- sisso -

Isten szereti a magyar buzikat, szivárványuk mély és pasztellszíneit egyaránt. A büszkeség napi felvonuláson sütött is le a nyári nap sugára az ég tetejéről, de csak módjával, mert a jóisten, mindentudásából kifolyólag, azt sem hagyta figyelmen kívül, hogy fölösleges sütnie oly nagyon, a tömegnek úgyis nagy melege vagyon. Kellemes, napos-szellős délutánt töltöttünk ismét együtt.

A magyar származású izraeli írónő Oly nagyon szerettem című (Múlt és Jövő) könyvének bemutatójára érkezett szülővárosába, Budapestre. Az önéletrajzi ihletésű, dokumentarista regény a század elején egy budapesti ortodox családban született nő meghurcoltatásáról és szabadságharcáról szól, nem kifejezetten a holokauszt kapcsán.

Siófokon él és ír, egyedül neveli két fiát, angolt tanít, a Kurírnál volt tudósító, majd a már szintén megszüntetett Balaton tévénél szerkesztő-riporter. Most pr-os. Második regénye eddig két német kiadást ért meg. A X. Budapesti Könyvfesztiválon dedikálta a Mi az ábra? című harmadik regényét. Ebből az alkalomból találkoztunk vele, hogy kikérdezzük a politikai szatíra hátteréről és a vidéki írónő sorsról.

A Párizs-Kijev-Révkomárom-Djakarta-Újpest tengelyre fűződik fel az a történet, amelynek során az egykori szovjet flotta folyami kő- és tankszállító hajójából összművészeti kultúrhajó lett a budai rakparton. Mi más lehetne ez a vízi csoda, mint egy nemzetközi összeesküvés?

"A világ a nő csípőjében ringatózik" - mondja az arab férfi. Ezt persze ma már a magyar férfi is nyugodtan mondhatja, hiszen jól érzékelhető méreteket öltött a hastánc iránti érdeklődés nálunk is. Ezt az évente megrendezett helyi seregszemlék és a gombamód szaporodó, egzotikus fantázianevű tanárok által alapított iskolák tanúsítják. A nép-szerűség biztos jele, hogy a jelenségnek már nép-nemzeti vonulata is van, amely szerint a magyar nők az őshazából hozták magukkal a hastáncoltatás tudományát.

Folyóiratot szerkeszt, tanulmányokat ír, minisztériumi főigazgatóságot vezet, tanított az ELTE szociológia szakán, írt feminizmustörténeti könyvet, vezetett családsegítőt, tanulmányozta a szegénységet. Ma a női esélyegyenlőséggel foglalkozik.

Novák Angélát, az egykori transzszexuális dívát 2000 szeptemberében elvégzett átalakító műtétje óta olyan nővérünknek tekinthetjük, aki hivatalosan is velünk együtt bukdácsol a női identitás útvesztőiben. Most 25 éves.

A világ egyik legősibb, a Távol-Keletről származó stratégiai játéka a gó. Európában a XIX. században vált ismertté, nálunk azonban leginkább csak kétbetűs szó a keresztrejtvényben. Pedig akadnak magyar játékosok, sőt hazai versenyek. Suh Dae Von, Dél-Korea magyarországi nagykövete idén már második alkalommal karolta fel azt a versenyt, amely a hangzatos II. Budapesti Nemzetközi Badukverseny nevet kapta.

Tűsarok: Te voltál az első kereskedelmi média arc, olyan

Extravagáns, fekete komédia, kifejezetten megfelel a rajongótábor elvárásainak, sőt felfogható egy meghívónak a fanklubba azok számára is, akik eddig kimaradtak.

AKaash (hindiül = ha) című táncdarab (látvány: Anish Kapoor, zene: Nithin Sawhney) koreográfusa a indiai Akram Khan, aki egyébként a londoni Royal Festival Hall vezető koreográfusa is. Köze nincs a Kelet ma oly divatos kulturális kizsákmányolásához, ami talán a musicalek és a gyatra diszkók szintjén éri el a mélypontot. Módszere szigorúan formalistának tűnik. Azt persze tudnunk kell, hogy ha mi, nyugatiak, akik a mesés Keletből leginkább a színeket és formákat élvezzük, megfosztanánk a jelmezeitől és kellékeitől egy kathak táncost, és egy magas nyakú, sötét garbót adnánk rá, igencsak formalistának tartanánk a mozdulatait. Hosszas tanulmányokat kellene folytatnunk, ha azt alaposan szeretnénk megérteni. Tudnunk kellene, hogy a hindu istenek viselkedéséhez kapcsolódó jelképrendszerek különféle ritmusmintákat és mozdulatsorokat jelentenek. Ganésa, az elefántfejű például a lengő mozgás (3 taktus), Krisna, a furulyázó isten (4 taktus) a huncut szökellés, Siva, a pusztító (7 taktus) az erőszakos és kirobbanó mozdulatok őrzője. Mindegyik minta egy négy taktusból álló fázisban kap helyet. És persze tudnunk kellene, hogy mindez mi a fenét jelent.

Az énekes-hegedűs Iva Bittová a cseh zenei élet legfontosabb és általunk leginkább ismert képviselője Karel Gott után. Az avantgárd, a pop, a népzene és a klasszikus zene elegyéből mára messziről felismerhető zenei stílust hozott létre. Szeptember 20-án és 21-én a Nederlands Blazers Ensemble nevű holland kamarazenekarral lépett fel a Trafóban, a Come Dearest (Gyere Drágám!) című új programmal. Ivát sokan artisztikusnak tartják, de még többeket nyűgöz le a tehetsége és a hangja mellett az a gyermeki, egyedi játékos stílus, ami még a nem komolyságukról híres hollandokat is levette a lábáról.