Sz. Bíró Zoltán
Sz. Bíró Zoltán cikkei
Kaphat-e gázt Magyarország Közép-Ázsiából?
Nem jó lenni katonának
Az orosz elnök többször is ígéretet tett arra, hogy nem lesz sorozás, szeptember 21-én mégis részleges mozgósítást rendelt el. Az orosz hadsereg az eredetileg erre szánt létszámmal nem lesz képes megadásra kényszeríteni Ukrajnát.
Mint aranyfonál
A Barátság kőolajvezeték, amelyen keresztül Magyarország az orosz kőolajat kapja, augusztus elején egy orosz–ukrán elszámolási vita miatt rövid időre leállt. Az 1960-as évek közepén átadott cső nem az egyetlen magyar beszerzési útvonal, ám máig meghatározó a szerepe az ország kőolajellátásában.
Ez lehet az orosz "mesterterv": így hátrálna ki Moszkva a maga teremtette válságból
Nem kizárt, hogy szuverén államként ismernék el a kelet-ukrajnai szakadár területeket.
A nagy visszatérés
Oklevél a bástyafalra
Az idei Nobel-békedíj a demokráciáért folytatott megalkuvás nélküli küzdelemért, a szólás, a vélemény és a tájékoztatás szabadságának védelméért járt, s azt találta meg, akit illet. Oroszország demokratikus nyilvánosságának egyik utolsó tartópillérét, a Novaja Gazetát. A döntnökök bátorságánál csak a kitüntetetteké nagyobb.
Putyin felejtésre ítéli Oroszországot: betilt, elhallgattat
A hatalom részéről történt sorozatos támadások és provokációk után nyíltan ellehetetlenítenék az egyik legjelentősebb orosz civil szervezet működését.
Az utolsó szegek
Az orosz főügyészség november 11-én a legfelsőbb bírósághoz benyújtott keresetében kezdeményezte az egyik legtekintélyesebb oroszországi civil szervezet, a Nemzetközi Memorial felszámolását.
Mi szükség volt a Ryanair-járat minszki eltérítésére?
Amiről Moszkva minden bizonnyal tudott, mégsem lépett közbe. A politikai célú légikalózkodásnak voltak előzményei a korábbi évtizedekben.
Újabb per és ítélet jöhet Navalnij ellen
A Kreml fokozza az erőszakot, viszont a Putyintól elpártolókat aligha tudja visszacsábítani.