Magyar Narancs: Városi fejek vagytok, Los Angeles-i szörfös, görkoris csapatnak tartanak benneteket, mostanában mégis egyre több olyan hír van, hogy elvonultok a természetbe, Borneó szigetére vagy Alaszkába. Mire föl a természetmánia, a meditáció?
Anthony Kiedis: Személy szerint csak annyi természetélményre van szükségem, amennyit a lehetőségek megengednek, ez visz vissza az életbe, a saját létemhez. A városi lét nagyon megkülönböztetett és szükséges fűszere, íze mindannak, amire egy művésznek szüksége van ahhoz, hogy kifejezze magát, de a természet az igazi élet, ezáltal tudok egy kis mágiát injekciózni a lelkembe, meg is halnék nélküle.
MN: Legendás a zenekar és a gyerekek kapcsolata. Gondoltok rájuk, amikor a zenéket írjátok?
AK: Közelebb érzem magam a kisgyerekekhez és a nagyon öreg emberekhez, egyszerűbb beszélni hozzájuk, egyszerűbb együtt lenni velük. Kevésbé ítélkezők, nyitottabbak, egyszerűen természetesebbek, és nekem úgy tűnik, hogy a gyerekek és az öregek ebben közösek. De nem hiszem, hogy olyan sokat gondolnánk a gyerekekre, amikor a zenét csináljuk, bár talán van egy tudattalan kapcsolat, hiszen a saját felnőtté válási folyamatunk is igen megkésett volt, úgyhogy sok gyermekesség van még bennünk is.
MN: És a Sesame Streetbe miért akartok bekerülni?
AK: Imádom a Sesame Streetet! Jim Henson korunk mesterkommunikátora és művésze volt, nagyon különlegesen tudott az emberekhez viszonyulni.
MN: Jó barátod volt River Phoenix, a fiatalon heroin-túladagolásban meghalt színész. Mi a Red Hot Chili Peppers viszonya a kábítószerekhez?
AK: Zenekarként nincs viszonyunk a kábítószerhez. Van persze egyénileg, de kollektíven, zenekarként nem foglalkozunk droggal. Személyesen mindenkinek megvan a saját története különböző kábítószerekkel, de ez túl komplikált és nehéz ahhoz, hogy jól el lehessen mondani egy ilyen tízperces beszélgetésben. Nekem, életemnek ebben a periódusában nincs szükségem drogra vagy piára, úgyhogy én most nem foglalkozom ezzel. Kölyökként persze érdekes élmény volt, de most elégedett és boldog vagyok azzal a gondolattal, hogy kábítószer nélkül éljem az életemet. River Phoenixszel elveszítettem az egyik legszebb és legfontosabb barátomat, aki valaha is lehet az életemben. Azt hiszem, spirituálisan ezerszer jobban benne volt a drogdologban, mint én, és együtt lenni vele nagyon tanulságos folyamat volt. Más szempontból viszont ő rendkívül fájdalmasan, önpusztítóan élt, és nyilvánvaló, hogy túl korán halt meg, bár lehet, hogy most valahol valami sokkal mélyebb dolgot csinál. Talán az angyaloknak szükségük volt rá valahol valami komolyabb bizniszben.
MN: Azt hallottuk, hogy filmet készültök csinálni Wim Wendersszel?
AK: Soha nem hallottam még erről!
MN: Nem hallottál róla?
AK: Nem. De tudod mit? Hé, Wim, ha most hallgatsz, akkor hívj fel! Csináljunk egy mozit!
MN: És mi van a filmekkel amúgy?
AK: Hogy mi van velük? Épp most voltam egy olasz filmfesztiválon Új-Zélandon, és megnéztem két olasz filmet, a La Dolce Vitát és a La Stradát, mondhatom neked, kurva jó filmek. Ezek az olaszok nagyon stílusosak, nagyon komoly művészi teljesítmények, és látni rajtuk, hogy amikor csinálták őket, akkor nem csak a lehetséges profit járt az agyukban. Nem a kurva sok pénzre gondoltak, amit a filmekkel csinálni lehet, csak arra, hogy igazi művészet legyen. Nálunk, Los Angelesben szarnak a művészetre, arról szól az egész, hogy mennyi pénzt tudsz csinálni vele, csak ez a fontos. Szeretnék persze én is csinálni valami jó mozit még az életemben.
MN: Hát ez nagyszerű, majd jól megnézzük őket.
AK: Igen, szeretnék valami mozit csinálni még ebben az életben.
MN: Legendás, hogy milyen jó haverok vagytok a csapatban. Együtt éltek, amikor a zenéket írjátok Hawaiion vagy Los Angelesben. Mi a fontosabb: a meló vagy a közös élet?
AK: Együtt élni inkább luxus, mint szükségszerűség. Tulajdonképpen már együtt voltunk, mielőtt zenélni kezdtünk volna, együtt nőttünk fel, együtt voltunk kölykök Los Angelesben. Együtt is éltünk, de akkor még nem luxusból, csak nem volt pénzünk, hogy megengedhessük magunknak másként. Most, mikor sokkal nagyobbak vagyunk, persze megengedhetjük magunknak, hogy egymástól távol éljünk, de azért még mindig kurva jó venni egy házat Hawaiion a tengerparton, egy szobával, ahol a hangszerek vannak, és együtt lenni, együtt kitalálni a dolgokat. És reggel felkelni, úszni, szörfölni és papayát enni, komótosan megkávézni és persze zenélni. Szóval ez egyfajta luxus. Tudnánk együtt lenni akkor is, ha hajléktalanok lennénk, és mindannyian egy kanapén élnénk, de ha már van választási lehetőségünk, akkor inkább a ház Hawaiion. Ha valaki fizet azért, hogy ott éljünk Hawaiion, zenét csináljunk, és embereket tegyünk ezzel boldogabbá, az azért rendben van.
MN: Nagy feltűnést keltett az a poszterotok, mikor meztelenül álltok és zoknit húztok a farkatokra.
AK: Erre nem emlékszem.
MN: Hm, nem? Én emlékszem.
AK: Lehet, hogy megtörtént, de most nem tudok visszaemlékezni rá.
MN: Semmi gond, tulajdonképpen csak a biztonságos szexről akartalak kérdezni.
AK: Biztonságos szex? Tudod, nekem a biztonságos szexnek az a legkívánatosabb formája, hogy szerelmesnek lenni valakibe, monogám kapcsolatban élni, és biztonságosan szeretkezni koton nélkül is. De ha nem így élsz, akkor mégiscsak kell a koton magad miatt is, meg persze azért, hogy más egészségét se kockáztasd, hiszen nyilvánvalóan a társad is fontos számodra, hiszen baszol vele.
MN: Fontos számodra olyan országban játszani, ahol még nem játszottál soha?
AK: Fontos? Nem tudom. Az mindenesetre nagyszerű, ha olyan helyekre eljutunk, ahol még nem voltunk. Különösen kitűnő itt lenni Budapesten, Magyarországon, mert tényleg nagyon klassz hely, egyszerűen szétrobban tőle az agyad. Vonattal jöttem Prágából Budapestre, és mikor hajnalban behatol a szerelvény a városba, és látod a folyót meg a katedrálisokat meg a Várat, aztán a csajokat miniszoknyában, akkor azért azt mondod, hogy: Wow, this is amazing!
MN: Van valamilyen zenei mintátok? George Clintont, Frank Zappát meg a kaliforniai art rockot szokták emlegetni.
AK: Clinton nem kaliforniai. George Észak-Karolinában született, New Yorkban és New Jerseyben nevelkedett, és onnan ment Detroitba. Frank Zappa más dolog. Én soha nem voltam nagyon oda érte, nem is ismerem igazán. Talán volt egy tudat alatti vonzódásom a Parliament Funkadelichez, ők csinálták a legjobb lemezeket ebben a században, de soha nem akartam olyan lenni, mint ők. Amikor hallgattam, persze eszembe jutott, hogy nekem is zenét kéne csinálnom, meg hogy milyen klassz dolog ez, de arra nem gondoltam, hogy pont ugyanúgy kéne csinálni, nem akartam én senkinek a klónja lenni.
MN: Jövőbeni tervek?
AK: Nem is tudom.
MN: A filmezést említetted.
AK: Hát ez egyelőre csak álom. Van most ez az európai turné, aminek július 11-én Angliában lesz vége, aztán meglátogatok egy csodaszép lányt Walesben.
MN: Jó neked.
AK: Igen, jó. Ez egy jó dolog. Aztán elmegyek egy szigetre Görögországba, szóval tudok majd a kék óceánban úszni.
MN: Tengerben.
AK: Tengerben. Na jó, a kék tengerben. Voltál már Szicíliában? Ami nekem létfontosságú, az a tiszta, kék tenger. Mit javasolnál inkább, egy görög szigetet vagy Szicíliát?
MN: Én Naxoson voltam, az rendben van.
AK: Aztán egy haverom megnősül, nagy buli lesz a Tahoe-tónál, Kaliforniában.
MN: Lemez?
AK: Inkább hamarabb, mint később. Valószínűleg még ebben az évben felvesszük, és a jövő év elején dobjuk piacra. Ha minden a terv szerint megy.
Vágvölgyi B. András
(közreműködött: m. l. t.)
