A sok és a kevés – Nincs középút Moszkvában

  • Szabó Gábor
  • 2013. augusztus 16.

C-közép

Így, egy hét moszkvai tartózkodás után az ember önkéntelenül is megpróbál összegezni. Nem is annyira a versenyeken szerzett tapasztalatait, mert olyasmit már látott, hanem inkább a helyszíni benyomásait, elsősorban talán azért, mert nem járt még errefelé.

Fura dolog eljutni egy városba, melyről az ember úgy gondolja, hogy sokat tud, hiszen jó huszonöt évvel ezelőtt mindennap hallott a Vörös térről meg a Moszkva folyóról, a GUM áruházról. Igaz, nem nagyon érdekelte, de hallott.

false

Hiba lenne úgy gondolni, hogy ez nem ugyanaz a város. Igaz a Luzsnyikit már befedték, de Misa mackó márványszobra ott figyel a parkban. (Ha valaki nem emlékezne, Misa mackó a 80-as olimpia kabalafigurája volt.) Látni piros Hummert 8 darab plüsskaticával a szélvédő mögött, de ugyanakkor az ember azt várja, hogy a rendőrautókból mikor ugrik ki Ötvös Csöpi. Francia és angol kollégák panaszkodnak a méregdrága éttermekre, de ugyanakkor gond nélkül kezdik el éjjel fél 12-kor légkalapáccsal törni a betont ugyanezen éttermek előtt.

Iszonyatos kontrasztokat látni. Az egyik gyorsétteremben a 30 éves talán tatár és egykoron talán csinos eladólányka büszkén villogtatja aranyfogait, azok pedig, akik még mindig csinosak, olyan cipőkölteményeken egyensúlyoznak, hogy az önmagában megérne egy fotósorozatot.

Mindez azért fontos elsősorban, mert a sportvilág jóformán ideköltözik az elkövetkező években. Az atlétikai világbajnokság csak a kezdet, jövőre téli olimpia lesz Szocsiban, aztán pedig foci-vébé. Megrendezik majd becsülettel, ez nem is kérdés, itt sincsen semmiféle probléma. A gond az, hogy már így, egy hét után is úgy tűnik nekem, hogy Oroszországban nincsen nagyon középosztály. Már pedig az elit még Usain Boltra sem kíváncsi, legfeljebb Iszinbajevára, de szerintem őrá is csak azért, mert elég komoly potentátok látogattak ki miatta a stadionba. A szegények nyilván nem tudnak kijönni, kisebb gondjuk is nagyobb ennél. Azok a vidékiek pedig, akik életükben egyszer látogatnak el Moszkvába, aligha ezért érkeznek. Így aztán maradnak a külföldiek, akiket tényleg a sport érdekel, de az, hogy rajtuk múlik egy esemény sikere, nos, durva zsákutcának látszik. Ők azok, akik miatt fél ház helyett mondjuk lesz háromnegyed…

Hiba lenne persze a kevés nézőt (értsd délutánonként átlag 35 ezer embert) kizárólag az oroszok nyakába varrni. Ha Észak-Európát, Nagy-Britanniát és Németországot nem számoljuk, aligha találnánk akár csak egy országot is a földön, ahol többen lennének a nézőtéren. És erről elsősorban az atlétika, egészen pontosan a sportág jelenlegi vezetése tehet.

Az a politika, amely a pillanatnyi anyagi haszna reményében eltüntette a sportágat a széles tömegek szeme elől. Hiszen ahogy nálunk is csak keveseknek elérhető tematikus csatornákon látható atlétika hétről hétre, úgy ez a helyzet a világon szinte mindenütt. Hogy ez a folyamat hova vezet, azt pillanatnyilag csak sejteni, érezni lehet, tudni biztosan nem. A gond csak az, hogy mivel két évig még biztosan nem várható semmiféle változás, a pekingi világbajnokság idejére már ennél is keserűbb tapasztalataink lesznek.

A blog a Suhanj! Alapítványt támogatja.

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.