Tűsarok: A könyved egy ortodox nő szenvedéseiről szól.
Jehudit Rotem: Bárhol történhetett volna, lehettem volna kínai is. Nagyon hasonlóak a fanatikus közösségek szabályai. Nem fizikailag, hanem emocionálisan szenvedtem, de úgy tűnik, sok nő szereti ezt a dolgot, illetve megszokta. Kényelmesebb nekik parókát viselni, imádkozni, rituális fürdőbe járni, gyerekszülési versenyt játszani és eltartani a családot, míg a férj a tórát bújja. De a szokások nagyon különbözők. A szüleim például, akik Budapesten éltek és ultraortodox zsidók voltak, sosem akarták, hogy sok unokájuk legyen, talán, mert a holokauszt után a zsidó emberek nem akartak szülők lenni.
T: Miért hagytad ott ezt a közösséget és a férjedet, és miért húsz év után, amikor már hét gyermeked volt, tehát a gyerekszülési versenyben is megfeleltél?
JR: Nem azzal volt a bajom, hogy három nappal mielőtt megjön a menstruációm, szeparálni kell az ágyamat, majd el kell menni a rituális fürdőbe azért imádkozni, hogy kóser legyek, ami egyébként sehol nincs megírva a Bibliában, csak egy kései törvény. Nekem az volt megalázó, hogy nem vagyok tiszta a férfiak szemében, és nem csinálhatom, ami jólesik. Amikor húszévesen férjhez mentem, semmit sem tudtam erről, azt reméltem, hogy a férjem majd mindent megtanít nekem, de a kérdezősködéseimtől is mindig ideges volt. Elég hosszú idő után, negyven- évesen váltam el, amikor a legnagyobb lányom eladósorba került. Nem akartam, hogy a hat lányom megismételje a sorsomat. Addig is a gyerekek miatt bírtam ki az ottlétet. A fiam maradt a férjemmel, és neki is ortodox felesége lett.
T: Hogyan írtál, ha ilyesmi tilos volt a közösségedben?
JR: Egy feminista nőmagazinba kezdtem írni álnéven. A férjemmel meg is osztottam ezt a titkomat, de megígértette velem, hogy senkinek nem mondom el. Aztán beiratkoztam az egyetemre, amit nagyon ellenzett, és az ottani tanáraim is írásra biztattak. Onnantól nem bírtam ki, hogy ne dicsekedjek ezzel mindenkinek. Új támogatóim, barátaim lettek, így távolodtam el otthonról. A férjem rosszul volt, hogy megváltoztam, de én mindig más voltam.
T: A gyerekek nem akartak vallásosak maradni?
JR: Ketten tartják a hagyományokat, kóser kaja, sabbath, de ennyi. Én pedig a vallásosaknál is zsidóbb vagyok, mert többet tudok a vallásról. Utálom a fanatizmust és az intoleranciát, ennyi. Nem mondom, hogy pár évig nem volt nehéz sabbathkor felkapcsolni a villanyt, de nem szakadt le a mennyezet, és megszoktam.
T: Hogyan fogadta az írásaidat a közösséged, a férjed, a szüleid, a gyermekeid?
JR: Férfiaktól kaptam hívásokat, hogy róluk miért nem írok, hiszen ők is szenvednek a törvényektől. Sokan szeretnének inkább üzletemberek vagy katonák lenni, talán a tisztátalan feleségüket is megkívánják. A tradíció tönkre is teheti az emberek életét. A férjemmel nem tartom a kapcsolatot, valószínűleg nem is olvassa a könyveimet, a fiam sem, az anyám pedig most már büszke rám, és az izraeli magyar kolónia ismertségét is elősegítettem.
T: Férjhez mennél újra?
JR: Hat éve élek a barátommal, de függetlenül. Nem is a szerelem, az intellektuális élet hiányzott nekem az eltemettetés után. Ha hozzámegyek, akkor azért, mert a fiam gyermekeinek, a vallásos unokáimnak nem akarok kellemetlenséget. Nem az én szabályaim, de meg kell alkudnom, mert nem az egyedüli ember vagyok a földön.
T: Van a zsidó mitológiában olyan női alak, aki példaként szolgált neked?
JR: A misna-időkből Bruria, Meir rabbi lánya, aki állítólag az első században élt Izraelben, amikor a részben mizoginista rabbik összeállították a tórát. Bár az apja engedte, hogy tanuljon, azt mondta neki a férje, az igen frusztrált Hanina Ben Tradion, hogy a nők a tanulástól megkísérthetőbbek lesznek, és ezt be is bizonyítja neki. Egy tanítványát kérte, hogy csábítsa el a feleségét, és a terv sikerült is, majd Bruria öngyilkos lett. Vajon miért? Mert elárulták, vagy mert szerette azt a fiatalembert, vagy mert rájött, hogy igaza van a férjének? Erről nem ír a fáma, én viszont írtam. Szerintem az árulást vette zokon, és a férjét akarta megölni, csak maga ellen fordult. Végül is minden öngyilkosság lázadás.
T: Feministának tartod magad?
JR: Nagyon. Aki elérte, amit én, és azt mondja, hogy nem feminista, attól dühös leszek. Hol lennénk a feminizmus nélkül? Nem vagyok szervezet tagja, de tudom, hogy mi vagyok. Megvívtam a magam háborúját.
- sisso -
