A szerk.

  • A szerk.

A szerk. cikkei

Falmelléki dallamok

A magyar uniós elnökségről szóló plenáris vitát ugyan lapzártánk után rendezik (amikor ezt önök olvassák: rendezték) az Európai Parlamentben, de Orbán Viktor reakciója a korábbi szereplései alapján előre kisakkozható.

Szellem a palackban

2024. január 1-jén nagy dolog történt Magyarországgal, évszázadonként jó, ha egy ilyen kitüntetett alkalom adódik, a teljes napfogyatkozás például biztosan smafu hozzá képest. Hazánk – nos, távolról sem elsőként a kontinensen – bevezette az italos palackok betétdíját, mindközönségesen az üvegvisszaváltást.

Normális, konszolidált

Tegyük föl, hogy politikusként Orbán Viktor legalább egyszer már mondott igazat, mégpedig 2008-ban, amikor – a Wikileaksen nyilvánosságra hozott iratok szerint – arról beszélt az amerikai nagykövetségen, hogy hagyják figyelmen kívül azt, amit a kampányban mond.

Harminc gomb

Ezen a héten is kiderült valami a fertelmes papról. A bukása óta minden héten, hovatovább minden másnap kiderül róla valami. Legtöbbször ugyanaz: nem volt rendes ember.

Fájjon Bicskéig

A magyar állam egyre mélyülő diszfunkcionalitása, az 1990 óta nem tapasztalt nemzetközi térvesztés idején Orbán Viktor a hétvégi fideszes dzsemborin azt találta mondani, hogy már nem elég gyurcsányozni, hanem a szakpolitikai vitákat is meg kell nyerni.

Kövess minket: