A legősibb női táncforma, a hastánc Észak-Afrika és Egyiptom környékén, illetve Törökországban keletkezett. Elterjedt több arab országban, később átkerült Európába és a tengerentúlra, aztán onnan, revüelemekkel tarkítva, kissé kommercializálódva ismét visszatért az anyaországok szórakoztatóiparába mint egyentánc. Ez utóbbi változatot nevezik ma Raqs Sharqinak.
A modern hastánc története a diverzitásról szól, amely az 1893-as Chicagói Világkiállítástól datálódik, ugyanis itt mutattak be egy algériai falut, amelyben táncosnők szórakoztatták a látogatókat. A sztár Little Egypt és kolléganői azonmód felkorbácsolták az utánzók és a mocskolódók figyelmét. A műfaj elindult újkori hódító útjára, és attól kezdve színésznők, kurtizánok, bártáncosok, nők tízezrei járultak hozzá, hogy terjedjen ez a kellemes és sokak által igen erotikusnak vélt táncstílus, amit a közhiedelemmel ellentétben nemcsak a hassal táncolnak, hanem egy igen bonyolult, függetlenített mozgásokból álló táncmetóduson alapszik.
A modern nők
azért szeretik, mert kortól, testalkattól, iskolai végzettségtől és az iszlámot kivéve vallási hovatartozástól függetlenül művelheti bárki. Nem beszélve arról, hogy egészségügyi és pszichológiai szempontból is kedvezőek a hatásai. A derékfájósoknak - a nők között sok ilyen akad - például lelazítja és erősíti a gerinctáji izmait (intenzív edzés után néhány óráig nem szabad derekat megerőltető fizikai munkát végezni). Van, aki arra esküszik, hogy méregtelenít, vagy arra, hogy a táncot aláfestő lírai arab és török zenék, valamint a mozdulatokra való koncentrálás stresszmentesítenek. Tény, hogy szülés után nagyban segíti a has és a belső szervek regenerálódását, sőt szülés előtt is számos áldásos hatása van.
A hastánc több izomcsoportot mozgat meg, fejleszt, mint bármely más tánc, és a függetlenített mozgásrendszerének köszönhetően az egész test izomzatára és csontozatára jó hatással van.
Magyarországon
a színházak és a mulatók világán kívül
csak úgy tíz éve lett népszerű. Először nagyobb létszámban még a Műegyetemen oktattak nyaranta hastáncot a 90-es évek közepén. Innen datálhatók az orientális táncstílusok különféle magyarországi bemutatói. 2001-ben rendezték meg az Első Magyar Hastáncversenyt és Gálát az amatőr mezőny számára, amely az idén már háromnapos és több helyszínes volt. Egyre-másra alakulnak a tánciskolák is, amelyeket a műfajhoz illő nevű tanárok (Tia, Jázmina, Sámi, Amira) irányítanak az általuk tanult, illetve kialakított stílusok szerint a cigányostól a klasszikuson át a nép-nemzetiig. A test és a lélek iskolái ezek, ahol öttől ötvenéves korig nem késő elkezdeni tanulni az arab kávédarálót, az amiamit és az egyéb bonyolult és látványos mozdulatokat, amelyeket kis gyakorlás után mindenféle ritmusban tud alkalmazni a táncos.
A ruha a tánc egyik leglényegesebb eleme, Egyiptomban ma is külön hastáncruhaszabók vannak, nálunk pedig egyre-másra bukkannak fel a szakirányú butikok, ahol az Egyiptomban, Indiában olcsón beszerzett csörgős, flitteres kendőket, melltartókat, lábcsörgőket, szetteket árulják drágán. Ahogy valamikor a thaiföldi ruhák arattak, ma ez számít csúcságazatnak a rétegkulturális dresszimportban. A lényeg, hogy a hastánccal bármely okból (önbizalomhiány, intimtorna, táncos kedv) foglalkozni kezdő nők előbb-utóbb buknak mindenre, ami csillog. Meg persze néhány férfi is, akik ugyan léteznek mint hastáncosok, de maga a hastánctársadalom sem nézi őket jó szemmel, minimum a homoszexuális jelzővel bélyegzi meg őket, ez persze nem helyes és nem is igaz. A nemek kavalkádjának e különös palettáján ugyanis elférnek bőven a kifinomultabb mozgású férfiak is.
- sisso -
