Szabó Gábor

Zárt kapuk mögött

A sport, a tévés jogok és a piaci kudarc fenyegetése

  • Szabó Gábor
  • 2009. december 3.

Publicisztika

Amikor pár éve Robert H. Storey, a Nemzetközi Bobszövetség elnöke nem hosszabbította meg a szövetség futó szerződését az Eurosporttal, sokan támogatták. Azzal érvelt, hogy ha nem egy nagy tévécsatornával szerződnek, hanem sok kicsivel, az sokkal több pénzt hoz a konyhára.

Kétkedők persze akadtak, a kisebb országok szövetségei attól tartottak, hogy helyi közvetítés híján aligha tudnak majd szponzorokat fogni. Miután az első évben mindössze két országban tudták értékesíteni a világkupa-sorozat közvetítési jogait, azokat a csatornákat pedig, amelyek a közvetítést megvették, alig lehetett látni, a kicsik, sőt a közepesek is egyre mérgesebbek lettek. Az elnök belátta, hogy kudarcot vallott. Megkereste az egy évvel korábban kikosarazott Eurosportot.

Akkor azonban már ő nem kellett. Már elköltöttük azt a pénzt, amit a bobra szántunk - jött a válasz. Storey ezután adta volna a jogokat ingyen is, de úgy sem vitték. Bob nélkül ugyanis elvan a világ. Ma már talán akkor sem kellenének, ha ők fizetnének.

A tanmesében a kapzsi elnyerte méltó büntetését. De a sztori legfeljebb azokat keseríti el, akik rajongtak a sportágért vagy a magyar bobcsapatért. Akik - részben - emiatt nem csúsznak immáron 2007 óta, sok más kis ország bobozóihoz hasonlóan. De, mondom még egyszer, bob nélkül elvan a világ.

Hanem elvan-e, ellesz-e olimpia, atlétika-vb vagy Moto GP nélkül? Vagy a labdarúgó Bajnokok Ligája nélkül?

*

Eddig nem volt el, ez egyértelmű.

A portéka, a közvetítési jog jó áron értékesíthető volt, és idővel egész iparág épült köré. A jogokat ügynökségek vették meg a sportszervezetektől, és szép haszonnal ők adták tovább a televízióknak. Az árak pedig emelkedtek, sokak szerint már irracionális magasságokba. Az elmúlt években jó néhány sportszövetség, szervezet meg is szédült e hihetetlen összegektől. Korábban a legtöbben a birtokukban lévő jogokat az EBU-nak, az Európai Közszolgálati Televíziók és Rádiók Szövetségének adták el. Az EBU fura piaci szereplő: valójában nonprofit szervezet volna, a tagországok éves tagdíjat fizetnek, amiből különböző közvetítési jogokat vásárol, s ezeket minden tagország belátása szerint használja vagy nem használja. A kurrens jogokat azonban nyilván használta mindenki, jelentős nézettséget biztosítva ezzel az adott sporteseménynek.

Az elmúlt évben az olimpiai játékok esetében a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), az atlétikai világversenyek estében a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF), a Moto GP esetében pedig a jogtulajdonos Dorna döntött úgy, hogy szakít az eddigi gyakorlattal. És a közvetítési jogokból eddig befolyó rengeteg pénz helyett megpróbál inkább mocskosul sok pénzt keresni. Úgy döntöttek, hogy bár az EBU is fizetett rendesen, akadnak ügynökségek, melyek sokkal többet kínálnak.

A NOB és az IAAF az EBU helyett egy ügynökséggel szerződött, a Dornánál pedig úgy gondolkodtak, mint fenti tanmesénkben a bobosok: apránként még többet szednek össze. A Dorna esete azonban más. Míg az olimpia vagy a BL jogtulajdonosa egy nemzetközi sportszövetség, a Dorna hedge fund, kockázatitőke-alap. Ha ők rossz üzleti döntéseik miatt tönkremennek, hát, istenem, tudjuk sajnálni a tulajdonosokat. Ha meg jól döntöttek, még több pénzt keresnek. Persze csak addig, amíg lesz mit eladni, hiszen a versenyzőknek meg a csapatoknak nyilván nem lett könnyebb az életük az új rendszerben. Különösen az alacsonyabb géposztályokban nem - önök vajon hány 125-ös versenyt néztek végig Talmácsi előtt? A csapatok, versenyzők bevételei egyenes aranyban állnak a nézettséggel, és nemigen találnak támogatót, ha közvetítés nélkül, magányosan köröznek a versenypályán. Viszont ha ők tönkremennek, ha kevés lesz a versenyző, az egész sorozat léte megkérdőjeleződik. De ez nem a mi gondunk. A Dorna magánvállalat, vagy hoz nyereséget, vagy nem, és ha nem, akkor bezár. Igaz, hogy velük együtt menne tönkre a gyorsasági motoros világbajnokság is, de ne legyünk szentimentálisak, hamar lenne helyette másik.

*

A NOB, az IAAF és az UEFA viszont más tészta. Kevesen tekintettek eddig rájuk vállalatként. Mert bár valóban döbbenetes összegek fordultak meg a kezük között, mégiscsak képviselnek (képviseltek?) valamit (eszmét?), amivel nem kalmárkodik az ember. Talán csak ez különböztette meg őket egy nagyvállalattól, semmi más. Rendben, vegyék ki, ami benne van, de ne essenek túlzásokba, forgassanak vissza egy kicsit az utánpótlásra, más programokra. Legyen jó mindenkinek! De az is lehet, hogy csak az egyszerű sportrajongó fejében él ilyen kép róluk, és már rég minden másként van. A nagy kérdés az, hogy most vajon túlzásba estek-e. Túlmentek-e azon a határon, amit még elfogad - azaz kifizet - a világ?

A válasz csak akkor lehet egyértelmű nem, ha amellett, hogy a szövetségek több pénzt keresnek, legalább ugyanannyian láthatják majd a versenyeket, mint eddig. A több pénz ugyanis nem igazolhatja a nézettségvesztést. Egyelőre annyi történt, hogy a NOB is meg az IAAF is talált egy-egy ügynökséget, amely hajlandó volt többet fizetni, mint az eddigi vevő, az EBU. Az ügynökségek még nem értékesítették tovább a jogokat. Amíg ez meg nem történik, amíg az első versenyek le nem zajlanak, addig maradnak a kínzó kérdések: például, hogy látható lesz-e az atlétikai világbajnokság mondjuk Magyarországon. Ha igen, milyen terjedelemben? Az az itthoni csatorna, amelyik megveszi a riói olimpia közvetítési jogát, vajon közvetíti-e mondjuk a férfi torna egyéni összetett versenyét vagy a súlylökést, ha nincs benne magyar? Vagy a férfi 400 méteres gyorsúszás középdöntőit, ha azok ütköznek a Barátok közttel?

Ha ütköznek, és ezért nem lesz középdöntő vagy súlylökés, akkor mindenki a csatornát okolja majd: ezeknek csak a haszon a fontos, nem pedig a sport, a testkultúra, a népnevelés. De vajon jogosan tennénk-e ezt? Hiszen azt az irgalmatlan pénzt, amit most a szövetségek kaszálnak, mégiscsak a televíziók fizetik ki, akkor pedig hadd döntsék el ők, hogy mennyire becsülik azt a kétségtelen kulturális érteket, amit egy nyújtógyakorlat hordoz.

A NOB története itt éri utol az UEFA-ét, amely már évek óta ezt a gyakorlatot folytatja. Most például, ugyancsak a nagyobb haszon reményében, a BL részleges magyarországi jogait egy olyan csatornának adta el, amely a szerződés aláírásának pillanatában még nem is létezett, és a lefedettsége ma is - jóndulattal - hiányosnak mondható. És lehet szapulni a Digisportot, amiért nem fogható mindenütt, de miért ne lehetne ugyanígy az UEFA-t is, amiért épp vele kötött üzletet?

Az UEFA persze nem megy csődbe amiatt, mert Magyarországon szerdánként félmillióval kevesebb nézője van (bár a fő támogatók aligha nézik jó szemmel, hogy ennyivel kevesebben látták a reklámjaikat, melyek sugárzása a BL-meccsek szünetében kötelező). A többi szövetség viszont bajba kerülhet, még ha ma erősnek és gazdagnak tűnik is (és az IAAF például nem is az). Hiszen hiába kasszíroz több pénzt a jogokért most, ha a szponzori pénz nemsokára kevesebb lesz. Amit most eladtak, azt aligha látják annyian, mint amennyi nézője a nagy versenyeknek eddig volt, következésképp a támogatók néhány év múlva aligha fizetnek majd annyit, mint most. És meglehet, a nagyok ezután is ellesznek valahogy. A BBC, az ARD/ZDF mélyebben a zsebébe nyúl, az "adófizetők" nevében néhányan hőbörögnek - de az kizárt, hogy a briteknek vagy a németeknek ne olyan olimpiájuk legyen, s ezt az olimpiát ne annyian nézzék, nézhessék, mint eddig. A kisebb és a szegényebb szövetségek és országok helyzete már kétesebb. Nem biztos, hogy lesz olyan tévé, amelyik feltétlenül érdeklődik mondjuk az atlétika vagy a Moto GP iránt. És bármelyik sportág belerokkanhat abba, hogy nem látható. Hiszen néző, nézettség nélkül csak az tolja bele a pénzét, akinek vagy nagyon mindegy, vagy nagyon mossa. Nem volna szerencsés erre elmozdulni, s nem lenne fair hidegre tenni a fejletlenebb piacokat sem, csak azért, mert a döntéshozóknak e pillanatban így éri meg jobban. Az olimpiára persze mindig lesz jelentkező - de azt már senki sem garantálhatja, hogy a nyertes csatorna mindent meg is mutat. Azt még kevésbé, hogy élőben. Hiszen a kosárdöntőt leadhatja éjfélkor is, felvételről. A kevésbé nézett sportágakat lepasszolhatja egy kisebb sportcsatornának, amit viszont már nem láthat mindenki.

E helyzeten nem segíthet az állami beavatkozás sem - még ha az ezt szorgalmazóknak személy szerint nyilván jól is áll a hangoskodás. A nemes szándék ("Loki-meccset minden tisztességes magyar férfinak!") dacára a dolog kivitelezhetetlen. Mert mi történik akkor, ha a törvény rábök egy sporteseményre, amelyet valamelyik közszolgálati televíziónak muszáj közvetítenie, de ezt történetesen más is szeretné megvenni, és többet is kínál? És mi van, ha ez a másik fél nem magyar? (Az eladó ugyebár a legritkább esetben az.) Vajon lenne-e értelme az MTV-t törvényben árversenyre kötelezni egy kereskedelmi csatornával? Különösen, ha az a csatorna ugyanakkora lefedettséggel bír és ugyanazt a szolgáltatást nyújtja: megmutatja a focimeccset - de nem a mi pénzünkből, hanem a sajátjából.

A történet logikája nem sok jót jósol. Sokan aggódnak már most, egyelőre inkább csak azok, akik egzisztenciálisan érintettek, a fogyasztók, a kisebb és nem csak kisebb sportok rajongói bosszankodnak, és úgy érzik, elvesznek tőlük valamit. Hogy ne járjanak úgy, mint a bob barátai, most leginkább a nemzetközi sportszövetségeken múlik. Amelyeken nemcsak a sport érdekeit kell számon kérni (hisz mégiscsak ezek képviselete lenne a dolguk), hanem a felelős vállalatvezetés értékeit: az önmérsékletet és az előrelátást is.

A szerző a magyar Eurosport vezető kommentátora.

Neked ajánljuk

Kártyaszámolás

A film felér egy szerencsejáték-mesterkurzussal, amennyiben nemcsak egy black jack- vagy egy pókerparti lefolyásának logikáját mutatja be és érteti meg már-már tudományos alapossággal, de a nagy tétekben folyó és nagy közönséget vonzó bajnokságok álságos világába is hasonlóan leleplező attitűddel avat be. Viszont a film nem erről szól.

Prága romokban

Lehet szó bármilyen titokban kiszivárgó kódról, nemzetközi összeesküvésről vagy világot fenyegető veszélyről, ha a főhőst nem James Bondnak hívják, a büdzsé aligha érheti el a több száz millió dollárt. 

Halandó érzékiség

A galériák nyári kiállításai sokszor az úgynevezett „könnyed” témákra fókuszálnak – a fő sláger a növényvilág. Az idén három ilyen kiállítással is találkozhattunk, de mind különböző módon közelítette meg a tárgyát.

Bartóki billentés

  • Csabai Máté

Ha volna időgépem, biztos visszamennék, hogy halljam Bach orgonajátékát, Beethovent és Lisztet a zongoránál, na meg Bartók Bélát. Utóbbi – ha nem is élőben való – meghallgatásához elég egy egyszerűbb masina is: a nevezetes „barna lemezeken” ugyanis bárki megismerkedhet azzal, hogyan billentett a mester: az 1982-ben megjelent tizenhárom korongon Scarlattitól Beethovenen át Kodályig és persze a saját műveiig végigzongorázza a zenetörténet tetemes részét.

Hajókórház a járványszigetnél

Szőcs Petra csaknem tíz éve megjelent első verseskötetét annak szürreális, groteszk, fantasztikumba hajló stílusa tette emlékezetessé. A Kétvízközben bármi megtörténhetett, különösebbnél különösebb családtagok bukkantak föl, és a beszélő, ha úgy tartotta kedve, kiugrott a harmadik emeletről a szemetes­zsákkal. 

Kint is, bent is

Hogyan egyeztethető össze a szépség- és divatipar túlszexualizált világa a feminista, kapitalizmuskritikus megnyilvánulásokkal? Mennyiben mutathat fel hiteles elbeszélői pozíciókat annak a szerzőnek az első kötete, akinek írói tevékenysége eddig legfeljebb Instagram-posztokban nyilvánult meg? 

Palackposta a porból

Izgalmasan telt a múlt hét: a magyar közélet jobbára az ország miniszterelnökének nagy pillanatával volt elfoglalva. E nagy pillanat pedig Dallas egén ragyogott fel, amikor is Orbán beszédet mondhatott a republikánosok idei nagy összeröffenésén. Fél Amerika hegyezte a fülét, hogy mit akarhat ez a furcsa idegen! A Hungarian cowboy! Vagy nem hegyezte, mármint nem a fél Amerika hegyezte, csak néhány ebédidőben arra lófráló bámész alak, akinek tényleg nem volt dolga.

Caligula lova

Lázár János miniszter korábbi sofőrje, a vasárnap megválasztott mártélyi polgármester, Ambrus István dolgozni is akar. „El kell kezdeni dolgozni. Van mit csinálni Mártélyon” – idézte az időközi választás győztesét a Promenad24 nevű kormánypárti híroldal.

A didergő király

A létező orbánizmusban embernek, állatnak sem egyszerű az élete, de most a fák is rá fognak baszni. Meg mindenki más. Mondjuk fának sosem volt jó lenni a hazában, de most, hogy Orbán Viktor pánikba esett a fenyegető energiakrízis miatt, vagy legalábbis úgy tett, mintha abba esett volna, tényleg elkezdhetnek rettegni.