Fotó: Matyó anya (Siker vagy mítosz - A magyaros stílus Kecskeméten)

  • Vízer Balázs
  • 2000. július 6.

Zene

Nem lehet könnyű egy olyan kiállítást összeállítani, ahol a fenti matyós című és témájú képek sorakoznak egymás mellett. Meg gólyák, nádfedél, szürkemarhák, gémes kút és még matyók. Meglepő módon mindez mégis hatalmas sikert hozott hazánknak a harmincas években. De vajon mítosz volt-e a siker? Vagy fordítva? És mi maradt belőle egyáltalán?
Nem lehet könnyű egy olyan kiállítást összeállítani, ahol a fenti matyós című és témájú képek sorakoznak egymás mellett. Meg gólyák, nádfedél, szürkemarhák, gémes kút és még matyók. Meglepő módon mindez mégis hatalmas sikert hozott hazánknak a harmincas években. De vajon mítosz volt-e a siker? Vagy fordítva? És mi maradt belőle egyáltalán?

Azt, hogy a magyar fotóművészek milyen ragyogó sikereket értek el a harmincas években, nemigen kell magyarázni. André Kertész, Brassa•, Robert Capa, Martin Munkácsi vagy Moholy-Nagy László neve ma is olyan fogalom, amit bajos lenne bárhonnan megkerülni, ha egyáltalán fényképészetről beszélünk. Más kérdés, hogy ők csak azután váltak világhírűvé, hogy innen sürgősen leléptek, mert nem szerették a Horthy-rendszert, az meg pláne nem szerette őket. Az azonban ma már kevéssé ismert, hogy az itthoni, kvázi hivatalos magyar fotográfia is komoly nemzetközi elismerést vívott ki magának. A külföldön magyaros stílusnak elkeresztelt irányzat képviselői taroltak a nagy nemzetközi tárlatokon Freiburgtól Sidneyig, és minden fórumon elismerésben részesültek, aminek kellett hogy legyen valami oka.

Persze ez is Trianonnal kezdődött. Az "országvesztés" utáni hivatalos magyar kultúrpolitika - nem túl meglepő módon, és ki tudja, hanyadszor - hamar megtalálta magyarságideálját, a parasztságot, melynek példaképül állítása és felmagasztalása volt hivatva visszaállítani nemzeti önbecsülésünket. A különböző fotográfiai egyesületek is megkapták a felső biztatást: képeiken az igazi magyar valóság ízeit kell életre kelteniük. A hívó szónak azonban nem lett volna nagy hatása, ha nincsenek olyan képzettségű és szakértelmű fényképészek, mint például Balogh Rudolf. Balogh portréfényképészből lett riportfotós, majd haditudósító a világháború idején, végül pedig az Est konszern lapjainak legtöbbet foglalkoztatott fotóriportere. Mivel a harmincas évekre Balogh már ötven felett járt, természetesen nem mint száguldó riporter funkcionált, hanem inkább zsánerképeivel gazdagította többek között a Pesti Naplót is. Mivel a szakma a kisujjában volt, képei technikailag tökéletesek voltak, a magyar tájnak pedig tényleg szerelmese volt. Ugyanez mondható el az irányzat más prominens képviselőiről, Vadas Ernőről, Szőllősy Kálmánról, Eke Mihályról vagy Járai Rudolfról. Ráadásul a magyaros stílus fotográfiai újdonságnak számított. A már lefutóban lévő piktoralizmus helyett természetes mozdulatokat és fényeket kínált, az utóbbiakat pedig különös gazdagságban. Mindez meg a képszerkesztés fegyelme - például a szigorúan betartott 30 x 40-es formátum - és a magyar téma egzotikuma hamar meghozta a sikert. Ráadásul a fénykorukat élő, gazdagon illusztrált hetilapok révén az igény is jelentősen megnőtt a minőségi képek iránt itthon és külföldön egyaránt. Arról nem is beszélve, hogy minden állami hivatalt, iskolát és idegenforgalmi kiadványt a magyaros képek töltöttek meg. A gyorsvonatok ülései fölé is ekkor kerültek "országismereti" fotók, persze magyarosak.

Pedig a magyaros stílus mindent ábrázolt, csak a valóságot nem. A képek zöme nem az Alföldön vagy a Viharsarokban készült, hanem a Pest környéki falvakban, ahova könnyű volt HÉV-vel kimenni. Az egészséges, vidám parasztmenyecskék, duzzadó kalászok és fehérre meszelt, nádtetős házak mellett meg sem látszik, hogy dúl a gazdasági világválság, és hogy az a szép magyar búza egyre inkább eladhatatlan. Sehol egy kubikus, egy cigány gyerek, egy széteső vályogkunyhó vagy sovány kutya. A kiállítás képeiről is ordít, hogy ezeket az embereket a fotókon csak beöltöztették népviseletbe, hogy a fényképész kedvéért merik a vizet, hajtják a libát, szedik a szőlőt.

Be se lehet telni a nagy népiességgel, ám a nagyszámú fényképész szerepeltetése és a tárlat tematikus elosztása sok mindenben segít. Például világossá teszi, hogy mi okozta a stílus kudarcát: belefulladt a saját epigonjaiba, az önismételgetésbe. Ugyanabban a témában láthatunk kivételesen szép és tökéletesen semmitmondó képeket, és az igazi esztétikai élvezetet ezek összehasonlítása okozza. A harminc-egynéhány számon tartott magyaros fotós mellett több száz lelkes, de nem túl tehetséges amatőr is szorgalmasan fényképezett, a túltermelés pedig mindig rontja a piacot. Közben pedig a kor technikai színvonala és képi kifejezésmódja sem toporgott egy helyben, és a harmincas évek végére a magyaros stílus szánalmasan izolálttá vált. Ha végignézünk ezeken a képeken, akkor láthatjuk, hogy csak elenyésző hányaduk alkalmaz valamilyen merész megoldást, játékosságot vagy modern látásmódot: a beállítás mindig ugyanaz, a felvétel is mindig szemmagasságban készült, és soha semmi nem lóg ki vagy be. Mindezek ellenére tényleg érdemes a kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeumba ellátogatni, és látni, hogy milyen is volt az önképünk akkoriban, milyennek szerettünk volna látszani kifelé és persze befelé is, és ezt milyen eszközökkel tudtuk láttatni. A dologhoz az is hozzátartozik, hogy a kor két másik hazai irányzata, a balos elkötelezettségű szociofotográfia és az új tárgyiaság is bőven nyúltak ugyan magyaros témákhoz, de nem magyarosan. Időtállóbbak is maradtak a képeik. (Jó lenne ezekből is látni egy válogatást, már csak az összehasonlítás végett is, esetleg.) Ami azt illeti, a magyaros stíl sem halt ki teljesen - a szocreál majd minden stílusjegyét átvette, szintén a gyökereket keresve.

A Roosevelt-kormány külön szervezetet hozott létre, a Farm Security Administrationt, hogy feltárja az agrárnépesség nyomorát és annak okait. Az FSA a legjobb amerikai fotósokat alkalmazta, és mindent megtett, hogy megértesse az országgal és a külfölddel a gazdasági válság lényegét és súlyosságát. Nálunk kicsit másban látták a dolgok lényegét, a rögvalót.

Vízer Balázs

Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét, Katona József tér 12. Megtekinthető 2000. augusztus 20-ig, hétfő és kedd kivételével naponta 10 és 17 óra között

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Emlékév

A hatalom és a muzsikus viszonya sokféle lehet: az utcai zenész nyitott gitártokja, a homlokra csapott vagy vonóba tűzött nagycímletű bankjegy éppúgy kifejezi ezt a viszonyt, mint a Mozartot és Salierit is udvari zeneszerzővé kinevező II. József telhetetlensége.

Pokolba a tűzijátékkal! – Ünnepi beszéd

Kedves Egybegyűltek, kedves Olvasók! Önök már túl vannak rajta, mi (nyomda+munkaszüneti nap) még csak készülünk rá, mégis nagyon jó érzés így együtt ünnepelni ezt a szép évfordulót. 25 év! Egy negyedszázad, belegondolni is felemelő! Több mint jubileum, egyenesen aniversarium!

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.

Talpunk alól a hő

Ritka, potenciálisan megújuló energiaforrás lapul az alattunk különösen vékony földkéreg mélyén. A közeljövőben a mostaninál is sokkal nagyobb mértékben támaszkodhatnánk a geotermikus energiára, habár akadnak megoldásra váró gondok is. De mostantól pénz is jut rá!

Oktatás helyett

Akár több ezer kamuórát is beírhattak a KRÉTA rendszerbe egy miskolci technikumban az elmúlt évek során, de a szakképzési centrum állítja, most már minden rendben van. Diákok és egy volt tanár szerint egyáltalán nincs így.

„Az elégedetlenség hangja”

Százezrek tájékozódtak általa a napi politikáról a Jólvanezígy YouTube-csatorna révén, most mégis úgy döntött, inkább beáll a Kutyapárt mögé, és videókat készít nekik. Nemcsak erről, hanem a Fidesz online bénázásáról is beszélgettünk.