Film: Fekélybeszéd(Fliegauf Benedek: Rengeteg)

  • - sisso -
  • 2003. szeptember 11.

Zene

Biztos nem lesz közönségfilm, hiszen kit érdekelne közvetlen környezetének lelki pestise nagytotálban, groteszk nyomorúsággá fokozva, kiváló dialógusokban, helyenként zavaróan hosszúra vágva. Pedig nagyon is élet közeliek a történetek, az a szám szerint hét darab, hogy a kabbalisztikának is adózzon a művészet.
Biztos nem lesz közönségfilm, hiszen kit érdekelne közvetlen környezetének lelki pestise nagytotálban, groteszk nyomorúsággá fokozva, kiváló dialógusokban, helyenként zavaróan hosszúra vágva. Pedig nagyon is élet közeliek a történetek, az a szám szerint hét darab, hogy a kabbalisztikának is adózzon a művészet.

A film erőssége és gyengesége is ez a hétfelé aprózott, ám keretbe foglalt szerkezet. Nagyokat lehet empatikusan borzongani a déja vu hálójában, és nagyokat lehet ásítani egyik-másik mellékszálon, ahol túlszalad a testüknek csak egy-egy részletét mutató párosok (egyszer triász) dialógusainak hossza az addig kényelmesnek mondhatón. Egyik másik etűd persze telitalálat, mindjárt az első is, ami azt a képtelen helyzetet vázolja, amikor valaki arra ér haza, hogy egy idegen öngyilkosjelölt, aki addig az ágyában aludt, egy kutyát tukmál rá, mondván, hogy az őt kiválasztotta magának. De nagyon tetszett nekem, amikor az ifjú férjen elkezd lötyögni az apaszerep, amint a lánya melle növésnek indul, vagy a hülye picsa feleség, aki empátia hiányában módszeresen készíti ki a férjét, mint az általam ismert kapcsolatok nyolcvan százalékának női résztvevői, teljes joggal. A színészek mind amatőrök, elképesztő természetességgel nyilatkoznak. Üdítő, hogy nem kell megfeleltetni a szereplőket a mindenkori szemleüdvöskéknek, ügyeletes macsóknak vagy született sármőröknek. Maximum az dereng, hogy egyszer mellettem ültek a Ráckertben, korsóval legyalult fejjel. Így a néző nyugodtan átadhatja magát a közös elfekélyesedésnek, már amennyiben nem zavarják túlzottan a dramaturgiai mellényúlások.Lényeg, hogy hordozzuk ezeket a vélt vagy valós lelki sérüléseket mi mindannyian, amelyeket Fliegauf egy pszichoanalitikus kéjelgő kegyetlenségével tár fel. Tobzódunk. A kerthelyiségben, az aluljáróban, a Tony and Guy fodrászüzletben, az utcán, a gangon ott vagyunk és vágyunk a boldogult betegek között mi is feketében. És ha egy kicsit is végiggondoljuk ezeket a tulajdonképpen rémes történéseket, amelyek amióta világ a világ történnek velünk - ergo az élet egy iszonyat, és nem a brazil partvidék -, akkor mi is úgy járkálunk majd a plázák vagy a gyorsétkezdék embererdejében, mint ahogyan a kamera pásztáz a film végén a tömegben.

- sisso -

A Mokép bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter-Orbán Viktor: 2:0

Állítólag kétszer annyian voltak az Andrássy úti Nemzeti Meneten, mint a Kossuth térre érkező Békemeneten, ám legalább ennyire fontos, hogy mit mondtak a vezérszónokok. Magyar Péter miszlikbe vágta Orbán Viktort egyebek mellett azzal, hogy saját szavait hozta fel ellene. Aztán megjött a Ryanair.

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.