NB I-es csapat edzője lett Gera Zoltán
Az egykori válogatott labdarúgó az első osztály utolsó helyén álló Kecskemétet fogja irányítani.
Az egykori válogatott labdarúgó az első osztály utolsó helyén álló Kecskemétet fogja irányítani.
Lesz nemzeti konzultáció – derült ki a kormányinfón. Orbán a Millenárison mond beszédet október 23-án. Megtudhattuk: ha Trump nyeri az amerikai elnökválasztást, hamar vége lesz az ukrajnai háborúnak, annak pedig a magyar gazdaságra nézve is lesz hatása
A 444 nem nagyon nyilvános finanszírozási formát tárt fel.
A Zalaegerszegi Televízió munkatársának tetszik a kormány új támogatási programja.
Elfajult a vita, véget ért egy politikusi karrier a zuglói taggyűlésen.
Visszavadították, olyan jól rejtőzik, hogy nem kap fényt a napelemes jeladó. 45 hektárt fésültek át a tetemét keresve, pedig él.
Augusztus elején indultak bálnafigyelő túrára a bátyjával és az unokaöccsével – ők nem élték túl.
Ha a hozzátartozók fizettek, az állandó ellátásra szoruló betegek tovább maradhattak az osztályán.
A MÁV közölte: a szigorú szabályok miatt nem volt más lehetőség, meg kellett várni a váltást.
Három magyar férfi került szóváltásba a biztonsági személyzettel, miután kitiltották őket a klubból.
Az ellenőrzés nélkül érkező orosz állampolgárok miatt.
Bárány Zsolt szerint több szakrendelés esetében „több, mint kétségbeejtő” a helyzet.