Ellenkezőleg: Varga az értelmezés során egy föld-levegő rakéta sebességével és magabiztosságával hagyja maga mögött a konkrét műveket és a tízes évek kultúráját, annak érdekében, hogy a világ tragikomédiájáról, "mai korunkról", "napjaink válsághelyzetéről" tehessen megállapításokat. A hat oldalon elintézett bevezetőben találjuk a fő célokat kijelölő mondatszörnyet: "A balzaci és nietzschei kulturális emlékek antinómiájának értelmezését és a bennük foglalt élmények további transzformációinak nyomon követését a forradalmi helyzetek előtti, Brecht szavaival 'jövendő - társadalmi - földrengéseket' előrejelző, előrezgéseiket jelentő kulturális és lelki 'komplexusok' feltárására igyekszem használni". Az ambiciózus feltárás alaptézise - "a kapitalizmus a talpáról a feje tetejére állítja a világot" - ehhez képest frappáns, fő kérdése pedig pofonegyszerű: miként vihető véghez a világot, a társadalmat és az emberi lelket helyére rántó forradalom, "a magasabb indítékok győzelme az alacsonyabbak felett". Saját szerepét mindebben Varga a "pszichoanalitikus leninizmus" kidolgozásában jelöli meg.
Azonban az nem derül ki pontosan, hogy e világjobbító eseménysor lehetőségeinek pontosan mi köze van a pszichologizáló melodrámát expresszív látványvilággal vegyítő Jevgenyij Bauer filmjeihez, és hogy minderről a szerző miért éppen a tízes évek orosz melodrámáit faggatja. Ugyanis a logikai ugrás áthidalására felskiccelt segédhipotézis - "az elmúlt évszázad sehova sem vezetett, körben forgott" és "ma az emberiség ott tart, ahol száz év előtt egy nép" - minimum merész, főleg, hogy Varga nem tesz erőfeszítéseket indoklására, ráadásul az állítást hivatkozás nélkül hagyja. Mert az, hogy a kétségtelenül dekadens orosz melodrámák társadalomképe a szerzőt a jelenkor világpolitikai folyamataira emlékezteti, nem tekinthető alapos érvelésnek, ahogy az a retorikai fogás sem hat a meggyőzés erejével, hogy a menetrendszerűen felcsendülő ihletett válságtirádákban a kapitalizmus és a tőke fogalmak közelében rendre a következő szóképek lepik el a szöveget: "fertőzet", "parazita", "bomlasztás", "techno-fasiszta apokalipszis", "végső genocídium", "rágógumi-kérődzés", "transzatlantidióta", "lelki eldurvulás".
Varga Anna - a Kaposvári Egyetem Művészeti Karának oktatási dékánhelyettese, a Mozgókép Tanszék vezetője - a műalkotásokat üveggömbként vizslató módszerének segítségével újra és újra ugyanazt állapítja meg a filmekről: azok vagy megjósolják és leképezik az elkerülhetetlen forradalmat, vagy - nem meglepő módon - megelőlegzik a filmtörténet későbbi állomásait. A tízes évek orosz némafilmje így egyszerre énekli meg a történelmet, előlegzi Antonionit, az Elemi ösztönt és A texasi láncfűrészes mészárlást. Joggal nevezhetjük elemzői túlkapásnak azt is, hogy Varga a pszichoanalitikus filmelmélet közhelyét felmutatva Hitchcock Szédülésének mélyelemzése során összegzi mondandóját.
A szöveg szerkesztői törődésért kiált. A nyolc fejezet nem fejt ki az egész könyvön átívelő gondolatmenetet, és a részek felcserélhetősége, a nehézkes nyelvezet, a feleslegesen bonyolított mondatok, a néhol szónokias hangütés, a pontatlanul hivatkozott filmcímek tovább nehezítik a kacskaringós esszé megértését, ahogy a lapok alsó sarkában futó pörgettyűs kézimozi sem teszi emészthetőbbé a könyvet.
L'Harmattan, 2011, 325 oldal, 2900 Ft
