A szerk.

Hatvanpuszta két hintája

A szerk.

Hatvanpuszta két hintáját nem Hatvanpusztán, hanem Budajenőn lengeti a szél egy takaros portán, vagyis egy takaros porta előtt, ez még nem eldöntött száz százalékig.

Soltész Miklós derék, istenes ember, szíve csakis a közjóért repes, azt tartja ő szem előtt, azt tűzte ő a zászlójára – úgymond. Nem véletlen az sem, hogy ő a magyar kormány egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, és az ugyancsak szerfeletti elkötelezettségéről messze földön híres Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke is. Komoly sarzsi ez, még ha ki is tetszik belőle, hogy nem Soltész uram a legélesebb kés a fiókban, tehát nem őt hívatják a portára, ha azt kell kitalálni, hogy mit meséljen be híveinek a miniszterelnök a távoli Svédország nehéz életéről, és az arrafelé immár népszokásnak tekinthető gyilkolászásról, s akkor sem neki szólnak, ha ki kell fundálni, hogy a propaganda minisztere mivel etesse a társadalmat, mondjuk, az európai alapjövedelmek pusztító hatásainak tárgyában. De Soltész mégis jó katona, a legjobb helyen van nála az egyházak és a nemzetiségek ügye, a kereszténydemokráciának meg egyenesen az őrzője ő.

S amikor az őrzők vigyáznak a strázsán, különös dolgokra lehetnek figyelmesek. Ez a Soltész is állt odakünn strázsában, s látja, hogy a szomszéd (ti. az ő szomszédja) valamit kapirgász a telkin. Mit kapirgál ez a telkin? – ötlött föl a kérdés Soltész kebelében, s már majdnem szöget is ütött a fejébe neki. De akkor megin’ odanézett a nemzet ez oszlopa, s megin’ azt látta, hogy ez kapirgász. Mit kapirgász? Csak nem építenél valamit, cudar? Futott is üstöllést Soltész a tanácsházára, oszt’ kérdé. Hogyé’ az utca. Mer’ megvenném. Az utcát.

Mire a tanácsháza: hohó, megálljunk csak, nem úgy van az, hiába vagy te államtitkár, egyházi is meg nemzetiségi is te, hiába vagy alelnök, itten csak szabályosan, a törvény szerint lehet eljárni. Méghogy az utca?! Az kérem, 4 forint 20 fillér lesz, egy fillérrel sem kevesebb, viszont rájön még az áfa is. Számlakibocsátás kötelező, kártyás fizetést elfogadunk. Soltész szítta a fogát, ennyit egy utcáért, de végül csak egymás markába csaptak, a Soltész meg a tanácsháza.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.