A szerk.

Az immár sorozatos és következetesnek tűnő washingtoni lépések árulkodnak arról, hogy megszületett a döntés Ukrajna cserbenhagyásáról és Putyin felemeléséről.

A civil szervezetek és a független sajtó elleni indított kampány a maga gyilkos indulata és gyűlölködése ellenére is szánalmas.

"A jó elvtárs ott állja meg a helyét, ahová a párt állítja. Kábítószer? Értettem, elhárítjuk."

A miniszterelnök ígéreteinek az a lényege, hogy a politikai ellenfél fellépjen ellene. Egy ilyen reakcióra ugyanis az agitprop hatásos negatív kampányt építhetne.

Mármint az idősek által vásárolt zöldségek meg tejtermékek áfájának visszatérítése. De kerül, amibe kerül, a kabinet meg fogja valósítani.

Orbán Viktor fenntartások nélkül árulta el orosz barátai kedvéért a fővárost akkor is, amikor a közgyűlésben fideszes többség volt.

Az általános hülyítés közepette legalább jelezni szeretnénk, hogy annak, amit az agitprop fröcsögése liberalizmusnak tételez, és ami ellen ádáz, mondhatni univerzális jelentőségű harcot folytat, semmi köze a liberalizmushoz mint eszmerendszerhez.

"Talán még valódiságát is elhihetjük, talán még bízni is érdemes benne."

Abban kevesen kételkednek, hogy a bevándorláspolitika reformra szorul, kérdés, milyen mértékben. Az elmúlt fél évben viszont nem sokat változtak a pártrokonszenvek, az új kancellárt valószínűleg Friedrich Merznek hívják majd, és csak az a kérdés, kivel lép koalícióra.

Bármi volt is az oka a meghátrálásnak, biztosan nem az, hogy a budapestiek véleményét figyelembe vették volna. Ilyesmi viszont nem fordult elő az elmúlt tizenöt évben.

„A demokrácia nagyon törékeny, hatalmas a jogfosztott, tanulatlan tömeg, és nagyon sok a szemétláda. Egy teli vasúti kocsiban elég, ha egy neonáci van.”

Önbecsapás lenne pusztán a források szűkösségére fogni mindent, de az Orbán-kormány a lovak közé dobta a gyeplőt, és most úgy tesz, azt akarja elhitetni, hogy mindez – a 60 ezer, idő előtt elveszített emberrel együtt – így természetes.