Pálos Máté

Arra számítottunk, hogy az igazi vita a folyóiratokat érintő forráskivonás miatt összehívott sajtótájékoztatón a lapszerkesztők és az NKA képviselői között zajlik majd, mégis a kuratóriumi tagok és Doncsev András vágtak a legtöbbször egymás szavába. Megoldás nincs, de pénz az talán lesz még.

Van valami vonzó, kukaborogató hevület abban, hogy az Építész Szakkollégium új, teljes egészében kétnyelvű magazinjának címe egyrészt az aktivizmus, a politikai engedetlenség, másrészt a csapás, rombolás képzeteit is felkelti.

A kevéssé árnyalt eredeti szerkesztői elképzelés - "Godard minden egyes nagyjátékfilmjéről külön-külön szerzőnek egy-egy tanulmányát tartalmazza ez a szöveggyűjtemény" - nem teljesen valósult meg a filmes könyvekre szakosodott kiadó vaskos könyvében. Szerencsére. Nemcsak azért, mert Godard-nál a játék- és dokumentumfilmek elhatárolása vagy a bő öt évtizeden átívelő életmű bevehetetlen gazdagsága nehézséget okoz, hanem azért is, mert a rövid elemzések sorozata kevés eséllyel rajzolta volna ki az életmű lényegét, szerteágazó hatástörténetét, aktualitását - és mi lenne egy nagy volumenű monográfia célja, ha nem éppen ez.

A kötethez a címnél valamivel közelebb visz a borítóról lemaradt alcím (A forradalom előtti Oroszország túlságosan is emberi tragikomédiája), amely már nem utal filmekre. A könyv törzsét kitevő alapos, a filmeket jelenetről jelenetre követő elemzések ugyanis valójában nem filmtörténeti vagy filmelméleti kontextusba ágyazódnak, és nem a poétikai mélyrétegek felfejtése felé haladnak.

"Ha jól belegondolok, Henrik Ibsen, Edvard Grieg, Edvard Munch jut kapásból eszembe a norvég kultúráról" - írja Józsa Márta a norvég irodalomnak szentelt lapszám egyetlen, e kissé hevenyészett mondattal együtt is szép esszéjében. Noha a tág téma ezúttal kevesebb teret enged a szerkesztői virtuozitásnak, mint a folyóirat legutóbbi, a pizsama, a kém vagy az át-tér hívószavakra felfűzött számainak esetében, a magas átlagszínvonalú, esetenként megrázó novellák és regényrészletek izgalmas és sokszínű gűjteményt adnak ki.

A hatvanöt tematikus lapszámot és bő két évtizednyi működést maga mögött tudó esszéfolyóirat a társadalomtudományok részterületei közötti párbeszédet hirdető nyitottsága, profizmusa és széles látóköre miatt kiemelkedik a hazai folyóiratok sorából, ám a szóban forgó összeállítás a szokottnál alacsonyabb hőfokon izzik, amit csak részben indokol, hogy ezúttal a "szabály" hívószava kevésbé izgalmas, mint az utóbbi három lapszámé (maszk, kéj, mese).