A szerk.

A mártír

A szerk.

„Ki ölte meg Charlie Kirköt?” – ezt énekelhetné valamelyik NER-kompatibilis polbeat együttes, ha volnának olyanok.

Ott nyugaton most sincs nyugalom, amióta egy radikalizálódott fiatal merényletet követett el a konzervatív véleményvezér ellen szeptember 10-én egy utahi egyetem kampuszán. Charlie Kirk a trumpista jobboldal jelentős alakja volt, a meggyilkolása tragédia minden érző ember, minden demokráciapárti amerikai, a republikánus politikai közösség és az áldozat családja számára is.

Charlie Kirk halála óta számos hagiográfia született, amelyek a konzervatív megmondóembert a demokratikus vita gyakorlójaként festik le, aki mindig készen állt a párbeszédre, és nem volt kérdés, melytől megfutamodott volna. De ez nem igaz. A harmincegy éves influenszer kontentgyártó volt, aki sportot űzött abból, hogy egy gondosan megkomponált közegben alázzon meg alulképzett, elsőéves egyetemistákat, agresszív, elutasító és provokatív stílusával „semmisítsen meg” baloldalinak csúfolt gondolatokat. Abban különbözött a youtuberek, önjelölt elemzők és világmagyarázók garmadájától, hogy kimerészkedett az offline világba: egyetemi „vitaestjein”, performance-ain hús-vér valójában jelent meg, és dinamizmusát a pártpolitikában is hasznosítva, vezéralakja lett a Trump képére formált Republikánus Párt ifjúsági szárnyának. De ahogy a látványossággá züllesztett politikai életben minden, úgy az általa gyártott kontent is az internet algoritmusának rendelte alá magát: Charlie Kirk konfliktust szított, a megosztottságból generált megosztást, trollkodott és provokált. A rövidebb-hosszabb klipek arra ösztökélték a követőit, hogy ellenséget lássanak a demokrata vagy baloldali amerikaiakban.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A Száraz november azoknak szól, akik isznak és inni is akarnak” – így készítették elő a Kék Pont kampányát

Az idén már kilencedik alkalommal elindított kampány hírét nem elsősorban a plakátok juttatják el az emberekhez, hanem sokkal inkább a Kék Pont önkéntesei, akik a Száraz november nagyköveteiként saját közösségeikben népszerűsítik a kezdeményezést, sőt, néhány fővárosi szórakozóhely pultjaira „száraz” itallapokat is visznek.

Állami támogatás, pályázatírás, filozófia – Kicsoda a halloweeni tökfaragást megtiltó zebegényi polgármester?

Ferenczy Ernő még alpolgármesterként tevékenyen részt vett abban, hogy az előző polgármester illetményét ideiglenesen felfüggesszék. Közben saját vállalkozása tetemes állami támogatásokban részesült. Zebegény fura urát úgy ismerik, mint aki alapvetően nem rosszindulatú, de ha elveszíti a türelmét, akkor stílust vált. 

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.