Szeretettel Marikának! – Ómolnár Miklós Storyja

Több mint tizenöt év után távozott a rendszerváltás utáni időszak legsikeresebb hetilapjának, a Story magazinnak a főszerkesztője. Ómolnár Miklós az 1998. őszi első szám megjelenése óta vezette a bulvárlapot. Távozásának oka titokban maradt.

Június végén szűkszavú közlemény tudatta, hogy Ómolnár Miklós helyét Szalai Vivien veszi át a Story magazin élén, az esetet sem az érintettek, sem a lap új tulajdonosa (lásd Jött a Centrál című keretes írásunkat) nem kommentálta, mi több, Varga Zoltán vezérigazgató a munkatársakat is eltiltotta mindennemű nyilatkozattól, így – mivel az eset közvetlenül az Origo főszerkesztőjének leváltása után történt – rögtön megindult a találgatás. Annál is inkább, mert Ómolnár nem pusztán főszerkesztője volt a Storynak (és testvérlapjának, a Bestnek), de a magyar bulvársajtó legbefolyásosabb alakjai közt emlegették – kis túlzással ő maga volt a Story magazin. Ráadásul az új főszerkesztőnek, aki az elmúlt években luxusprostituáltakról, illetve Stohl Andrásról szóló könyveivel szerzett kétes hírnevet, legutóbbi műve az országgyűlési választások előtt megjelenő Zuschlag János-emlékirat, a Pártházból börtönbe volt: botránykönyvként hirdették, de inkább a Fideszhez könnyen köthető kampánygesztus volt.

 

Fotó: MTI

Ennél kevesebb is elég lenne, hogy Ómolnár távozása mögött politikai okot sejtsünk, ám forrásaink szerint inkább „személyes dolgok” állnak a háttérben – amit valamelyest alátámaszt az is, hogy a Varga Zoltán vezette Centrál napra pontosan ugyanakkor lett a Sanoma tulajdonosa, amikor a cég tán legjelentősebb bevételi forrását, az Első Mobilfizetés Elszámoló Zrt. nevű parkolócéget államosították.

Ómolnár Miklós sem adott interjút lapunknak, azt tudjuk csak, hogy nem vált munkanélkülivé, a HVG információi szerint július óta Schobert Norbert cégeinek kommunikációs igazgatója, és hamarosan egy közös vállalkozást is alapítanak. „Egy új online életmódportált szeretnénk indítani, ami reményeink szerint alaposan át fogja rendezni ezt a piacot” – nyilatkozott Schobert a lapnak.

Akárhogy is történt, a főszerkesztő távozásával lezárult a magyar bulvárújságírás történetének megkerülhetetlen fejezete, ugyanis az, ami a Story magazinnal történt az ezredforduló tájékán, példa nélküli a modern magyar sajtóban.

Irány az álomvilág!

Nem bízott semmit a véletlenre a holland VNU médiacsoporthoz tartozó Erasmus Press Kft., amikor 1998 szeptemberében 450 ezer példányban piacra dobta új hetilapját, a Storyt. A címlapon az akkor már egy éve halott, ám felejthetetlen Diana hercegnő mellett – kisebb méretben – a Demi Moore–Bruce Willis-páros, Sharon Stone, továbbá Lagzi Lajcsi és menyasszonya volt látható. A lap kiadója reményét fejezte ki, hogy az új magazinnak hétről hétre legalább 300 ezer vásárlója lesz, s elmondták azt is, hogy három évre előre készítették el üzleti tervüket. Ami a formátumot illeti: noha a kevés szöveg – sok színes kép elv dominált, a lapot szerény minőségű papírra nyomták, így olcsóbban lehetett árusítani, mint a többi, kifejezetten nőknek szánt hetilapot – az első szám hetven forintba se került.

Mindez persze kevés lett volna a Story rövid idő alatt elért hihetetlen sikeréhez. Ami főleg annak volt köszönhető, hogy nyíltan egy olyan – még a legkönnyedebb lapok számára is szégyellnivaló és rangon alulinak számító – módszerrel álltak elő, ami vegytiszta formájában addig ismeretlen volt a hazai piacon. A Story ugyanis kizárólag a sztárokkal, főleg azok magánéletével foglalkozott, s minden egyéb, a lapban megjelenő tartalmat ennek rendelt alá. Noha a kiadó elsősorban azt hangsúlyozta, hogy itt az első olyan hazai bulvárhetilap, amely mögött komoly nemzetközi háttér áll (ugyanezzel címmel a VNU Hollandiában, Belgiumban, de Csehországban is adott ki hetilapot, s a magyarral egy időben még egy sor kelet-európai országban elindította a magazint), de ennél sokkal többet számíthatott a konkurencia teljes hiánya. A legsikeresebb női hetilapok, a Nők Lapja vagy az annál jóval könnyedebb hangvételű Kiskegyed sem ígért ennyire leegyszerűsített tartalmat – miközben valójában az sem volt teljesen világos, hogy az 1990-es évek végén Magyarországon ki tekinthető sztárnak.

„Amikor a VNU megjelent a magyar médiapiacon, azt deklarálta, hogy a legnagyobb női­magazin-kiadóvá akar válni, s ennek megfelelően kezdte el kialakítani a portfólióját – emlékszik vissza Szabó György, a későbbi Story-tulajdonos Sanoma Media Budapest Zrt. volt vezérigazgatója, az egyetlen olyan, a Story magazinhoz köthető személy, aki névvel is hajlandó volt lapunknak nyilatkozni. – A Story Belgiumban nagyon népszerű volt, az lett a feladat, hogy a lapot a magyar viszonyoknak megfelelően alakítsuk ki. Eljött a belga főszerkesztő, hogy útbaigazítson minket, ám mindannyian éreztük, hogy az a szúrós tartalom, ami rájuk jellemző, nálunk nem nyerő. Így végül teljesen más lett a magyar változat, mint a belga. Mindez leginkább Ómolnár Miklós érdeme, aki nemcsak felismerte, hogy nálunk nem fog működni a szúrósabb hangvétel, de erről meg is győzte a VNU embereit. Miklós tudta, hogy a magyar sztárok bojkottálnák a lapot, ha negatív hangvételű cikkek jelennének meg róluk, így végül, ha nem is kooperatív, de a sztárokat bevonó koncepció lett az uralkodó.”

A Story elsősorban arra utazott, ami a háziasszonyokat érdekelheti a sztárok életéből. „Elégítsük ki azt az igényt, hogy én többet tudok a sztárok életéből, mint a szomszédom. Egyértelműen nem paparazziszemléletet, inkább békességet akartunk” – emlékszik vissza Szabó. Ezt aztán maradéktalanul sikerült akkoriban – és még hosszú éveken át – megvalósítani, s ennek az az egyszerű felismerés volt a kulcsa, hogy a magyar olvasó inkább az álomvilágot kedveli, nem az erőszakot, a disz­nóságot és a nagy leleplezéseket. Ezt a szennyes kiteregetésében utazó lapok teljes kudarca is igazolja: a kifejezetten erre szakosodott újságok, mint a Kacsa vagy a Pssszt!, nem a rágalmazási perek, hanem az érdektelenség miatt mentek csődbe.

Bulvárpápa születik

Az induláskor főszerkesztőnek az akkor 44 éves Ómolnár Miklóst szemelték ki, akinek addigi pályafutására senki nem mondhatta, hogy ne lett volna fordulatokban gazdag. Rádiós újságíróként vált ismertté; fiataloknak szóló, „lakossági szolgáltató” jellegű műsorokat készített, de hetilapokban is jelentek meg írásai, például a Képes 7-ben. Ómolnárt pályakezdőként elsősorban a hétköznapi, társadalmi problémák foglalkoztatták, illetve az akkoriban szintén „hétköznapi társadalmi problémának” számító könnyűzene. Két könyve is megjelent a témában a rendszerváltás előtt: a Rock napszámosai a színpadi technikusokról, a Pengék és halak Radics Béláról szólt, miközben rádiós állását is megtartotta. Sosem volt pártkatona, egykori kollégái szerint „ügyes, laza srác” volt, aki mindig olyan dolgokba kezdett, amelyek nemcsak erkölcsi, de anyagi sikerrel is kecsegtettek. Jó példa erre az 1989 márciusában – a Koltay Gábor nevével fémjelzett Szabad-Tér Kiadónál – megjelent 12 nap, amely… c. könyve, ami egy 1956-os sajtószemle és memoárgyűjtemény, még a „kiegyensúlyozottság jegyé­ben”: nemcsak Sinkovits Imre vagy Mensáros László, de özv. Mező Imréné visszaemlékezése sem maradhatott ki belőle. Egykori kollégái szerint puszta véletlen, hogy a sokoldalú rádióst találta meg az újjáalakuló Független Kisgazdapárt azzal, hogy indítsák újra a régi pártlapot, a Kis Újságot. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy 1990-ben Ómolnár a káderhiánnyal küzdő FKgP választási listájára is felkerült, s parlamenti képviselő lett. „Aztán amikor az országos listát állították össze, felhívtak, hogy voltam-e valaha az MSZMP tagja. Mondtam, hogy dehogy voltam, miért, kellett volna? Azt felelték, hogy nem, csak azért kérdezik, mert az országos lista első 18 helyéért nagy volt a vita, onnantól viszont nem olyan könnyű neveket találni: mit szólnék hozzá, ha felkerülnék a 19. helyre, biztosan nem fogok bejutni. Ezt egyfajta polgárpukkasztásként is megéltem, hogy a Magyar Rádió szerkesztőjeként elmegyek kisgazda lapot csinálni” – nyilatkozott később. Képviselőként semmi emlékezetes nem fűződik a nevéhez, hacsak az nem, hogy az Antall- és Boross-kormányhoz hű, ún. harminchármak tagjaként könyvet írt a szakadár Torgyán Józsefről (Torgyán a kapuk előtt, Héttorony Kiadó, 1992), ám 1994-ben – ahogy képviselőtársai többségének – neki is véget ért a politikai karrierje. Pedig – ahogy egyszer nyilatkozott – „így utólag nézve annak is volt legalább húsz százalék esélye, hogy felajánlanak nekem egy miniszteri tárcát”.

A politikai kalandtúra után Ómolnár a Danubius Rádiónál kötött ki, de ami sokkal fontosabb, megkínálták az akkor már a VNU tulajdonában lévő Ifjúsági Magazin főszerkesztői posztjával is. (A VNU 1992-ben az Ifjúsági Lap- és Könyvkiadó Vállalattal közösen hozta létre az Erasmus Press Kiadói Kft.-t, a kiadó portfóliójába kezdetben 14 kiadvány tartozott: az Ifjúsági Magazin, a Fakanál, a Füles és a Füles rejtvénylapcsalád 11 tagja – L. T.) Tulajdonképpen ez volt a belépője a bulvár világába. Az egykori KISZ-lapból – amit főleg popzenei és szexuális felvilágosító tartalma miatt az 1960-as évektől milliók olvastak, a rendszerváltás után viszont már a kutya sem volt kíváncsi rá – színes-szagos tinimagazin lett, sok új olvasóval. Vélhetően ennek köszönhető, hogy a VNU főnökei neki szavaztak bizalmat, amikor útjára indították a Storyt. Arra viszont valószínűleg sem ők, sem maga a megbízott nem gondolt, hogy ez a munka jelenti majd karrierje csúcsát, s hamarosan a legbefolyásosabb médiaszemélyiségek között tartják majd számon.

Jimmy, haza, család

„Amikor felkértek, nekem is gyorsan be kellett vallanom, legalább saját magamnak, hogy halovány sejtelmem sincs arról, amire vállalkoztam. Nagy szerencsém volt a lapot indító holland tulajdonú VNU-val, mert úgy találkozhattam egy multicég logikájával, hogy nem tettek rajtam erőszakot. Persze fújták a magukét, de hagytak mozgásteret, hogy bizonyíthassak. Utóbb persze kiderült, hogy 80-90 százalékban nekik volt igazuk, ugyanakkor elfogadták, hogy itt bizonyos dolgok másként működnek, s nem vártak el tőlem szolgai alkalmazkodást” – nyilatkozott 2003-ban Ómolnár, ám kollégái szerint a főszerkesztő ötletei, szorgalma, következetessége, s nem utolsósorban az, hogy jól válogatta meg munkatársait, azt bizonyítja, hogy neki sem csak 10-20 százalékban lett volna igaza.

„A hollandok köpni-nyelni nem tudtak, amikor meglátták, hogy kik nálunk a sztárok. Ők a királyi családhoz, jóképű focistákhoz, fotómodellekhez voltak hozzászokva. Mi meg Demjén Rózsival, Lagzi Lajcsival, Charlie-val jöttünk… Azt kérdezték, kik ezek a leharcolt figurák? De bíztak bennünk, a példányszám pedig minket igazolt” – mondja a lap egyik régi munkatársa, aki arra is emlékszik, mi volt a korai stratégia. „Hegyekben álltak a külföldi bulvárhetilapok, az OK!, a Hello!, a Bunte, azoknak a címlapja volt a mérce, nekünk is olyat kellett kitalálnunk. Miklós tényleg mindent megtett a hatékonyság érdekében, még azt is el tudom róla képzelni, hogy megszámolta, hány betű van egy jó címlapon, hogy vonalzóval lemérte a képeket. Különben nem volt itt semmiféle nagy titok, ugyanaz volt a képlet, mint száz évvel ezelőtt. Adjunk olyan címet, amit a rikkancs üvölteni tud. Hogy nincsenek már rikkancsok? Nem baj, akkor is!”

„Jól ismertük fel, hogy a tömegeknek nem szükséges az igényes papír. A minőséget nagyon jól eltaláltuk, mert olcsóbbá tudta tenni a lap árát. Semmilyen más VNU-országban nem értek el ilyen hatalmas példányszámot – emlékszik vissza Szabó György, ám arról sem szabad megfeledkezni, hogy tizenöt Ómolnár is kevés lett volna a sikerhez, ha a Story nem a legjobb pillanatban kerül a piacra. – Persze el lehetett volna rontani, például ha nem a helyi igényeknek megfelelően pozicionáljuk, de Ómolnár és jól megválasztott munkatársai pont ebben voltak zseniálisak” – teszi hozzá.

A sikerhez legalább ennyire fontos volt az is, ami 1998-ra egyértelművé vált: a rendszerváltás idején indult megszámlálhatatlan sajtótermékből szinte kizárólag azok maradnak életképesek, amelyeket szárnyai alá vesz és a saját rendszerébe illeszt valamelyik nagy kiadó. Különösen állt ez a könnyedebb stílusú lapokra. Ugyanekkor erősödött meg a nemzetközi piacon is jól teljesítő Blikk, és dőlt be konkurenciája, a kizárólag Magyarországon ismert Mai Nap. A Story mögött is egy multinacionális cég állt, ami nemcsak pénzt, de know-how-t is hozott, ráadásul olyan elemekkel is támogatni tudta a hatékonyságot, mint például a piackutatás. De a Story sikeréhez kellett még valami: az egy évvel korábban indult kereskedelmi tévék, ahol az új, magyar s immár a bulvárigényeket is maradéktalanul kielégítő sztárok születtek. Ők váltak aztán a Storynak köszönhetően már-már családtaggá. A lapnál dolgozó újságírók legfontosabb feladatává az aktuális sztárral (a celeb kifejezés akkor még ismeretlen volt) való folyamatos kapcsolattartás lett, amibe akár baráti viszony kialakítása is beletartozott.

„Az volt a lényeg, hogy a célcsoport, vagyis az egyszerű háziasszonyok, a »Marikák« olyan információkhoz is hozzájussanak kedvenceikről, ami addig nem érdekelte az újság­írókat. Itt viszont megfordult a dolog. Huszadrangúvá vált, hogy az adott színművész éppen milyen premierre készül, az volt a fontos, hogy mivel pácolta be a húst a kerti partiján – meséli a lap egyik volt munkatársa. – Ám mivel csak nagyon kevés olyan sztár volt, akivel el lehetett adni a lapot, kulcsfontosságúvá vált a folyamatosság. Ha hírét vettük, hogy X meg Y együtt mutatkozott egy rendezvényen, és valami kezd kialakulni közöttük, a fotósnak olyan képeket is kellett készítenie, amiket később, a szakítás után lehet majd felhasználni. Szóval, volt dráma, olykor tragédia is, de az egész leginkább egy véget nem érő szappanoperához hasonlított.” Akkoriban még taroltak a dél-amerikai szappanoperák, leginkább épp a célközönség körében.

„Kezdettől fogva jó kapcsolatban álltunk a kereskedelmi csatornákkal, és ez elsősorban a barterkapcsolatokban nyilvánult meg – mondja Szabó György. – Megjelentettük a sztárjaikat, írtunk a műsoraikról, cserébe ők hirdettek bennünket. Azokat a celebeket, akiket nem kötött szerződés a csatornához, önszorgalomból hype-oltuk. Ez főleg a mi érdekünk volt, hisz valamivel meg kellett tölteni az újságot.”

A kezdeti Story legnagyobb sztárja Zámbó Jimmy volt. A lap történetének legnagyobb, közel 500 ezres példányszáma az ő 2001-es tragédiájához köthető, ám Zámbóval már életében is átlagon felüli eredményt tudtak elérni. De az, hogy hosszú időn át nem jelenhetett meg a lap róla szóló friss hír nélkül, kijelölte a Story „megbecsültségét” is a magyar sajtóban. Noha mai szemmel nézve Zámbó Jimmy jóval magasabb nívót képviselt, mint a mostani bulvárhősök, akkor sokak számára ez jelentette a vegytiszta ízlésterrort. Például amikor 2000 nyarán olyan kép jelent meg róla, hogy félmeztelenül lovagol, a vele készült interjúban pedig arról beszélt, hogy mennyire elégedett a külsejével… Mivel az efféle tartalmak domináltak, a Storyt sokan tartották vállalhatatlanul kínosnak, s a rekordeladásokat is azzal magyarázták, hogy a szerkesztők alacsonyra tették a lécet.

„Tudomásul kell venni, hogy a totális tömegtermelés korában élünk, másrészt a filozo­fálgatásra hajlamosak fogalmazhatnak úgy is, hogy fogyasztói oldalról nézve ez egyfajta proletárdiktatúra kora. (…) Ebben a »fogyasztói proletárdiktatúrában« az átlagember azzal áltathatja magát, hogy ő is részesülhet mindabból, ami korábban csak a kiváltságosoknak adatott meg. Sétálni akar hát a Louvre-ban, meg akarja nézni Sisi kastélyát Korfun, márkás ruhákba akar öltözni, bennfentes akar lenni
a híres emberek világában.
A mé­diát nagyobbrészt ezen a
szűrőn át tekinti információs eszköznek, amúgy legfeljebb azt várja el tőle, hogy szórakoztassa. A magyar sajtó­pia­con még újdonságnak hat eme tömegigénynek – a hamburgergyártás logikáján alapuló – kielégítése” – nyilatkozott Ómolnár 2003-ban, máskor viszont arról beszélt, hogy a cseh Storyban Jiří Menzelnek van önálló rovata, ő pedig Esterházy Pétertől rendelt cikket, de az író válaszra se méltatta.

A Story a legnagyobb példányszámokat Zámbó Jimmy halála idején (2001 eleje) érte el, de a 2008-as válságig annak ellenére produkált minden nehézség nélkül háromszáz­ezer fölötti példányszámot, hogy az internet elterjedése miatt folyamatosan csökkentek a nyomtatott sajtó eladásai. „A Story annyira gyorsan és ügyesen jelent meg, hogy később már nem lehetett megszorongatni. Voltak próbálkozások a konkurencia részéről, az Axel Springer például kijött a Party magazinnal, de pár hónap után belátták, hogy ezen a piacon a Story mindent letarolt” – mondja Szabó György. Ehhez kellett az is, hogy a lap körül mindig történjen valami, ha csökkenni látszik az érdeklődés. „A Story jól eltalált márkanév, ezért szükség volt rá, hogy ezt maximálisan kihasználjuk. Akkora figyelem irányult a magazinra, hogy azt később könnyű volt már transzferálni a bevezetendő új termékekre, például a Story tévére, de még a Story gálára is – ezek egyébként független elszámolású önálló egységek a cégcsoporton belül” – teszi hozzá.

Fő az olvasó

Szabó szerint a 2000-es évek elején a Story a VNU, majd a céget megvásároló finn Sanoma legfontosabb terméke volt, és még azt is megengedhették maguknak, hogy házon belül teremtsenek neki afféle „kiegészítő konkurenciát”: 2002-ben indult a Best magazin, amely a fiatalabb, iskolázottabb nőket, ahogy házon belül nevezték, az „Andreákat” próbálta megszólítani. „Behoztuk az átlagember tematikáját, a Storyban csak a celebek, a Bestben az átlagember is megjelent, de a profitabilitás szempontjából egynek tekintettük a két hetilapot. Ez már csak azért sem okozott nehézséget, mert a Bestnek is Ómolnár lett a főszerkesztője” – mondja Szabó György.

A Story (és a Best) éveken át a hetilappiac legjobban menő terméke volt, viszont az interneten labdába sem tudott rúgni, ami a jövője szempontjából kulcsfontosságú lehet. A 2007-ben elindult Story online önálló tartalom nélkül jelenik meg, leginkább a nyomtatott lapot hirdeti. „Hirdetőink számára a klasszikus magazinolvasó célcsoport volt a fontos, ezért egyáltalán nem preferálták a netes tartalmat. A Story online azért nem lett önálló site, mert nem tudná magát eltartani – mondja erről Szabó György, annak pedig nem sok értelmét látták, hogy a nyomtatott Story nyereségéből finanszírozzanak egy veszteséges terméket.

Annál is inkább, mert a 2008-as válság után nemcsak a hirdetési bevételek csökkentek drasztikusan, de a Story vezető helye is megszűnt a Sanomán belül. Ennek okát Szabó György leginkább abban látja, hogy a példányszám alakulása mindig azon múlott, hogy a két kereskedelmi tévé hogyan termeli ki a celebeket. „Az olvasók a válság után inkább preferálták a Nők Lapját. Mivel kevesebb pénzük volt, a korábbiaktól eltérően már nem vehették meg mindkét lapot, választaniuk kellett, és inkább a most körülbelül 220 ezer példányban eladott Nők Lapját választották.”

Ennek ellenére a Story – bár soha nem a reklámbevételek, hanem az eladott példányok jelentették fő bevételi forrását – ma is nyereséges, jelenlegi vásárlóközönsége 160-170 ezres, ami mindenképp irigylésre méltó egy olyan piacon, ahol a 30-40 ezer eladott példány is fantasztikus teljesítménynek számít. Ám a lap új tulajdonosa sem hagyhatja figyelmen kívül, hogy a megváltozott olvasói szokások, legfőképpen az internet elterjedése miatt sem Ómolnár Miklóssal, sem mással nem lehet a kezdeti sikert megismételni. A Story által csúcsra járatott „fogyasztói proletárdiktatúra” nem ért véget, de már más terepen zajlik.

Jött a Centrál

Júliusban újabb médiabirodalom került magyar kézbe: a hazai magánszemélyek és intézményi befektetők kezében lévő Centrál Média­csoport Zrt. megvásárolta a nyomtatott sajtó legsikeresebb vállalkozását, a tavalyi 17,3 milliárd forintos nettó árbevételt elérő, addig finn többségi tulajdonban lévő Sanoma Media Zrt.-t. Magyarország második legnagyobb
médiabirodalmának termékei összesen 5 millió fogyasztóhoz jutnak el, olyan lapokkal, mint a nagy múltú Nők Lapja, a műsorújságok piacvezetője, a Színes RTV vagy a Story.
A csomagban nemcsak hagyományos és internetes lapok, hanem digitális és e-kereskedelmi termékek, sőt két tévécsatorna (Story4, Story5) is van.

Az eladást megelőzően, még a választások előtt a Magyar Nemzet közreműködésével volt némi hisztériakeltés a cég, egészen pontosan a Story Tv csatornáján induló, ellenzékinek kikiáltott híradó körül, de nyárig az adásvételt nem nagyon firtatta senki. Annál is inkább, mert korábban is szó volt arról, hogy a finnek eladnák a Sanomát, és legfeljebb az volt a kérdés, hogy mikor, illetve hogy egyben vagy külön-külön, az értékesebb termékekre kihegyezve. Meg az, hogy ki lesz a vevő. A Varga Zoltán vállalkozóval „arcosított” hazai pénzügyi csoport korábban semmiféle szerepet nem töltött be a médiapiacon, ám a TV2 eladása óta már nem akkora meglepetés az efféle üzletmenet.

„A Sanoma Media Budapest komoly múlttal rendelkező vállalat, amely értékes befektetést jelent nekünk hosszú távon. Hiszünk a Sanoma-portfólióhoz tartozó erős brandekben, és hiszünk a munkatársakban, akik ezeket felépítették. A célunk az, hogy Magyarország második legnagyobb médiavállalkozását megújítsuk és hosszú távon tovább üzemeltessük” – mondta Varga Zoltán még áprilisban. A hírek szerint az új tulajdonos – egyelőre – nem tervez radikális változásokat, noha azonnal megkezdte a portfólióelemek részletes átvilágítását és átszervezését, ami „elsősorban a központi költségek csökkentését és a vállalat működési hatékonyságának javítását célozza”. Tudomásunk szerint az új tulajdonos első lépése az volt, hogy radikálisan csökkentette a bedolgozók honoráriumát, ami egyáltalán nem szokatlan a hazai lapoknál.