Hongkongban még érződik a gyarmati jelleg, de ez lehet, hogy csak az időjárás miatt van. Meleg és pára és jobbra hajts: közép-európai utasnak ez már meghozza a délszigeti koloniálromantikát, minden kormányirodába egy Sean Connery vagy Roger Moore képében megjelenő James Bondot vizionál, aki csont nélkül dobja kalapját Miss Moneypenny fogasára. Hongkong a világ legnagyobb Chinatownja - ha elfogadjuk azt a definíciót, hogy a Chinatown nyugati környezetbe ékelt kínaiság, mint San Franciscóban, mint New Yorkban a Canal St. alatt vagy Londonban az a pár kis utca a Gerrard St. környékén -; de ez már nem sokáig lesz így. Hongkong belvárosa olyan, mintha Manhattan felhőkarcolós közepén lenne a kínai negyed; egzotikus és dinamikus, fülledt és csábító, otthonosan kozmopolita és specifikusan kínai: minden euro-amerikaiból kibújik a Marco Poló-i vágy, megfejteni a kínaiak titkát, ami nem is biztos, hogy olyan nagy titok, de megfejteni akkor sem lehet. (Mert a kínaiak olyanok, mint az ufók: ahol öt évszak van és öt égtáj [és öt íz meg öt hang - bár ez utóbbit mi értjük, de ők a hanok, mi meg a hunok, and that makes a big difference], azt teljességgel felfogni sose lehet, s az ufóságra még rá is játszanak.)
