Így a Józsa által említett norvég művészek sorát nemcsak a Scolar tevékenységének köszönhetően megismert Erlend Loe-val, Linn Ullmann-nal vagy Per Pettersonnal egészíthetjük ki, hiszen például aligha enged egykönnyen hideglelős szorításából Kjell Askildsen jégkristály-tisztaságúra csiszolt minimalista novellája, amelynek egyik leghosszabb mondata így hangzik: "Felálltam, kimentem az előszobába, felmentem a lépcsőkön, bementem Sam szobájába, úgy éreztem, a fejem egy tó fenekén hever." Egy befagyott tó fenekén, tehetjük hozzá a hó és a jég vissza-visszatérő motívuma miatt is: "Csönd van a barakkban, kényelmetlen csönd, mint a Giccecokka alatti jégbarlangokban" (Frank A. Jenssen). De ahogy a norvég szerzők is ügyesen játsszák ki és duzzasztják globális érvényűvé az őket körülvevő lokális jellegzetességeket, egyszerre kihasználva és átformálva a nemzeti sztereotípiákat, a lapszámon sem uralkodik el teljesen a közhelyszerű északi melankólia: Ingvar Ambjsrnsen üdítő nyerseségű novellájának főhőse a sarki kricsmiben szed össze egy finoman szólva kiismerhetetlen festőnőt, akinek "kisugárzásától ijedtében hasmenést kap, aki csak ránéz".
A Pap Vera-Ágnessel kiegészült szerkesztők és a fordítók munkáját dicséri, hogy a rövid, pár oldalas regényrészletek sem keltenek hiányérzetet, és novellaként is olvashatók.
64 oldal, 800 Ft
