Vízer Balázs

Munkácsi talán a legkevésbé ismert a nagyok közül, ha róla írnak, mindig olyan előfutárként emlegetik, aki olyan iskolát alapított, amit nem róla neveztek el. Pedig ha minden igaz, ő találta ki a modern fotóriporter figuráját, ő készítette az első jelentős fotóesszéket és ő forradalmasította a divatfényképezést - sokan inkább erről a területről ismerik a nevét.

kezdte a Miklós Andor vezette Az Est konszern lapjainál, először mint sportriporter, majd mint fotóriporter. Fantasztikus képeket készített a korszak legmeghatározóbb politikusáról, Bethlen Istvánról, az ingyenkonyhás Róbert bácsiról, a kor legismertebb bűntényének vádlottjairól, az arzénes asszonyokról, és persze sok sportról. Ha valaki bármelyik nagyobb könyvtárban kikéri mondjuk a Pesti Napló vasárnapi képes mellékletének számait 1921-től 1933-ig, akkor napokig nem fogja megunni, hogy újabb és újabb Munkácsi-képeket fedezzen fel bennük. Ezt már csak azért is érdemes megtenni, mert rengeteg kép csak ezekben a lapokban található meg, a hagyaték legnagyobb része elveszett.

Az Est lapoknál Munkácsiból lassan sztár lett. 1928-ban a berlini Ullstein Press, Európa akkori legnagyobb kiadója szerződtette fotóriporterként, ami lehetővé tette, hogy rengeteget utazzon, többek között Afrikába, Dél-Amerikába és a Közel-Keletre. Fotóriportokat készített a Zeppelin világ körüli útjáról, a brazil kávéfelesleg tengerbe szórásáról - ami a világgazdasági válság jelképévé vált -, a kongói népszokásokról, argentin vadászokról, lengua indiánokról, Kemál pasáról és másokról. Afrikában készítette leghíresebb, Három fiú a Tanganyika-tónál, Kongóban című, itt látható felvételét. A XX. század talán legnagyobb fotósa, Henri Cartier-Bresson a rá ható egyik legfontosabb impulzusként írt erről a képről. Három fekete kisfiú rohan a hullámok közé, mozdulataik hihetetlen életörömről, energiáról árulkodnak. Ez a vitalitás Munkácsi titka: modelljeit mindig mozgás közben, általában egy szintén mozgó csoport tagjaiként fényképezte, s szokatlan, élesszögű beállításai csak fokozták képei mozgalmasságát.

Munkácsi Berlinből, a nácik elől az Egyesült Államokba költözött, ahol a Hearst sajtóbirodalom lapjainak dolgozott, többek között a Harper´s Bazaarnak. Az addig stúdióban, mesterséges megvilágítással készült, merev divatfotók helyett modelljeit kivitte a szabadba, mozgás közben, az utcán vagy a strandon fotózta őket. Azzal a pénzzel viszont, amit itt keresett, nem tudott mit kezdeni, mindent elvitt a három feleség, a barátok, a drága ház Long Islanden, a költekezés. Egy 1949-es infarktus után már nem nagyon dolgozott, önéletrajzi regénnyel próbálkozott és animációs filmeket készített, de gyakorlatilag szegény emberként halt meg

Öccse, Menyhért vagy Muky még ma is él, néha hazalátogat: az ő képei töltik meg a sajnos elég kicsi tárlat másik felét. Bátyja tanította meg fényképezni, ő indította el a pályán Az Est lapoknál, s az ő ajánlására került Hollywoodba, ahol jó nevű standfotósként dolgozott. A standfotósok a szakma kismesterei, a rendező és az operatőr által beállított jeleneteket veszik le, sztárportrékat készítenek, hogy legyen mit közölni az újságokban; ezeket a képeket teszik ki csalogatóként a mozik elő-csarnokába. Munkácsi Muky képei közül azok az izgalmasak, amelyek nem beállítottak, mint például egy kép az Éjféli cowboy című film forgatásáról vagy néhány fotó Sidney Lumet rendezőről.

A két testvér közül valószínűleg soha egyik sem vallotta magát művésznek, csak olyan mesterembernek, aki jól érti a dolgát. Nincs sok értelme összehasonlítani őket, de az egyik jobb.