Vízer Balázs

Ha a magyar fotóművészet nagyjairól beszélünk, akkor nem szokás megkerülni Pécsi József nevét. Sőt szokás a nagy klasszikusok egyikének tekinteni, bár valójában ő maga a nagy klasszikus, amit, akárhogy nézzük, nehéz lenne cáfolni.

Nem lehet könnyű egy olyan kiállítást összeállítani, ahol a fenti matyós című és témájú képek sorakoznak egymás mellett. Meg gólyák, nádfedél, szürkemarhák, gémes kút és még matyók. Meglepő módon mindez mégis hatalmas sikert hozott hazánknak a harmincas években. De vajon mítosz volt-e a siker? Vagy fordítva? És mi maradt belőle egyáltalán?

Lotte Jacobi egy a sok német művész, értelmiségi közül, akiknek sikerült még a második világháború kitörése előtt az Egyesült Államokba menekülniük, és ott (is) karriert csinálniuk. Ám nem csupán egy a sok közül - műve különbözteti meg nyilván. Elsősorban mint kiváló portréfotóst és sokszínű újítót ismerik világszerte. Munkásságát most mi is megismerhetjük.

Maga a név minden valószínűség szerint nem annyira ismerős a kedves olvasónak, sőt ha elmegy, és megnézi az életművéből rendezett kiállítást, a képei sem lesznek azok, pedig. Pedig a húsz éve elhunyt Beaton volt a legnagyobb angol fotográfus, vagy ha az nem is, a valaha élt legsikeresebb.

Nem sok minden árulja el a komfortos Hunnia mozi előtt - sőt magában a moziban sem -, hogy a kávézóban fotókiállítás látható. A fotókiállításon viszont azt nem lehet tudni, hogy kinek a képei vannak kitéve, hol és mikor készültek. Ezen nehézségek sem tudtak minket elriasztani, és némi kérdezősködés után megtudtuk: Szabó Róbert Fülöp-szigeteken készült fotóival állunk szemben. Pedig egy kis (ön)reklám nem ártott volna - a képek megérdemelnék.

Egy Mexikóról szóló kiállítás alapvetően nem lehet rossz, különösen ha maga a fényképész is mexikói, és a kiállítást hozzáértők rendezik. A hatalmas, 31 szövetségi államból álló országnak mára már kilencvenmillió körüli lakója van, és a Ráktérítő két oldalán terül el 1 978 800 négyzetkilométeren. Lakóinak hatvan százaléka mesztic, vagyis félvér, 30 százalék indián, a maradék pedig főleg fehér. Mindezen adottságok rendkívül mutatóssá és fotogénné teszik az országot, amitől persze az ott lakók még nem lesznek boldogabbak.

Egy kivételes ország, Olaszország, fényképek,

Vízer Balázs