Facebookon keres orvosokat az érdi szakrendelő igazgatója

  • narancs.hu
  • 2024. október 15.

Belpol

Bárány Zsolt szerint több szakrendelés esetében „több, mint kétségbeejtő” a helyzet.

„Ha valakinek, akkor Önöknek bizonyosan nem kell ecsetelnem, milyen orvoshiánnyal küzdünk itt a Romicsban. Alig tudnék kiemelni olyan szakmát, ahol ne tudnánk azonnali belépéssel felvenni szakorvost, szakorvosokat” – írja az érdi Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény igazgatója a Facebook-bejegyzésében, amit a 24.hu vett észre.

Bárány Zsolt a posztban úgy fogalmaz, sok szakrendelés esetében „több, mint kétségbeejtő” a helyzet.

A szakmák, ahová leginkább keresnek orvost Érdre: ortopédia, neurológia, diabetológia, reumatológia, nőgyógyászat, szemészet, urológia. Bárány Zsolt azt írja, „a hagyományos (=elavult?) módszerek, a hirdetések látványosan nem hozzák meg a várt eredményt, a közvetlen keresések (orvos-igazgató, főigazgató kapcsolatokon keresztül próbál direktben fejvadászkodni stb) szintén kudarcot vallottak”. Hozzáteszi, a bejegyzések alatt általában letiltja a kommentelési lehetőséget, ám most kivételt tesz, hogy minél többen megosszák az „álláshirdetést”.

A lap felidézte, Bárány Zsolt nyáron szintén a Facebookon adott hangot csalódottságának, Takács Péter egészségügyi államtitkár kijelentésére reagálva. 

(Címlapképünk forrása: Facebook/Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„Nem attól lesz valaki fényművész, hogy egy épületre vetít”

Kilencedik alkalommal rendezték meg Pécsett a Zsolnay Fényfesztivált július elején. A város 28 pontján hazai és külföldi alkotók mutatták be helyszínspecifikus munkáikat, amiket négy nap alatt több mint százezer ember látott. Szervezőkkel és művészekkel beszélgettünk az esemény hazai és nemzetközi jelnetőségéről, az utóbbi években egyre népszerűbbé váló fényművészetről, valamint a mesterséges intelligencia e területen történő hasznosításának lehetőségeiről.

Jancsics Dávid korrupciókutató: Az Orbán család vagy a Matolcsy-klán működése új jelenség

Jancsics Dávid a Leukémia zenekar gitárosaként a hazai underground zenetörténethez is hozzátette a magáét, majd szociológusként az Egyesült Államokba ment, azóta a San Diego-i egyetem professzora. A magyarországi korrupcióról szóló doktori disszertációját átdolgozva idén magyarul is kiadták A korrupció szociológiája címmel. Erről beszélgettünk.

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.