Dolgozik is, nyilatkozik is az M1-nek az operatőr

  • narancs.hu
  • 2024. október 16.

Belpol

A Zalaegerszegi Televízió munkatársának tetszik a kormány új támogatási programja.

Az M1 Híradója kedden este arról közölt riportot, miért kezdeményez újabb Nemzeti Konzultációt a kormánypárt.

A 444 feltételezi, a közmédia műsoraiba bedolgozó Zalaegerszegi Televíziónak föladhatta a leckét, hogy találjon olyan átlagembert, aki a politikusok és szakértők mellett elmondja a véleményét ebben a kérdésben, mert végül a tévé operatőre, Fábián Martin nyilatkozott.

A kormány új támogatási programjáról beszélt, ezt mondta: „mindenféle segítség az jó segítség nekünk is, hiszen most a párommal most éppen egy albérletben lakunk, és szeretnénk elindítani a saját életünket most már nagybetűsen”.

A Zalaegerszegi Televízió szerződésben áll az MTVA-val, rendszeresen készít riportokat az M1 hírcsatornának, az M2 Petőfi TV-nek, a Duna TV-nek, az M4Sportnak és az M5-nek a zalaegerszegi és Zala megyei eseményekről. Fábián Martin nem most került először a kamera túloldalára, mert 2022 elején szerepelt abban az összeállításban, amely azt mutatta be, mennyire népszerűek a kórházban a regisztráció nélküli oltási napok. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.