A komolykodó és nyelvtörő folyóiratnév rejtélyét az első oldalon feloldja a közel tíz éve működő, két éve kisebb arculatváltáson átesett debreceni lap állandó mottója. A Foucault-tól vett idézet szerint "mindent szóra kell bírni", méghozzá úgy, hogy megteremtjük a róla való beszéd lehetőségét, majd beszélünk is róla, és ezzel létrehozzuk a kommentár, vagyis a szkholion másodlagos diskurzusát. A Szkholiont így nemcsak a stílusos borítódizájn és a tartalomjegyzékből azonnal átsütő sokszínűség miatt jó kézbe venni, hanem mert a fellapozással egy eleve nyitottként meghatározott szellemi térbe lépünk be, amelyben Szűcs Erika Kiersten közösségi hálózatokról szóló tanulmánya emlékeztet arra, hogy az írott kommentár dicsőítése nem valami elvont és ódivatú, a hétköznapoktól távol eső idea, hiszen például a Facebook like-jai és kommentjei is ezen az elven alapulnak. E 120 oldalas kommentárhálózatban könnyedén megfér egymás mellett Banksy szétcsapott telefonfülkéjének, Mitchell Elfújta a szél című regényének vagy a torture porn hatásmechanizmusának és a Neurosis metálzenekar pályaívének elemzése, nem is beszélve az igényesen összeterelt fiatal írókról. Kár, hogy a lapszám egyetlen interjúja - Balázs Zoltán beszélgetése Láng Zsolttal - a látható erőfeszítések ellenére inkább izgalommentes csevegés lett. Mindazonáltal a szövegek jól szerkesztettek, és az átlagszínvonaluk még akkor is magas, ha esetenként kiszámíthatók és bőbeszédűek. Az esszéisztikus tanulmányok és tanulmányosabb esszék nagyjából véletlenszerű keveredése sem okoz különösebb zavart, bár így a rovatszerkezet jelentőségét veszti. Messze kárpótol az átlagban kb. 23 éves (!) szerzők szövegeivel megtöltött lapszám üresjárataiért, hogy végig a párbeszéd iránt elkötelezett szellemi műhely lendülete érződik. (Évente két számuk jelenik meg, idén a tavaszi kimaradt. Kritikánkkal szeretnénk jelezni: várjuk a folytatást.)
2011/2., 122 oldal, ingyenes
