Sághy Miklós

A nemzeti felsőoktatásról szóló törvény lex CEU néven elhíresült módosítása joggal keltett nagy felháborodást a magyar és nemzetközi tudós közösségben. Az elmúlt napokban sokan leírták már, hogy mennyire értelmetlen, mennyire káros Magyarország és Budapest számára a Közép-európai Egyetem (CEU) elleni kormányzati támadás. Mélyen egyetértve a CEU maradása mellett érvelő írásokkal, az alábbiakban néhány észrevételt tennék a kormány törvényjavaslatot kísérő különös indokaihoz.

A múlt év végén nyilvánossá tett felsőoktatási stratégiában olvasható a javaslat, miszerint be kell vezetni „az oktatók teljesítményközpontú előmeneteli rendszerét”, és ezzel összefüggésben „mérni kell az oktatói teljesítményt”. E megfogalmazás azt sugallja, hogy az előmeneteli rendszer jelenleg nem teljesítményközpontú, ezért szükséges a minőségi szabályzók bevezetése.

Orbán Viktornak a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban elhangzott előadását látszólag nem az indulatokat, szenvedélyeket célzó szónoklatok közé, hanem az érvelő beszéd műfajához kell sorolnunk.

Érdemes megfigyelni, hogy a szobordöntés hogyan lesz fenyegető jelenséggé. Mindenekelőtt úgy, hogy a közszolgálati Híradó mindent háttérbe szorító, túlhangsúlyozott eseményévé válik.

Szeptember közepétől új helyettes államtitkár, Maruzsa Zoltán irányítja a magyar felsőoktatást és tudománypolitikát. A helyettes nagy elánnal látott munkához: régóta húzódó ügyeknek kellett újra lendületet adni. De Maruzsa a felsőoktatást érintő eredeti ötletekkel is előállt az elmúlt hetekben. (Vagy legalábbis ő jelentette be őket.)

Egyszerű magyar állampolgárként próbálom elképzelni azt a vezetői értekezletet, ahol előállnak az új adók tervével. A gazdasági miniszter, az államtitkárok, helyettes államtitkárok, szűk szoknyás titkárnők, asszisztensek és ki tudja még, kicsodák a nemzetgazdasági hivatalból, de mind-mind nagyon komoly, fegyelmezett emberek, ülnek egy hosszú tárgyalóasztal körül, előttük állami tulajdonú papírvékony laptopok, táblagépek, iPhone-ok, ásványvizes palackok, kristálypoharak.

Schmitt Pál távozásának két, egymással szorosan összefüggő következménye van: egy politikai és egy tudományos. Az exállamfő a lemondása előtti héten adott kétségbeesett "interjúiban" meg a lemondást bejelentő beszédében e két területet megkísérelte egymástól elválasztani, mégpedig azért, hogy a tudományos közeg szerepét leértékelve államfői pozícióját megőrizhesse.