Legát Tibor

  • Legát Tibor

    Szerkesztő

Legát Tibor cikkei

„Nem adom a nevem” – interjú Koncz Zsuzsával

1969-ben jelent meg első nagylemeze, nemrég a harmincnyolcadik. A Kossuth-díjas előadóművésszel természetesen felelevenítettük a régmúltat is, ám nosztalgiáról szó sem lehetett. A teljes interjút karácsonyi számunkban olvashatják – az újságárusoknál még kapható.

"Összesíteni a Magyart" - Budapest születése

Tavaly ősszel volt 140 éve, hogy Pest, Buda és Óbuda egyesült, de Budapest születése nemcsak azt jelentette, hogy új fővárosa lett Magyarországnak. A városatyák álmaiban egy olyan, világszínvonalú metropolis képe lebegett, amely egyúttal a magyar nemzet nagyságának szimbólumává is válik.

"Ferde hajlamú, beteg nők" - Gyilkosság a Rákos-pataknál I.

Az 1960-as években a női homoszexualitásról szinte kizárólag orvosi könyvekben lehetett olvasni, "nemi eltévelyedésnek", máskor betegségnek mondták, viszont, ellentétben a férfi homoszexualitással, sohasem számított bűncselekménynek. A témáról nemhogy nem illett beszélni, úgy tűnt, mintha egyáltalán nem is létezett volna. Az alább felidézett bűncselekmény idején, 1963-ban a bűnügyi tudósítások elhallgatták, hogy az elkövetők leszbikusok voltak.

Határ kiút

A magyar-szlovák diplomáciai villongások mindennaposak, de azért a sikeres együttműködés sem csak a rendszámbizniszben merül ki. Immár három éve szerepel az UNESCO listáján a magyar-szlovák Novohrad-Nógrád Geopark projekt - több mint 1500 négyzetkilométeren. Talán épp áttekinthetetlensége miatt nem esett rá kellő reflektorfény, mi is csak arra jutottunk, hogy részleteiben lenyűgöző.

Őz Zsolt (1969-2013)

Elhunyt Őz Zsolt, a Vidámpark együttes alapítója, énekes-gitáros-szövegírója, lapunk egykori külsős munkatársa. Írhatnánk, hogy „hosszú betegség után”, hiszen hosszú évek óta küzdött alkoholizmusával, ebből fakadó súlyos betegségeivel, de ez utóbbiakat eddig sikerült rendre legyőznie. 44 éves volt. Van abban valami egészen hátborzongató, hogy épp a Vidám park bezárása után távozott. A „csepeli Lou Reedre” hat évvel ezelőtt készült riportunkkal emlékezünk.

Ráhúzták a koronát

Harminc évvel ezelőtt nem Kádárék szokásos alkotmányünnepe, a vízi parádé és a tűzijáték tette emlékezetéssé augusztus 20-át, hanem a Városliget felől áradó zeneszó. Két nappal korábban mutatták be az István, a királyt, ami igazából nem is színházi premier volt, hanem filmforgatás fizető közönséggel. Egyúttal Kádárék közvetett gesztusa.

Kövess minket: