Szabó Gábor

Nehéz elképzelni kívülállóként, mi meló van abban, hogy valaki eljusson egy világbajnokságra.

Így, egy hét moszkvai tartózkodás után az ember önkéntelenül is megpróbál összegezni. Nem is annyira a versenyeken szerzett tapasztalatait, mert olyasmit már látott, hanem inkább a helyszíni benyomásait, elsősorban talán azért, mert nem járt még errefelé.

Álldogáltunk tegnap este magyarok a Luzsnyiki stadion előtt a Magyar Atlétikai Szövetség vezérkarával, gyakorlatilag a Gyulai testvérekkel, és lógattuk az orrunkat. Pedig hát valamennyien ebben a sportágban nőttünk fel, nálunk talán kevesen tudják jobban, hogy mit ér atlétikában egy világbajnoki ezüstérem, mégis szomorkodtunk.

Amikor Vlagyimir Vlagyimirovics megérkezett a megnyitóra, akkor nemcsak egy emberként kezdett el fényképezni mindenki, hanem az egész műsornak hátat fordított egy teljes lelátó.

Beharangozó.

A magyar síugrók kis családjának voltak a tagjai a hetvenes-nyolcvanas években. Nemzetközi szinten nem tartoztak az élmezőnyhöz, de aligha a lelkesedés hiánya miatt. A család régen szétesett, de emlék akad bőven.

Amikor pár éve Robert H. Storey, a Nemzetközi Bobszövetség elnöke nem hosszabbította meg a szövetség futó szerződését az Eurosporttal, sokan támogatták. Azzal érvelt, hogy ha nem egy nagy tévécsatornával szerződnek, hanem sok kicsivel, az sokkal több pénzt hoz a konyhára.