A majd' 115 éves, egykori Királyi Leányjavító nem úgy néz ki, mint egy büntetés-végrehajtási intézet. Csak a két nagy szürke kapu és a kötelezõ zsilipelés juttatja eszünkbe a börtönfilmeket, a háromszáz hektáros park, a Kós Károlyt idézõ épületek, a kétágyas szobák és a rendezett külsejû - fõként roma - lányok már egyáltalán nem. Szöges-drót sincs már legalább húsz éve a kerítés tetején, viszont itt van a "Százszorszép" anya-gyermek otthon az elítéltek babái részére.
Ám e "békebeli szanatórium" 7-20 éves lakóit zsarolásért, betörésért, sõt emberellenes bûncselekményekért ítélték elzárásra. A büntetés-végrehajtás nagy kamuja vagy a társadalomba való beilleszkedés reklám-ja? Annyi bizonyos, hogy vannak itt olyan nagykorúak, akiket börtönre is ítélhetnének, és nem csak ezért szerencsések: ahogy a többieknek, nekik is legalább biztos helyük van. Nem úgy, mint a szabadulás után.
A lányokkal foglalkozó Granasztói Szilvia mûvészetpedagógus és Elek Dóra, az értelmi sérültekbõl verbuválódott Baltazár Színház vezetõjének ötlete nyomán a társulat legújabb, szabadtéri elõadását itt, a javítóban mutatták be azzal a céllal, hogy két, különbözõ hátrányokkal rendelkezõ csoport találkozzon a "végeken".
Attól egy percig sem kellett tartanunk, hogy a lányok visszaélnének a "Baltazárok" gyöngéivel. Igaz, néhányan attól féltek, a "bolondok" majd agresszívek lesznek, de hát az egyik színész is rendõri védelmet követelt, amikor megtudta, hogy ide jönnek játszani. Tény, hogy a lányokat felkészítették a színjátszók fogadására, és már a társulat megérkezése elõtt nagyon együttérzõk voltak. Csakhogy az elõadás közben elpárolgott a szánalom, és csak a mûélvezet maradt: a korai Luc Bresson-film Vétlen Baltazárjáról elnevezett csoport színészei mégis hivatásos varázslók, akiket látva át kell értékelni minden, az értelmi sérültekrõl alkotott képet, sõt az az érzésünk támad, a gyógypedagógia-tankönyveket is azonnal át kellene írni, Kovács Veronika, Rafael Erzsi, Erdõs Balázs és társaik ugyanis nem terápiás színházat csinálnak, bár kétségtelen az önkifejezés fejlesztõ hatása. Elek Dóra szerint akadt közöttük, aki egy olvasásra jegyez meg tíz oldalt, de az "átlagos képességûek" szövegmondása és a mozgásuk is egyre koncentráltabb, talán a jógának és a harcmûvészeti edzéseknek köszönhetõen. A színpadon olyan fegyelmezettek, mint a katonák, és úgy figyelnek egymásra, mint az õrangyalok. 'k a saját csoportjukban már megvalósították a nagy integrációt.
Vörös István nekik írt poétikus-minimalista történetét adják elõ, saját verseikkel megfejelve. "Vakondkabát, angyalzokni - egy a közös, nem kell mosni." Egyébként a történet egy láthatatlan szamárról és olyan alakokról szól, akik a Baltazár vontatta kocsin utaznak, meg egy szívtelen vámosról, aki hitet nyer egy szép lány által. Egy fiú az elõadás részeként tüstént rajzokat készít a szereplõkrõl. Fehér Daninak hívják, az Iparmûvészeti Egyetem elõkészítõjére jár, de soha az életben nem fogják felvenni, mert nem végezte el az általános iskolát.
"Tehetségük sok mindenhez van, fõleg a tánchoz, de nem mindig párosul jó ízléssel" - mondja Granasztói Szilvia a rákospalotai "mûvészetpedagógiáról". "Egy-két neveltet már sikerült elindí-tani a mûvészi pályán, de itt nem az a cél, hogy mûvészek legyenek, hanem hogy a mûvészet elmozdítsa õket valahonnan. A Baltazár Színház színészei viszont már a helyükre kerültek, nekik a színészet a szakmájuk. Ráadásul elõadás után hazamehetnek, nem úgy, mint a lányok a szaba-dulás után." "A szülõkkel viszont nálunk is van probléma - mondja Elek Dóra -, bár más jellegû. Aki arra készült, hogy egész életében gondoznia kell a gyerekét, nehezen fogadja el, hogy az önálló lehet."
Érthetetlen, hogy nálunk a gyógypedagógusok és a színházcsinálók miért nem dolgoznak együtt úgy, mint például Franciaországban, de Elek Dóra kijelenti: õ nem gyógypedagógus, hanem rendezõ, a nevelõk pedig arra hivatkoznak, hogy õk itt maximum csak feszegethetik a határokat. Csakhogy amíg e "szakmai vita" zajlik, a növendékek egymást tanítják versekre, dalokra.
- sisso -
