Folyóirat

Szkholion

Könyv

A komolykodó és nyelvtörő folyóiratnév rejtélyét az első oldalon feloldja a közel tíz éve működő, két éve kisebb arculatváltáson átesett debreceni lap állandó mottója. A Foucault-tól vett idézet szerint "mindent szóra kell bírni", méghozzá úgy, hogy megteremtjük a róla való beszéd lehetőségét, majd beszélünk is róla, és ezzel létrehozzuk a kommentár, vagyis a szkholion másodlagos diskurzusát. A Szkholiont így nemcsak a stílusos borítódizájn és a tartalomjegyzékből azonnal átsütő sokszínűség miatt jó kézbe venni, hanem mert a fellapozással egy eleve nyitottként meghatározott szellemi térbe lépünk be, amelyben Szűcs Erika Kiersten közösségi hálózatokról szóló tanulmánya emlékeztet arra, hogy az írott kommentár dicsőítése nem valami elvont és ódivatú, a hétköznapoktól távol eső idea, hiszen például a Facebook like-jai és kommentjei is ezen az elven alapulnak. E 120 oldalas kommentárhálózatban könnyedén megfér egymás mellett Banksy szétcsapott telefonfülkéjének, Mitchell Elfújta a szél című regényének vagy a torture porn hatásmechanizmusának és a Neurosis metálzenekar pályaívének elemzése, nem is beszélve az igényesen összeterelt fiatal írókról. Kár, hogy a lapszám egyetlen interjúja - Balázs Zoltán beszélgetése Láng Zsolttal - a látható erőfeszítések ellenére inkább izgalommentes csevegés lett. Mindazonáltal a szövegek jól szerkesztettek, és az átlagszínvonaluk még akkor is magas, ha esetenként kiszámíthatók és bőbeszédűek. Az esszéisztikus tanulmányok és tanulmányosabb esszék nagyjából véletlenszerű keveredése sem okoz különösebb zavart, bár így a rovatszerkezet jelentőségét veszti. Messze kárpótol az átlagban kb. 23 éves (!) szerzők szövegeivel megtöltött lapszám üresjárataiért, hogy végig a párbeszéd iránt elkötelezett szellemi műhely lendülete érződik. (Évente két számuk jelenik meg, idén a tavaszi kimaradt. Kritikánkkal szeretnénk jelezni: várjuk a folytatást.)

2011/2., 122 oldal, ingyenes

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.