Moszkva aranyáért

Atlétikai vb 2013

  • Szabó Gábor
  • 2013. augusztus 9.

C-közép

Beharangozó.
false

A minap, amikor elnyertük a 2021-es úszó-vb rendezési jogát, beszélgettem egy barátommal arról, hogy akkor most mégis mekkora durranás ez. Mármint, hogy mi úszó-vb-t rendezhetünk. Azt mondtam neki, hogy abban a kultúrkörben, ahova mi tartozunk vagy legalábbis tartozni próbálunk, ott alighanem ez a negyedik legnagyobb sportesemény…

Az olimpia, a foci- és az atlétika-vb után következik közvetlenül.

 

*

Márpedig ha ezt az okfejtést elfogadjuk – és nem nagyon látom okát, hogy ne fogadnánk el –, akkor az atlétika-vb a harmadik a sorban. És mivel idén sem olimpiát, sem pedig foci-vb-t nem rendeznek, az atlétikai vb, amelyik szombaton kezdődik Moszkvában, az idei esztendő alighanem legrangosabb sporteseménye lesz.

Persze a mi várakozásaink – és itt most szándékosan írtam várakozást és nem elvárást, hiszen elvárásaink aligha lehetnek egy sportolóval szemben – korántsem lehetnek olyan fényesek, mint voltak nemrégiben a vizes vb-n. Itt aranyakat egészen biztosan nem fogunk nyerni, legfeljebb aranyat. Egyet.
De az is hatalmas dolog volna, nem lévén a magyar atlétikának eddig még világbajnoka.

Erre a tényre talán sokan felkapják a fejüket, hiszen ennyire talán mégsem volnánk gyöngék, elég csak az olimpiai bajnokaink viszonylag magas számára gondolni. Ellenben atlétikai világbajnokságot csak 1983-ban rendeztek először, és az azóta eltelt 30 évet aligha lehet a sportág virágkorának nevezni minálunk. Még akkor sem, ha Kiss Balázs és Pars Krisztián révén ebben az időszakban is sikerült nyernünk két olimpiát.

*

A világbajnokság szombaton kezdődik. Fussanak tehát a Magyar Naranccsal s velem, aki a helyszínről közvetítem az Eurosport magyar nyelvű adásait, s amilyen sűrűn csak tudok, jelentkezem e bloggal is. Halló, itt Moszkva, itt Moszkva!

 

A blog a fogyatékkal élők sportját segítő Suhanj Alapítványt támogatja.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.