részvényesei ellen folyó vizsgálat szinte automatikusan összekapcsolódott az ügytõl egyébként önmagát a nyilvánosság elõtt távol tartó elnökkel és a politikáját támogató párttal. Mindenki számára világos volt, mirõl is szól a történet. Ráadásul az antioligarchikus tematika kisajátítása épp a még mindig legkomolyabb politikai ellenfélnek számító kommunistákat fosztotta meg talán leghatékonyabb kampánytémájuktól. Az eredmény nem is maradt el. Az elõzõ dumához képest Zjuganov pártja alig harmadannyi mandátumot nyert, és az oroszországi politikai átmenet történetében elõször - minden bizonnyal végérvényesen - súlyosan marginalizálódott. Hodorkovszkij október végi letartóztatása pedig nyilvánvalóvá tette az egyébként is nyilvánvalót: a támadások valódi célpontja nem Lebegyev, hanem õ. Ez az orosz politika nyugatos és liberális csoportjait is nehéz helyzetbe sodorta. Nem elég, hogy köztudott volt az a pénzügyi támogatás, amit a két liberális párt Hodorkovszkijtól kapott (mellesleg: honnan kaphatott volna még?!), de a közvélemény nagy többsége mindkét csoportban a politikai átmenet során átélt társadalmi megrázkódtatások legfõbb felelõsét látta (a szociálliberális Jabloko esetében aligha megalapozottan).

Politikai elõnyök

Ezt a hátrányt csak tetézték e pártok politikai hibái és a kommunistákhoz hasonló, szinte teljes kitaszítottságuk az elektronikus médiumokból - választási vereségük nem is okozott meglepetést. A jelenlegi alsóháznak - a '93 óta választott dumák történetében elõször - nincs egyetlen liberális és következetesen nyugatos frakciója sem. Az elnök - a vele együttmûködõ és a független képviselõk egy részének politikai "fölvásárlásával" alkotmányos többséghez jutó centrista frakció révén - képessé vált arra, hogy teljes mértékben saját ellenõrzése alá vonja a törvényhozást. A többségi frakció elsõ dolga az volt - az eddigi dumák történetében egyébként példátlan módon -, hogy jelentõs mértékben átalakítsa a házszabályt.

A rövid távon megtérülõ elõnyök közé tartozik az is, hogy a Hodorkovszkij elleni, illetve a december végétõl immár magára a Jukoszra is kiterjedõ kampány nyomán a hatalom meg tudta törni az ország egyik legjelentõsebb vállalatának gazdasági autonómiáját, s kiiktatta abból a körbõl, amely erõforrásai révén érdemben szólhatott volna bele a 2008, vagyis Putyin várható távozása utáni idõszak politikai alkufolyamataiba. Már most valószínûnek tûnik - függetlenül a Hodorkovszkij- és Lebegyev-perben születõ ítélettõl, továbbá a Jukosz állítólagos adótartozásaira vonatkozó döntéstõl -, hogy aligha lesz szükség újabb hasonló ügyekre. Ezentúl mindenki tudja majd, hogy meddig lehet elmenni. Senkiben nem merül majd fel, hogy stratégiailag érzékeny területek jövõjére vonatkozóan a hatalom képviselõivel való elõzetes konzultáció nélkül hozzon döntést, mint ahogyan azt Hodorkovszkij próbálta, amikor az egyesített JukoszSzibnyefty jelentõs részvénycsomagját nyugati befektetõknek tervezte eladni. És szép dolog Kínát a közép-szibériai olajmezõk kincsének célországaként preferálni, mert az oda futó vezetékrendszer megépítése olcsóbb, mint ha az végig orosz területeken haladna, és Nahotkánál érné el a Csendes-óceánt. Csakhogy a Jukosz által ajánlott kínai nyomvonal - a geopolitikai megfontolásokkal is számoló államhatalom képviselõi szerint - Moszkvát folyamatos alkuhelyzetbe kényszerítené Pekinggel. Szükségünk van erre? - tették fel nem is alaptalanul a kérdést a Kremlben. És gyorsan meg is válaszolták: nincs! És ha ez nem érthetõ, majd teszünk róla, hogy érthetõvé váljék.

A vádak

A hatalom Hodorkovszkij elleni - egyébként több tekintetben is érthetõ - fellépése során minduntalan azt hangoztatja, hogy az ügy tisztán jogi természetû. Ezt az álláspontot azonban annak ellenére is nehéz meggyõzõen képviselni, hogy a vádpontok egy része, sõt, talán túlnyomó része nagy valószínûséggel még egy valóban független bíróság elõtt is megállna. Az ügy tisztán jogi természete nemcsak azért kétséges, mert a "megtámadottak" - érthetõ módon - mindent megtesznek annak érdekében, hogy az ellenük folyó eljárást politikaiként tüntessék fel, hanem mert maguk a hatóságok is felettébb ügyetlenül, nemegyszer önleleplezõen viselkednek. Kifejezetten szerencsétlen, a politikai motiváltságot sejtetõ eleme volt az eljárásnak, hogy az ügyészség egy csomagban kezelte és tárta a nyilvánosság elé még tavaly júliusban az ún. Jukosz-ügyeket, miközben azok egymással semmilyen formában nem álltak kapcsolatban, leszámítva azt a körülményt, hogy az eljárás alá vontak valamilyen formában az olajcég tulajdonosai vagy alkalmazottjai voltak. Mindez úgy festett, mint egy nem túl mélyen átgondolt pr-akció, amelynek célja a közvélemény megdolgozása. Az sem tûnik különösebben meggyõzõnek, hogy Lebegyevet, majd Hodorkovszkijt egy olyan 1994-es privatizációs ügylet miatt vonják kérdõre, amilyenhez hasonlóra csak abban az évben 260 példa akadt. És érdekes módon egyetlen más esetben sem folyik eljárás, holott az ügyletek döntõ többségében - miként azt az orosz gazdaság egyik legjobb ismerõje, a szövetségi kormány egykori gazdasági minisztere, Jevgenyij Jaszin egy interjújában megjegyezte - ugyanúgy vitathatóan teljesültek a magánosítási szerzõdésben rögzített vállalások.

Tanulságos a Jukosz adótartozásával kapcsolatos vádpontok tartalma is. A szövetségi adóhatóság még tavaly december végén jelentette be, hogy az olajcég 2000-re vonatkozó adózása közel 100 milliárd rubel, azaz mintegy 3,4 milliárd dollár tartozást mutat. Alig telik el öt hónap, a moszkvai döntõbíróság helybenhagyja az adóhatóság keresetét, és a Jukoszt az elmulasztott adó és az ahhoz társuló büntetési díj befizetésére kötelezi. Csakhogy - és védekezésképpen eleinte maga az olajcég is erre hivatkozik - miközben 2000 és 2003 között a Jukosz volt Oroszország harmadik legnagyobb adóbefizetõje a Gazprom és a rivális Lukoil mögött, hasonló vádakkal ezeket a cégeket nem illetik. Ez annál is furcsább - derül ki a Jukosz vezetésének május 27-én közreadott nyilatkozatából -, hogy noha a Jukosz bevétele 26 százalékkal volt kisebb a Lukoil 2000 és 2003 közti bevételeinél, a cég csak 8 százalékkal fizetett kevesebb adót az utóbbinál. Fölmerül a kérdés: miért épp rajta keresik az elmulasztott adórubeleket?

És ezzel elérkeztünk az egyik legkényesebb kérdéshez: elvezet-e mindez az ország egyik legjelentõsebb vállalatának csõdjéhez? Ez az utóbbi napok fejleményei nyomán azért vált reális lehetõséggé, mert az ügyben eljáró döntõbíróság épp a napokban utasította el a cég fellebbezését, következésképpen a több mint hárommilliárd dolláros adótartozás bármikor behajthatóvá vált. A Jukosznak azonban a cég bevallása szerint jelenleg csak 800 millió dollár likvid eszköze van, miközben a vállalat tulajdonát képzõ vagyontárgyak - egy korábbi bírósági döntés alapján - elidegenítési zárlat alatt állnak. Ha nem kap haladékot a tartozások kiegyenlítésére, avagy nem oldják fel a bírósági zárat, a cég rövid idõn belül csõdbe jut.

Nyereségek, veszteségek

Ha ez bekövetkezik - kesereg e lehetséges fejleményen az oligarchák elleni kampány egyik fõ ideológiai elõkészítõje, Sztanyiszlav Belkovszkij egy, a közelmúltban közreadott írásában -, úgy épp az a politikai gyõzelem vész el, ami miatt érdemes volt megindítani a kampányt. A csõdeljárás ugyanis szerinte Hodorkovszkijékat igazolná, akik a kezdet kezdetétõl arról beszéltek, hogy nem politikai szerepük korlátozása a valódi cél, hanem a hatalmi pozícióban lévõk tulajdonéhségének kielégítése.

Lesz-e, s ha igen, mi lesz e hoszszúnak ígérkezõ ütközet társadalmi nyeresége? A visszavett erõforrások birtokában az állam a társadalom jelentõs részének életminõségét próbálja-e majd javítani, avagy a történet nem szól majd többrõl, mint a tulajdon feletti rendelkezés eliten belüli cseréjérõl? Az oligarchák "megfegyelmezése" a jogbiztonság és jogkövetõ magatartás megerõsítését szolgálja-e majd, avagy a törvény elõtti egyenlõség továbbra is fikció marad? Nehéz ezt pillanatnyilag megítélni. A veszteségek viszont már most is látszódnak. Immár jól kivehetõk a Putyin körüli korábbi politikai koalíció felbomlásának következményei, mindenekelõtt az egyes elitcsoportok egymást korlátozni képes erõegyensúlyának elvesztése, a nyilvános politikai verseny eróziója és a különbözõ bürokratikus csoportok látványos térnyerése. Aligha volt vonzó az oroszországi oligarchikus kapitalizmus, ám ha annak bürokratikus változata valósulna meg, az sem ígérne sok jót.

Sz. Bíró Zoltán

Neked ajánljuk